Tudomány
Zenta: A legjobb kémikusok versenyeztek
Betűméret:             

Ma tartották meg Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban a Curie Kémia Emlékverseny vajdasági döntőjét, amelynek legjobbjai lehetőséget nyertek arra, hogy az idei Curie Kémia Emlékverseny szolnoki országos döntőjén képviseljék régiónkat.

Szórád Endre, a verseny főszervezője elmondta, az idén az eddigi legnépesebb megmérettetésre került sor, hiszen összesen csaknem száz diák versenyzett a továbbjutást érő helyekért, vagyis azért, hogy eljussanak az országos döntőre. A vajdasági megmérettetésen az általános iskolás diákok két, a középiskolás tanulók pedig három kategóriában versenyeztek, és mindegyik korosztály tagjai közül az első két helyezett jutott tovább az országos döntőre. A szervezők a harmadik helyezetteket is megjutalmazták, ők vigaszdíjként meghívást kaptak az ősszel megrendezésre kerülő Kárpát-medencei Kémiatáborba.

A hetedik osztályosok között az első helyet Szénási Dávid, a másodikat Nagy Róbert, a harmadikat pedig Török Réka és Erdélyi Szonya szerezte meg, a nyolcadikosok mezőnyében Ágó Gergely bizonyult a legjobbnak, Gyulai Lilla lett a második, Sinkovics Alex pedig a harmadik. A középiskolák elsős tanulói között Csepella Máté végzett az első helyen, Kulcsár Tamás lett a második, Molnár Gábor Ádám pedig a harmadik. A másodikosok mezőnyében Zabos Péter lett az első, Kratok Gyula a második, és Sinkovits Erik a harmadik, míg a harmadik-negyedikesek között Heinrich Dominik szerezte meg az első helyet, Nyilas Tamás a másodikat Kovács Mária pedig a harmadikat.

Az InGenium Alapítvány azokat a tanárokat is díjazta, akik évek óta sok tanulót készítenek fel a versenyre, illetve sokat segítenek annak lebonyolításában. Az alapítvány elismerésében Bicskei Erzsébet, Fajka Valéria, Hatala Zoltán, valamint Hóli Tóth Ugyonka Erika részesült. Az idei Curie Kémia Emlékverseny országos döntőjét 2018. május 12-én tartják meg Szolnokon.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban