Tudomány
Menetrendszerinti járat az űrbe
Oroszországban 2025-ra tervezik egy űrturistákat szállító orosz magánűrhajó felbocsátását
Betűméret:             

Az orosz KoszmoKursz magánvállalat megtervezett egy többször felhasználható, szuborbitális repülésre alkalmas járművet, amely a tervek szerint először 2025-ben szállít majd turistákat - jelentette ki Pavel Puskin,a cég vezérigazgatója a TASZSZ hírügynökség által kedden közölt interjújában.

"A rakéta és a szuborbitális hajó kísérleti példányának első próbarepülése 2023-ban, az első menetrendszerinti járat pedig a turistákkal 2025-ben lesz" - nyilatkozott Puskin.

Elképzelései szerint a szerkezeteket 2021-ben szerelik majd össze és 2022-ben megkezdődik a tesztelésük. A vezérigazgató kalkulációi szerint a projekt az indulástól az első űrturisták felbocsátásáig 150-200 millió dollárba kerül majd, és az utaztatás startjától számítva hét-kilenc év alatt válik majd rentábilissá.

A KoszmoKursz rakétája 80, a hajója pedig 7 tonnás lesz a Roszkoszmosz állami űrkutatási hivatalhoz még a tavasz folyamán beterjesztendő koncepció szerint. A hat turistából egy utaskísérőből álló legénység utazása 14 percig tart majd, ebből 5,5 percig a súlytalanság állapotában. A jármű 180-220 kilométeres magasságba emelkedik majd.

A jegyár előre láthatóan 250 ezer dollár lesz és a 2014-ben megalakult KoszmoKursz azt tervezi, hogy 2030-ra már hetente két alkalommal bocsát fel a világűrbe bepillantani óhajtó turistákat.

Oroszországban, ahol az űrkutatás hagyományos állami monopólium, a TASZSZ szerint több magánprojekt is elstartolt az utóbbi években. A KosumoKursz mellett például az S7 légitársaság tulajdonosai 2016-ban belevágtak a Sea Launch elnevezésű projektbe, amelynek keretében tengeri platformról szándékoznak hordozókat felbocsátani. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Először végeztek Magyarországon a magzat altatásával járó méhen belüli beavatkozást a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján – tudatta az egyetem hivatalos honlapja, amelyet a telex.hu szemléz. Az eljárással sikerült elkerülni, hogy az érintett baba extrém koraszülött legyen. Az első sikeres...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 22:25 ]
Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését. 94 éves korában meghalt Peter Higgs Nobel-díjas brit fizikus, a Higgs-bozon részecskék felfedezője – írta a BBC...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 20:05 ]
Karikó Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja megtartotta székfoglaló előadását kedden, a Pesti Vigadó dísztermében. Karikó Katalin és Drew Weissman biokémiai felfedezéseikért megosztva kapták a 2023-as orvosi-élettani Nobel-díjat, kutatásukkal lehetővé tették egy hatékony mRNS-alapú vakcina...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 17:13 ]
Beolvasás folyamatban