Tudomány
Elkészült a világ első 3D nyomtatott bérháza

Júniusban már be is költözhetnek a bérlők abba a nantes-i házba, melyet 3D nyomtatási technológiával építettek meg számukra. Ilyen megoldással már korábban is építettek házat lakáscéllal, de ez a világ első olyan épülete, melyben szociális alapon bérbe vehető lakást alakítanak ki.

Kevesebb mint három hét alatt felépült a ház, amelyet utána csekély utómunkával véglegesítettek az építők - számol be arról a Reuters.

Nem csak 3D-s, hanem okos is

A nem mindennapi projektben Nantes város önkormányzata és a város egyetemének kutatói is részt vesznek.

A BatiPrint3D névre keresztelt robot speciális polimer anyagot használva, 18 napos munkával készítette el az épületet.

A falszerkezetet végül – kihasználva annak üregességét – betonkitöltéssel erősítették meg a projekt vezetői. Állításuk szerint az eredmény akár száz évre szólóan is garancia a jól szigetelő, biztonságos épületre.

Az épület emellett más különleges tulajdonságokkal is rendelkezik. Érzékelőkkel szerelték fel, amelyek mérik a levegő páratartalmát, hőmérsékletét, és – az energiatakarékosság érdekében – figyelik a hőfelhasználást is. Az adatokat később a tervezők is kiértékelik.

A ház további különlegessége, hogy a helyszínen készült el, de a különleges robotnak köszönhetően, így sem jelentett gondot a különleges alaprajzra falakat felhúzni.

A 95 négyzetméteres, ötszobás házba egy helyi család költözhet majd be, szociális alapon.

A város önkormányzatánál jelezték, máris megkezdték további épületek, köztük egy komplett, több bérlakást is tartalmazó bérház tervezését is, ugyanezzel a technológiával.

A most elkészült ház építéséről itt tekinthető meg a rövid, összefoglaló videó.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is mentális rendellenességnek ismerte el a kényszeres szexuális viselkedést (compulsive sexual behaviour). A szervezet nyilatkozata szerint nem tisztázott, hogy olyan jellegű addikció-e mint a kábítószer- vagy szerencsejáték-függőség.A szexfüggőségről évek óta folynak...
2018. JÚLIUS 15.
[ 22:15 ]
Az ESO VLT távcsőegyüttesével végzett új megfigyelések teljes pompájában mutatják az RCW 38 katalógusjelű csillaghalmazt. Az infravörös hullámhossztartományban érzékeny HAWK-I képes az RCW 38-hoz hasonló, por által részben takart csillaghalmazok vizsgálatára, semmi máshoz nem fogható látványt nyújtva a benne...
2018. JÚLIUS 15.
[ 10:55 ]
Hat kilométer széles jégtömeg szakadt le egy gleccserről Grönland keleti részén, míg a szigetország másik felén egy apró part menti település lakosságát tartja rettegésben egy hatalmas jéghegy – írja az MTI. A New York-i Egyetem professzora, David Holland szerint több mint egy évtizede ezt volt a legnagyobb...
2018. JÚLIUS 13.
[ 22:35 ]
Beolvasás folyamatban