Tudomány
Tudományos szenzáció: "Megkerülték" a kémia törvényeit a Harvard kutatói
Betűméret:             

A Harvard Egyetem kutatói lézerek segítségével formáltak két különálló atomot molekulává úgy, hogy ahhoz semmilyen kémiai reakció nem kellett.

A jelenkor egyik legnagyobb kérdése, hogy kinek sikerül először megoldani minden technológiai kihívást egy működő és hosszú távon is használható kvantumszámítógép elkészítéséhez. Hogy ez megvalósuljon, ahhoz számos problémát kell még megoldani, most azonban úgy tűnik, egy apró lépéssel ismét közelebb kerültünk a kvantumszámítógépekhez.

A Harvard Egytem kutatóinak a világon elsőként sikerült kontrollált körülmények között arra bírniuk két önálló atomot, hogy molekulává álljanak össze – számolt be róla az IFLScience. A természetben ilyesmi gyakran előfordul, ám ehhez valamilyen kémiai reakcióra van szükség. Ez azt jelenti, hogy a két (vagy több) atom egyesülése rengeteg atom ütközését eredményezi, ráadásul a végeredmény (vagyis, hogy molekula keletkezik) meglehetősen bizonytalan. Az általunk látott végeredmény egyfajta "átlag", ami azt is jelenti, hogy a reakció közben sokszor nem jön létre molekula, vagy igen, de felbomlik.

Ehhez képest az amerikai tudósoknak kémiai rekació nélkül sikerült molekulát létrehozniuk. Mindez azonban nem volt könnyű: lézerek segítségével lelassították, így gyakorlatilag az abszolút nulla fok közeli állapotba hűtötték a nátrium és a cézium atomot, majd egymáshoz közelítve molekulává formálták őket.

Az állapot nem tartott sokáig, de az eredmény azt jelenti, hogy a technológia és az eljárás már készen áll ahhoz, hogy legközelebb megismételjék a dolgot. A következő lépcsőfok, hogy a molekula tovább "életben maradjon", ami már jóval nagyobb kihívásnak tűnik.

A választás azonban nem véletlenül esett erre a két atomra, a tulajdonságuk alapján ugyanis jó eséllyel lehet majd belőlük kvantumbit (qubit), amely a kvantumszámítógépek legkisebb egységét jelenti. (hvg.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Róbert
2018. MÁJUS 14. [ 10:21 ]

Ez két alkáli fém összekapcsolása. Azaz egy ötvözet. Biztos lehet molekulának nevezni.


Dr Szabó József
2018. MÁJUS 13. [ 11:49 ]

Itt a " kvencsölés" nem sikerült, ráadásul,szj.


Dr Szabó József
2018. MÁJUS 13. [ 11:46 ]

Ez nem szenzáció. Ezt úgy hívják hogy fotokémia. Régóta.Kell az egyiket gerjeszteni.Az komplexál a másikkal. Utána quenching és kész a molekula.


Stipsicz András matematikusnak, az MTA rendes tagjának és a Pál Csaba biológusnak, az MTA levelező tagjának is odaítélte az Európai Kutatási Tanács az elmúlt tíz évben jelentős kutatási eredményeket elérő, vezető kutatók számára kiírt Advanced Grantet. Az Európai Unió legjelentősebb, felfedező kutatásokat...
2024. ÁPRILIS 11.
[ 14:58 ]
Először végeztek Magyarországon a magzat altatásával járó méhen belüli beavatkozást a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján – tudatta az egyetem hivatalos honlapja, amelyet a telex.hu szemléz. Az eljárással sikerült elkerülni, hogy az érintett baba extrém koraszülött legyen. Az első sikeres...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 22:25 ]
Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését. 94 éves korában meghalt Peter Higgs Nobel-díjas brit fizikus, a Higgs-bozon részecskék felfedezője – írta a BBC...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 20:05 ]
Beolvasás folyamatban