Tudomány
"Biológiai drónokat" vetnek be a rákos sejtek az immunrendszer elleni harcukban
Betűméret:             

"Biológiai drónok" kibocsátásával segítik legyőzni az immunrendszert a rákos sejtek - állapították meg a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban amerikai és kínai kutatók.

Ezek a biológiai drónok a vérben cirkuláló exoszómák, kicsiny vezikilulomok, amelyek fel vannak fegyverkezve a PD-L1 fehérjével és kifárasztják az immunválaszért felelős T-sejteket, mielőtt azoknak lehetőségei lennének arra, hogy elérjék a daganatot és megkezdjék harcukat.

A Pennsylvaniai, a Texasi és a Vuhani Egyetem kutatói tanulmányukban az áttétes melanomára összpontosítottak elsősorban, de azt találták, hogy a mell- és a tüdődaganat is bocsát ki PD-L1-fehérjét szállító exoszómát.

A kutatás eredménye paradigmaváltást hoz annak megértésében, hogy a daganatos sejtek hogyan nyomják el az immunrendszert, és új utat tár fel annak megállapítására, hogy mely rákos betegek képesek reagálni a PD1-ellenes terápiára, amely feléleszti az immunrendszer képességét a daganat elleni harcra, és új terápiák hatékonyságának keresését is lehetővé teszi.

Az exoszómákat mások között a tumorsejtek termelik, és a sejtközi kommunikációban játszanak szerepet, képesek az örökítőanyagok, mRNS, a miRNS, valamint a bioaktív lipidek és proteinsejtek szállítására a sejtek között, érintkezéskor akár át is programozhatják a fogadó sejteket.

A PD1-elleni terápia megakadályozza a kölcsönhatást a T-sejteken lévő PD-1 fehérje és a tumorsejteken lévő megfelelője, a PD-L1 molekula között, új erőt adva a T-sejteknek, lehetővé téve, hogy kifejtsék tumorgyilkos hatásukat.

"Az immunterápia életmentő sok áttétes melanomában szenvedő beteg számára, de a betegek mintegy 70 százaléka nem reagál a kezelésre. Ezek költséges terápiák, és mérgező mellékhatásuk van, ezért nagyon segítség, ha tudjuk, melyik beteg fog reagálni rá" - mondta Guo Wei, a Pennsylvaniai Egyetem professzora.

Egy ilyen biomarker azonosítása a vérben, segíthet ennek korai megállapításában, és később annak figyelését is segíti, hogyan hat a kezelés - tette hozzá. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Stipsicz András matematikusnak, az MTA rendes tagjának és a Pál Csaba biológusnak, az MTA levelező tagjának is odaítélte az Európai Kutatási Tanács az elmúlt tíz évben jelentős kutatási eredményeket elérő, vezető kutatók számára kiírt Advanced Grantet. Az Európai Unió legjelentősebb, felfedező kutatásokat...
2024. ÁPRILIS 11.
[ 14:58 ]
Először végeztek Magyarországon a magzat altatásával járó méhen belüli beavatkozást a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján – tudatta az egyetem hivatalos honlapja, amelyet a telex.hu szemléz. Az eljárással sikerült elkerülni, hogy az érintett baba extrém koraszülött legyen. Az első sikeres...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 22:25 ]
Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését. 94 éves korában meghalt Peter Higgs Nobel-díjas brit fizikus, a Higgs-bozon részecskék felfedezője – írta a BBC...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 20:05 ]
Beolvasás folyamatban