Tudomány
Megmérték, milyen gyors a halál
Betűméret:             

Először sikerült megmérni a „halál sebességét”, vagyis azt, hogy egy sejt milyen gyorsan pusztul el. Kiderült, hogy a folyamat hullámszerűen terjed 30 mikrométer per perces sebességgel.

A többsejtű organizmusoknál természetes, hogy a sejtek feláldozzák magukat a szervezet egészséges működésének fenntartása érdekében. A sejt maga indítja be saját pusztulását, ami rendszerint annak szétesésével végződik. A programozott sejthalál már magzati korban is megvan – így válnak el például ujjaink az anyaméhben –, de a kifejlett élőlényeknél is nélkülözhetetlen a „celluláris harakiri” a daganatképződés megakadályozása, vagy a vírusok inváziójának megfékezése érdekében.

Az eddig is világos volt, hogy ha a programozott sejthalál beindul, a szignál gyorsan terjed a sejten belül– mondta James Ferrell, a kaliforniai Stanford Egyetem kutatója. – Azt azonban eddig senki sem vizsgálta, pontosan hogyan is burjánzik a jel.

Hullámként terjed a halál

A kutatók kimutatták, hogy ahelyett, hogy valamilyen kémiai szignál lassan keresztüldiffundálna a sejten,a sejthalál úgynevezett „triggerhullámként” terjed,vagyis a sejt egyik részének önmegsemmisítése kiváltja az azt követő rész önpusztítását. Triggerhullámra példa még az ingerület idegsejtek általi továbbítása vagy az erdőtüzek terjedése is.

A tudósok erre úgy jöttek rá, hogy a citoplazmát – azaz a sejteket kitöltő folyadékot – kinyerték békák petesejtjeiből, és egy vékony csőbe töltötték. A citoplazma olyan fehérjéket tartalmazott, amik apró pontokként, zölden világítottak a csőben.

Ezt követően a cső egyik végét olyan sejtkivonatba helyezték, ami már keresztülment a programozott sejthalál folyamatán, ezen kívül vörös festéket is tartalmazott.

A fehérjék megsemmisülésével a zöld pöttyök eltűntek, ez pedig elárulta, hogy milyen gyorsan játszódik le a sejthalál. Az eltűnő pöttyök hulláma sokkal gyorsabban terjedt a vörös festéknél, ami csak lassacskán szivárgott a csőbe.

Nem csak a sejt pusztulása zajlik így

Ferrell és kollégái a folyamatot egy intakt petesejten is tesztelték, az eredményeket sikerült lefilmezni. Jól látható, hogy a pusztulási folyamat során miként változik meg a külső membrán színe.

Egy korábbi kutatás során Ferrell azt is bizonyította, hogy a sejtosztódás folyamata is triggerhullámként terjed keresztül a sejten.

A felfedezést a Science magazinban ismertették a szakemberek. (New Scientist, Eurekalert)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban