Tudomány
Régészet: Az eddigi legrégebbi, Jeruzsálemet megnevező héber feliratra bukkantak egy ásatáson

Az eddigi legrégebbi, kétezer éves, Jeruzsálemet megnevező héber feliratot találták meg egy jeruzsálemi ásatáson régészek - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

A város nyugati bejáratánál egy új út építése miatt végzett leletmentő régészeti feltáráson bukkantak az oszloptöredékre, amelyen a mai írásmóddal megegyezően szerepel a Jeruzsálem név.

"Ez az egyetlen ismert kőfelirat a Második Templom korából, vagyis mintegy kétezer évvel ezelőttről, amely teljes egészében kiírta a Jeruzsálem nevet"- közölte az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakembere az Izrael Múzeumban rendezett keddi sajtótájékoztatón.

A város nevét ugyanis az eddig ismert feliratokon általában lerövidítették, a ma is használt Jerusaláim szó helyett a Jerusalem vagy a Salem nevet használták.

Danit Levy régész tavaly télen folytatta az ásatást, ahol előkerültek egy római kori épület alapjai, melyeket egykor kőoszlopokkal erősítettek meg, s ehhez régebbi épületmaradványokat is felhasználtak. Ezek egyikén állt a felirat.

"Hanánia Bar Dodalus Jeruzsálemből" - áll a Heródes idején szokásos betűkkel és írásmóddal kivésett két soros szövegben. A mészkőoszlop egy fazekasfaluban állt, ugyanis ezen a területen az időszámításunk kezdete körüli időszakban mintegy háromszáz éven át, a Hasmoneus királyság korától a kései római korig fazekasműhelyek sora volt, melyek feltárásán évek óta dolgoznak.

Az oszloptöredéket már szerdától megtekinthetik az érdeklődők az Izrael Múzeum régészeti szárnyában. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A tizenévesek kannabiszhasználata és a felnőttkori depresszió között "erős kapcsolatot" találtak brit és kanadai kutatók - írta a BBC hírportálja. A fejlődő agy különösen érzékeny - írták az Oxfordi Egyetem és a montreali McGill Egyetem kutatói, akik szerint a fiatalok kannabiszhasználata "fontos...
2019. FEBRUÁR 14.
[ 13:05 ]
Véget ért az Opportunity marsjáró robot küldetése - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerdán sajtóértekezleten, Washingtonban. A NASA az "egyik legsikeresebb és legtartósabb bolygóközi kutatásnak" minősítette az Opportunity küldetését, kiemelve, hogy csaknem 15 éven keresztül kutatta a...
2019. FEBRUÁR 13.
[ 22:22 ]
A mesterséges intelligencia és a valós rendszerek matematikáját vizsgálják magyar kutatók, akik németországi majomkísérletek eredményeit értékelve találtak különbséget a rendszerek működési elvei között. A mesterséges intelligencia a mesterséges rendszerekben megpróbálja reprodukálni a valós képességeket,...
2019. FEBRUÁR 11.
[ 12:50 ]
Beolvasás folyamatban