Tudomány
Az évtized utolsó teljes holdfogyatkozása lesz hétfő hajnalban

Az évtized utolsó teljes holdfogyatkozását követhetjük figyelemmel hétfőn a hajnali órákban, ha az időjárás is engedi.

A Hold hajnali 3 óra 36 perckor kezd fogyatkozni, bár ekkor még szabad szemmel szinte láthatatlan lesz a jelenség. Látványosabbá csupán 4:33-kor válik, amikor a teljes árnyék eléri a Hold peremét, majd percről-percre lassan haladva eltakarja a holdkorongot. A teljes fogyatkozás fázisa 5 óra 41 perctől 6 óra 43 percig tart majd. Hat óra tizenkét perckor lesz Földünkről szemlélve a legsötétebb a holdkorong. A jelenség 8 óra 48 perckor ér véget.

Vöröses árnyalatban pompázik majd az év első teliholdja

Holdfogyatkozáskor a Föld kúp alakú árnyéka teljes egészében a Holdra vetül, fokozatosan takarva el szemünk elől hű égi kísérőnket. A Föld árnyékának fénytörése miatt a hétfő reggeli telihold nagyobbnak, fényesebbnek, vörösebbnek látszik majd az égen, mint általában. Ezért is hívják ezt a jelenséget vörös vagy vérholdnak. A vörös szín ugyanannak a légkörfizikai jelenségnek köszönhető, ami miatt a naplemente rózsaszín, vörös, vagy éppen narancsos színű. A januári teliholdat szokás továbbá „farkasholdnak” is nevezni.

A január 21-i telihold ráadásul szuperhold is lesz: az égitest sokkal nagyobbnak tűnik majd az égen a megszokotthoz képest, amelynek az az oka, hogy az égitest ekkor halad el a legközelebb a Földhöz.

A látványos eseményhez a Nap, a Föld és a Hold egy vonalban állása szükséges. A teljes földárnyékba merült Holdat ugyan nem éri a nap fénye, azonban a Föld által visszavert fény mégis megvilágítja az égitestet, ezért látszik, még ha halványan is. (hirado.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el. A Dél-Kalifornia Egyetem kutatásában 93 résztvevőt vizsgáltak meg és arra az eredményre...
2019. FEBRUÁR 15.
[ 20:07 ]
Károsodott idegsejteket javítottak ki egerekben amerikai és kanadai tudósok, akik azt remélik, eredményeik nyomán olyan gyógyszerek fejleszthetők ki, amelyekkel meg lehet állítani, esetleg vissza is lehet fordítani az elbutulást - számolt be róla a BBC News. A kutatást az amerikai AAAS (American Association for the Advancement...
2019. FEBRUÁR 15.
[ 16:31 ]
Amerikai kutatók közelebb kerültek annak a rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miként védi a szívet egy jó éjszakai alvás. Egérkísérleteikben felfedeztek egy eddig ismeretlen mechanizmust az agy, a csontvelő és az erek között, amely véd az érelmeszesedés, az artériák megkeményedésének kialakulásától, de csak...
2019. FEBRUÁR 14.
[ 22:31 ]
Beolvasás folyamatban