Tudomány
Diákok dönthetnek a Széchenyi-család és a Stádium hírlap által alapított díjról

Közéleti személyiségek, tudósok és alkotóművészek munkáságát ismerik el majd el a Széchenyi-család és a Stádium hírlap által alapított Stádium-díjjal - közölte a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Széchenyi Tímea kiemelte: a díj különlegessége, hogy a jelöltek kiválasztásában és a szavazásban csak diákok vesznek részt.
Elmondta: több mint 2500 középiskolát próbáltak megszólítani felhívásokkal. A fiatalok március 15-ig jelölik majd a díjra a szerintük arra érdemeseket, március 20-a után megkezdődik a szavazási időszak, az elismerést pedig november közepén adják át. A jelöltekre weboldalon lehet majd szavazni, ahol a diákok kampányolhatnak is támogatottjuk mellett.
A díj célja, hogy olyan témák is bekerüljenek az iskolákba, amelyekről eddig talán nem esett elég szó, és a fiataloknak teret adjanak véleményük kifejezésére - tette hozzá.
A szervezők az iskolaigazgatók, a pedagógusoknak segítségét is kérik abban, hogy beszéljenek a díjról és annak témájáról, ezáltal a jelenlegi magyar művészetről és tudományról. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi konzekvenciái lehetnek, mint az korábban gondolták - állítják amerikai kutatók, akik szerint az e-cigarettázás rákkal kapcsolatba hozható genetikai változásokat indíthat el. A Dél-Kalifornia Egyetem kutatásában 93 résztvevőt vizsgáltak meg és arra az eredményre...
2019. FEBRUÁR 15.
[ 20:07 ]
Károsodott idegsejteket javítottak ki egerekben amerikai és kanadai tudósok, akik azt remélik, eredményeik nyomán olyan gyógyszerek fejleszthetők ki, amelyekkel meg lehet állítani, esetleg vissza is lehet fordítani az elbutulást - számolt be róla a BBC News. A kutatást az amerikai AAAS (American Association for the Advancement...
2019. FEBRUÁR 15.
[ 16:31 ]
Amerikai kutatók közelebb kerültek annak a rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miként védi a szívet egy jó éjszakai alvás. Egérkísérleteikben felfedeztek egy eddig ismeretlen mechanizmust az agy, a csontvelő és az erek között, amely véd az érelmeszesedés, az artériák megkeményedésének kialakulásától, de csak...
2019. FEBRUÁR 14.
[ 22:31 ]
Beolvasás folyamatban