Tudomány
Szerbia hivatalosan is a CERN tagja lett
Betűméret:             

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) ma arról tájékoztatott, hogy 23. tagállamként felvette Szerbiát, miután megkapta az UNESCO formális igazolását arról, hogy Szerbia csatlakozott a CERN-egyezményhez.

„A szerbiai gazdaság fejlődése szempontjából fontos befektetni a tudományos kutatásokba, s ma a CERN az egyik legjelentősebb tudományos intézmény” – jelentette ki Ana Brnabić kormányfő, s hozzátette, ez új lehetőségeket teremt a szerbiai tudósok számára a CERN-nel és a szervezet többi tagállamával való egyúttműködésre.

Ursula Bassler, a CERN Tanácsának elnöke elmondta, Szerbia régóta együttműködik a CERN-nel, s a szerb tudósokat folyamatosan bekapcsolják a szervezet legnagyobb kísérleteibe.

Fabiola Gianotti, a CERN vezérigazgatója leszögezte, a szerbiai tudományos közösség évek óta hozzájárul a CERN projektjeihez, s a tagság tovább erősíti az együttműködést.

Mladen Šarčević oktatási, tudományos és technológiai fejlesztési miniszter kijelentette, Szerbia a CERN tagjaként készen áll a további tudományos fejlődésre. (Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Gaudenyi Tivadar
2019. MÁRCIUS 24. [ 19:41 ]

Aki nem tudja a CERN fele atejtest az alapinfok az akademikusunktol: https://www.youtube.com/watch?v=uwcISSZHFDQ


Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban