Tudomány
Megállapították az emberi állóképesség végső határát

Az emberi állóképesség kulcsa, az energiafelhasználás végső határát állapították meg amerikai kutatók egy 4828 kilométeres futás, a Tour de France kerékpárverseny és más rangos sportesemények elemzésével.

Az amerikai Duke Egyetem kutatói kimutatták, hogy

a csúcs az átlagos emberi szervezet úgynevezett nyugalmi anyagcseréjének két és félszerese vagy napi 4000 kalória, hosszú távon ennél nagyobb energiafelhasználás nem tartható fenn.

Azt is megállapították, hogy

a várandós nők az állóképesség bajnokai, mivel anyagcseréjük az emberi szervezet tűrőképessége közelében van

- írta a BBC.

A kutatás az Egyesült Államokat átszelő futóversennyel kezdődött, melynek résztvevői 140 nap alatt tettek meg 4828 kilométert, hogy Kaliforniából Washingtonba, a fővárosba jussanak. Hónapokon át heti hat maratoni távot (42,2 kilométer) futottak, közben a tudósok megvizsgálták, hogy reagál minderre a szervezetük.

A verseny előtt és alatt megmérték a nyugalmi anyagcseréjüket, vagyis azt, hogy hány kalóriát égetnek el, amikor pihennek. Azt is megmérték, hány kalóriát használtak fel az extrém állóképességi versenyek alatt.

Nagy energiafelhasználással kezdték a versenyt, mely végül a nyugalmi anyagcsere 2,5-szeresén állapodott meg - mutatták ki a Science Advances tudományos lap aktuális számában megjelent tanulmány készítői.

A csak egy maratont futók a nyugalmi anyagcseréjük 15,6-szorosát is felhasználták. A Tour de France 23 három napja alatt a kerékpárosok nyugalmi anyagcseréjük 4,9-szeresét, a 95 napos antarktiszi kerékpározáson a 3,5-szörösét bevetve versenyeztek.

"Pár napig megy a rendkívüli intenzitás, de ha annál is tovább akarunk futni vagy kerékpározni, akkor vissza kell vennünk, erre mutat a vizsgált versenyek résztvevőinek minden adata" - mondta el a BBC-nek Herman Pontzer, a kutatás egyik résztvevője.

A várandós nők energiafelhasználása a nyugalmi anyagcsere 2,2-szeresét is eléri, vagyis az extrém sportolók közelében van.

A tudósok szerint a nyugalmi anyagcsere 2,5-szeresének felhasználása nem annyira a szív, a tüdő vagy az izmok, inkább az emberi emésztőrendszer teljesítőképességén múlik.

Azt találták, hogy a szervezet nem tud megemészteni, felszívni és feldolgozni elég kalóriát és tápanyagot ahhoz, hogy ennél nagyobb energiafelhasználást hosszú távon fenntartson.

Rövidebb távokon a test égetheti, majd a pihenés alatt visszaépítheti a saját zsírját vagy izomtömegét. Extrém távú versenyeken, a kimerültség határán azonban ki kell egyensúlyozni az energiafelhasználást - írták a tudósok.

Pontzer szerint az eredmények abban is segíthetnek a sportolóknak, hogy okosan válasszák meg az iramukat. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szabadkán immár 17. alkalommal rendezik meg az intelligens mérnöki rendszerekről szóló hagyományos konferenciasorozatot, amelynek szervezői a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és az Óbudai Egyetem. A hivatalos nevén SISY 2019 - 17th INTERNATIONAL SYMPOSIUM ON INTELLIGENT SYSTEMS konferencia célja, hogy a résztvevők, köztük...
2019. SZEPTEMBER 12.
[ 20:05 ]
A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás, kutatók szerint a jelenség az emberi tevékenységgel karöltve gyökeresen megváltozatja a vonuló madarak szokásait, ami a hazai egyedeken is észrevehető. A folyamat egyik jele, hogy egyre több gólya marad itthon télen. A gólyák elvileg augusztus második...
2019. SZEPTEMBER 12.
[ 12:13 ]
Először találtak vízgőzt egy olyan távoli bolygó légkörében, amelyen potenciálisan lakható. Eddig ez az egyetlen ismert exobolygó, amelyen az élettel összeegyeztethető hőmérséklet és víz van. A felfedezés óriási jelentőséggel bír. A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések alapján a bolygónak van légköre, ami...
2019. SZEPTEMBER 12.
[ 10:35 ]
Beolvasás folyamatban