Tudomány
SZTE: Jelentős mennyiségű mikroműanyag szennyeződés lehet a magyarországi folyókban
Betűméret:             

A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén elkezdett átfogó kutatások rávilágítanak, hogy a hazai folyók üledékében is jelentős mennyiségű mikroműanyag szennyeződés lehet. Például a Marosban egy kilogrammnyi, mederből származó üledékmintában esetenként akár 40 ezer darab mikroműanyag szemcse is található. A szennyezés feltérképezését folytatják a szegedi kutatók, áll az SZTE szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A folyóinkon most levonuló árhullám nemcsak iszapot és uszadékfát szállít, de rengeteg műanyag szemetet is láthatunk úszni a víz felszínén, melyek időközben összetöredeznek és egyre kisebb szemű mikroműanyaggá forgácsolódnak.

Mikroműanyagnak nevezzük az 5 milliméternél kisebb műanyag részecskéket, melyek legtöbbször az eldobott és a környezetbe kikerülő műanyagok aprózódása révén keletkeznek, és jelenleg már globális problémát okoznak.

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének kutatói a Maros folyó üledékeit Lippától Makóig vizsgálták. Kimutatták, hogy egy kilogrammnyi mederből származó üledékmintában esetenként akár 40 ezer darab mikroműanyag szemcse is található. Összehasonlításul: az angliai Manchester melletti vízfolyások üledékeiben kilogrammonként legfeljebb 12-25 ezer darab mikroműanyagot azonosítottak az ottani vizsgálatok során.

A folyókban szállítódó mikroműanyag lerakódhat a mederben és az ártereken is, és jelentős környezeti kockázattal járhat, ugyanis bekerül a talajlakó állatok illetve a folyók fenekén táplálkozó állatok táplálékába, és a tápláléklánc révén az ökoszisztéma egészébe, így akár az emberi szervezetbe is. Ráadásul a felszínükhöz káros anyagok és szennyeződések kötődhetnek, ami tovább fokozza káros hatásukat.

A szegedi kutatók tervezik a Tisza és a Duna, illetve mellékfolyóik mentén is a szennyezés feltérképezését, mivel semmiféle hazai adat nincs a környezetünkben található mikroműanyagok mennyiségéről.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban