Tudomány
Belehalhatunk a túl alacsony koleszterinszintbe

Mindenhonnan azt halljuk, hogy a koleszterinszintet csökkenteni kell, ha nem akarunk szívbetegek lenni. De a túl alacsony koleszterin sem jó, mert növelheti az agyvérzés kockázatát, különösen az arra érzékenyekben.

Az orvosoktól és a médiából is az az üzenet ér el minket leggyakrabban, hogy az ún. „rossz” koleszterin – az alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL, low density lipoprotein) részecskék által hordozott koleszterin – vérszintjének csökkentésére kell törekednünk, mert ezáltal mérsékelhetjük a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. A Pennsylvaniai Állami Egyetem (Penn State) kutatói viszont most arra mutatnak rá, hogy mint oly sokszor, itt is inkább egyfajta arany középutat kell keresnünk, mert a túl alacsony LDL-szint vérzéses stroke-ot, hagyományos nevén agyvérzést okozhat az arra fogékonyakban.

Az egyetem kutatócsoportja 9 éven keresztül követte nyomon a vér LDL-szintje és a vérzéses stroke közötti kapcsolatot. Ez a fajta agyi katasztrófa úgy történik, hogy az agyban kvázi felrobban egy verőér, vagyis felszakad az érfal, és a vér kifolyik az agyszövetbe.Az adatok azt mutatják, hogy akiknek 70 mg/dl alatti az LDL-koleszterinszintjük, azoknál megemelkedik a vérzéses stroke kockázata.Xiang Gao, a Penn State táplálkozástudomány tanára és a táplálkozási epidemiológia laboratórium vezetője kiemelte: a Neurology című folyóiratban közzétett eredmények hozzájárulnak az ideális koleszterinszinttel kapcsolatos ajánlások finomításához és személyre szabásához.

Ahogy az általában lenni szokott a táplálkozástudományban, a mérték és az egyensúly a lényeg, amikor az LDL optimális célszintjét próbáljuk meghatározni– magyarázza Gao. – Egyik véglet sem ajánlott: sem a túl sok, sem a túl kevés. És ha valakinek a családjában előfordult vérzéses stroke, vagy más hajlamosító tényezők állnak fenn nála, például magas vérnyomás vagy túlzott alkoholfogyasztás, akkor különösen oda kell figyelnie az alacsony LDL-koleszterinre is.” (origo.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy finn cég, a Solar Foods levegőből csinál élelmiszert, egy fehér, lisztszerű és -ízű anyagot, írja a Big Think. A Solein nevű por fehérjeforrás, 50 százaléka fehérje, 5-10 százaléka zsír, 20-25 százaléka pedig szénhidrát. Mi kell hozzá? Víz, áram és széndioxid. A tervek szerint 2021-re több élelmiszer alapanyaga...
2019. JÚLIUS 20.
[ 20:48 ]
Orosz tudósok egyszer használatos ehető edényeket készítettek almából - számolt be az MTI. A Szamarai Állami Műszaki Egyetem biotechnológusai ehető élelemből előállított film fejlesztését kezdték meg, aminek segítségével csökkenteni lehetne a hagyományos műanyag csomagolásból keletkező hulladék mennyiségét. Az...
2019. JÚLIUS 20.
[ 8:42 ]
Az eldobott és a talajba kerülő cigarettacsikkek gátolhatják a növények fejlődését egy új brit tanulmány szerint. Az Anglia Ruskin Egyetem vezette kutatás azt állapította meg, hogy a csikkek jelenléte a talajban 27 százalékkal csökkentette a lóhere kicsírázásának esélyét és 28 százalékkal a szárhosszt - olvasható...
2019. JÚLIUS 19.
[ 22:02 ]
Beolvasás folyamatban