Tudomány
A Nemzetközi Űrállomásra készül Fedor, az orosz humanoid robot
Betűméret:             

A Bajkonurból csütörtökön felbocsátandó Szojuz-MSZ-14-es űrhajó parancsnoki ülésében indul majd el a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomásra a Fedor (oroszosan: Fjodor) nevű, ember alakú robot, amelynek tervezői szerint fontos szerepe lesz a Holdon és más potenciális bolygókon létrehozandó bázisok felépítésében.

Fedor, "aki" elnevezését a Final Experimental Demonstration Object Research (Végső Kísérleti Szemléltető Tárgykutatás) angol kifejezés rövidítéséből nyerte, alapvetően egy távirányítással őt navigáló ember mozdulatait képezi le egyidejűleg, de korlátozott autonóm cselekvésre is képes.

A robot fejlesztése 2014-ben kezdődött Avatar néven, eredetileg a lakosságnak a katasztrófa idején való mentéséért felelős rendkívüli helyzetek minisztériumának irányítása alatt. Később Moszkva hasznosnak ítélte, hogy az űrkutatásba is bevonják nehéz és veszélyes feladatok elvégzésére.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat vezérigazgatója augusztus 1-jén jelentette Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy Fedor az űrállomásra készül. Az android előbb az űrállomás fedélzetén tartózkodó Alekszandr Szkvorcov kozmonauta, majd a földi irányító központban tartózkodó egyik kezelő mozdulatait fogja lemásolni. Az űrben használandó változata a Skybot F-850-es elnevezést kapta.

Fedor 184 centiméter magas, felszereltségétől függően 106-160 kilogramm súlyú és 20 kilogramm hasznos teher hordozására alkalmas robonauta. Képes járni, emelni, kormányozni, kúszni-mászni és felborulás után önállóan talpra állani. Fedort fokozatosan egyre bővülő mesterséges intelligenciával is ellátják majd.

"A Skybot F-850 nagyon barátságos és humorérzéke is van" - jelentette ki Alekszandr Blosenko, a Roszkoszmosz tudományos tanácsadója a Sputnik News hírügynökségnek.

A szakember szerint az android nemcsak köszönni tud, hanem a legkülönbözőbb témákról társalogni is, a megalkotóitól kezdve a világűrön át a filozófiáig. Hozzátette ugyanakkor:, hogy több algoritmus is biztosítja, hogy Fedor az űrállomás fedélzetén ne tegyen váratlan mozdulatokat.

Az android a tervek szerint szombaton csatlakozik majd az űrállomás személyzetéhez és tíz nap után tér majd vissza a Földre. Utazására a Roszkoszmosz közlése szerint elkíséri majd egy Maruszja nevű kötött űrhajósbaba is, amely ha a súlytalanság állapotában lebegni kezd - csakúgy mint a kozmonauták által magukkal vitt játékok -, azt fogja jelezni, hogy az űrhajó elhagyta a földi gravitációt.

Nem Fedor lesz az első robonauta, aki megjárja a Nemzetközi Űrállomást. Az amerikai NASA Robonaut 2 láb nélküli humanoid robotja 2011-től a 2014-ben történt meghibásodásáig dolgozott ott, majd tavaly visszahozták a Földre, ahol korszerűsítve várja a visszatérést. Az Európai Űrügynökség (ESA) által kifejlesztett, gömb alakú CIMON (Crew Interactive Mobile Companion, avagy Legénységi Interaktív Mobil Társ) tavaly óta segíti az űrhajósokat, az IBM földi Watson számítógépével összekapcsolva.

A Newsweek amerikai magazin szerint az űrállomás legfejlettebb robotja a két Astrobee repülő kocka, amelyeket a NASA áprilisban juttatott fel. A japánok úttörő robonautája 2013-ban a 34 centiméter magas, emberre emlékeztető külsejű Kirobo volt ugyanitt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Stipsicz András matematikusnak, az MTA rendes tagjának és a Pál Csaba biológusnak, az MTA levelező tagjának is odaítélte az Európai Kutatási Tanács az elmúlt tíz évben jelentős kutatási eredményeket elérő, vezető kutatók számára kiírt Advanced Grantet. Az Európai Unió legjelentősebb, felfedező kutatásokat...
2024. ÁPRILIS 11.
[ 14:58 ]
Először végeztek Magyarországon a magzat altatásával járó méhen belüli beavatkozást a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján – tudatta az egyetem hivatalos honlapja, amelyet a telex.hu szemléz. Az eljárással sikerült elkerülni, hogy az érintett baba extrém koraszülött legyen. Az első sikeres...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 22:25 ]
Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését. 94 éves korában meghalt Peter Higgs Nobel-díjas brit fizikus, a Higgs-bozon részecskék felfedezője – írta a BBC...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 20:05 ]
Beolvasás folyamatban