Tudomány
Biohackerek másolták le a világ egyik legdrágább gyógyszerét

2015-ben került az európai piacra a Glybera nevű génterápiás gyógyszer, amely egy nagyon ritka, genetikai eredetű betegség, a lipoprotein-lipázhiány gyógyítására szolgál. De még a kevés beteg közül is csak néhányan használhatták, egy kezelés ára ugyanis egymillió dollár volt. A Glyberát 2017-ben ki is vonták a piacról, mert nem volt fizetőképes kereslet rá.

Néhány szabadúszó, úgynevezett biohacker viszont sikeresen visszafejtette a receptet, és elkészítették a gyógyszer olcsó prototípusát. Most egyetemeket és vállalatokat keresnek meg azzal, hogy segítsék a további tesztelést és fejlesztést. A pontos eljárást a hétvégi Biohack the Planet című konferencián ismertetik.

Egy missisippi fészer, egy floridai raktár, egy indianai hálószoba és egy ausztriai számítógép kellett a fejlesztéshez Gabriel Licina, a projekt vezetője szerint. Licina azt mondja, a kalózverzióval csipán 7000 dollár egy kezelés.

A hackerek kissé eltértek az eredeti megoldástól, ami egyes kutatók szerint nem is annyira hatásos így, de persze az sem túl hatékony kezelés, ami egymillió dollárba kerül, illetve nem is elérhető.

A biohackerek a tudomány fősodrán kívül, gyakran garázsokban felállított amatőr laboratóriumokban végeznek biológiai kísérleteket, sokszor önmagukat használva tesztalanynak. A biohackelés természetesen nem egészen szabályos dolog. A Glybera jogvédett termék, tulajdonosan az UniQure nevű cég. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóság szerint is tilos házi készítésű génterápiával kereskedni.

Az eredeti Glybera egyik fejlesztője viszont úgy véli, a törvényi gondoktól eltekintve is naiv a hackerek hozzáállása. Daniel Gaudet elismeri, hogy az egymillió dolláros ár tarthatatlan és értelmetlen, de a génterápia szerinte túl kockázatos és bonyolult ahhoz, hogy amatőrök vegyék kezükbe. A Glybera-kutatás egykori vezetője, Michael Hayden viszont drukkol a hackereknek, és egyáltalán nem bánja, hogy a saját találmányát igyekeznek lemásolni. Hayden szerint ez társadalmi igazságosság kérdése, és minden megengedhető, ami a betegeken segít. (hvg.hu, Technology Review)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Akár 8 méterre is repülnek köhögéskor vagy tüsszögéskor a cseppek - állapította meg a Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatása. Lydia Bourouiba, az egyetem professzora évek óta kutatja a köhögés, tüsszentés és a kilégzés aerodinamikáját az egyetem folyadékdinamikával és betegségek terjesztésével foglalkozó...
2020. ÁPRILIS 1.
[ 20:18 ]
A rák több mint 50 típusát mutathatja ki egy egyszerű vérvizsgálat, gyakran az első jelek vagy tünetek megjelenése előtt egy új kutatás szerint. Az Annals of Oncology című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerzői a daganatból a vérbe jutó DNS kémiai változásai után kutattak - számolt be róla a BBC...
2020. MÁRCIUS 31.
[ 13:20 ]
A koronavírus kiváltotta világjárvány legfeljebb néhány éven belül stabilizálódhat, s a vírus valószínűleg örökre velünk fog maradni, véli Alekszandr Lukasev, a moszkvai Szecsenov Orvosi Egyetem parazitológiai és trópusi betegségek intézetének igazgatója. A szakember a moszkvai rádió külföldnek szánt műsorában...
2020. MÁRCIUS 31.
[ 11:02 ]
Beolvasás folyamatban