Tudomány
Magyar fejlesztésű daganatterápiás módszer nyert innovációs versenyt
Betűméret:             

Rangos díjat nyert a személyre szabott terápiás módszerért egy magyar rákkutató cég. A fejlesztők egy szoftvert dolgoztak ki, ami a beteg számára a legmegfelelőbb gyógyszert választja ki a kezeléshez. A program a hibás géneket találja meg, majd ez alapján javasolja a különböző készítményeket. Ez pedig nemcsak a gyógyulás, de a kutatások időtartamát is jelentősen lerövidítheti.

A verseny a V4 régióban zajlott, ahol a legjobb startup cégek mérték össze erejüket. A cél az volt, hogy megoldást találjanak a gyógyszerek fejlesztésének felgyorsítására. A mai innovatív világban gyorsan kell kifejezni és megmutatni a terveket, ezért jött az ötlet, hogy egy boksz ringben tartsák a versenyt – számolt be Peták István rákkutató, az Oncompass Medicine tudományos igazgatója az M1 Ma este című műsorában.

Gyors válaszok

Elmondta, a ringben kérdéseket kaptak a versenyzők, amelyekre 40 másodperc alatt kellett válaszokat adni, a menet végét pedig egy gong jelezte, akár csak egy bokszmeccsen. A gyors válaszok lehetővé tették, hogy a közönség és a zsűri is átfogó képet kapjon arról, ki tud áttörőbb és nagyobb jelentőségű innovációval segíteni egy adott problémát – mondta.

A nyertes szoftver lényege, hogy egy olyan személyre szabott terápiás módszer, amely minden daganatos beteg génhibáihoz kapcsolja hozzá azt a célzott módszert, amely arra az adott génhibára hat. Ez lehetővé teszi, hogy egy teljesen személyre szabott kezelést dolgozzanak ki a betegeknek.

Véleménye szerint erre azért is volt szükség, mert ma már 125 különböző gyógyszer van forgalomban az ilyen betegségek gyógyítására. A szoftver azonban nagyon pontosan határozza meg a hibákat, molekuláris diagnosztikát állít fel, így könnyebb a gyógyszerek kiválasztása is, de akár új gyógyszerezési eljárást is ki lehet az eredményekkel dolgozni.

Kiemelte, a módszer orvosi eszköznek minősül, és orvosi használatra is szeretnék átadni. Folyamatosak az onkológusokkal való egyeztetések, és elsősorban a betegeknek is onkológusi konzultációt ajánlanak először, mert nem minden esetben van szükség a módszer alkalmazására – hívta fel a figyelmet.

Nemzetközi és globális célok

Az eljárással az is lehetővé válik, hogy a betegeknél sokkal rövidebb idő alatt következzen be állapotjavulás. És nem utolsó sorban ahhoz is hozzájárul, hogy egy-egy gyógyszer hamarabb kerüljön forgalomba az orvosok, és ez által pedig később a betegek számára – hangsúlyozta. Hozzátette, szeretnék elérni, hogy a terápiás módszer idővel a nemzetközi, majd a globális térbe is bekerüljön.

Közölte, egy tüdődaganatos betegnél már sikeresen alkalmazták az eljárást, a szoftver pontosan meghatározta a génhibát, ígymegfelelő gyógyszeres kezelést tudtak kidolgozni számára az orvosok.

Pár héttel ezelőtt az Amerikai Onkológusok Szövetségének a konferenciáján is részt vettek, amely az áttörő onkológiai fejlesztésekre irányult. A bangkoki szakmai rendezvényen is bemutatták a terápiás módszerüket, amelyért a legjobb absztraktnak járó díjban részesültek – fűzte hozzá Peták István

Bővebb információt ide kattintva olvashat.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban