Tudomány
Különleges 12. századi kőleleteket tártak fel a romániai Borosjenőn

Különleges 12. századi kőleleteket tártak fel a romániai Borosjenőn. A leletegyüttest egy szakmai szimpóziumon mutatták be a Batthyány Lajos Alapítvány fővárosi székházában szerdán - közölte a Teleki László Alapítvány az MTI-vel.

Az Aradhoz közeli Borosjenőn (Ineu) lévő várkastélyban előbb 2016-ban, majd 2019 őszén a Rómer Flóris-terv finanszírozásában találták meg az egykor a településhez közel állt monostor, Dénesmonostora kőmaradványait. A borosjenői vár falaiból előkerült leletanyag az utóbbi évtizedek legfontosabb és leggazdagabb román stílusú kőfaragvány-együttese a régióban - olvasható a közleményben.

A dénesmonostorai kolostorból eddig egyetlen lelet volt ismert: egy szirént ábrázoló faragott kő, amelyet ugyancsak a borosjenői vár falában találtak az épület 1870-es években zajlott felújításakor. A szirén Budapestre került, ma is látható a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán. A közlemény szerint az, hogy most meglelték a szirén "társait", komoly eredmény, mivel a hajdani Maros-völgyi kolostorláncból alig maradt ránk tárgyi emlék, ahogyan az Árpád-kor dél-magyarországi, alföldi építészetéről is alig rendelkezünk kézzelfogható emlékkel.

A Maros völgyében az 11-12. században alakult ki egy sűrű, elsősorban bencés monostorokból álló hálózat. A monostorok közül több az erdélyi hegyek felől az alföld felé irányuló sószállításba is bekapcsolódott, fontos kereskedelmi hely volt, így komoly gazdagságra tett szert. Közéjük tartozhatott a Borosjenő határában valaha állt Dénesmonostora is. A monostort feltehetően nem a bencések, hanem a Magyarországon kevésbé ismert ágostonrendi kanonokok alapíthatták.

A mostani lelet bizonyítja a feltevést, amely szerint Dénesmonostora is szedhetett sóvámot. A faragott kőanyag ugyanis arra utal, hogy a monostor rendkívül igényes és drága épület lehetett, amelynek művészeti megoldásait a korban csak a legelőkelőbb egyházi-gazdasági központokban - például Egerben, Székesfehérváron - alkalmazták.

A Szentháromságnak ajánlott Dénesmonostorát a források először 1199-ben említik; a monostor a 16. századra néptelenedett el. A román kori kolostor romjait a 19. század végén Rómer Flóris és Márki Sándor történészek még látták a szomszédos Bokszeg irányában, és rajzi vázlatokat is készítettek róla. Kolozsvári régészek idén újra megkezdték feltárását, egyelőre pontos helyének meghatározását végzik, az ásatások várhatóan jövőre kezdődnek.

A monostor építőanyaga a környező területek épületeibe kerülhetett, köztük a borosjenői várba, amelyet a kisváros önkormányzata nemrég kezdett felújítani. Már a 2016-os falkutatások alkalmával kiderült, hogy a vár 1530-40-es évekbeli bővítésekor korai, román stílusú, az 1200 előtti évtizedekben készült faragványokat használtak fel építőanyagként.

2016-ban 9 korai faragványt sikerült kiváltani, köztük számos elsőrangú színvonalat képviselő oszlopfejezettel. Kiemelkedik közülük egy palmettás, valamint egy akantuszlevelekkel díszített oszlopfejezet. Ezek mellett előkerült egy másik palmettás díszű és két kocka-oszlopfejezet, egy sarokleveles lábazat meg néhány oszloptörzs-töredék, némelyiküket fehér travertinből faragták.

2019-ben 14 kisebb-nagyobb kőelemmel bővült a lelet-együttes, köztük két oszlopfejezettel, az egyiket igen szép akantuszkompozíció díszíti, a másik egy kockafejezet. Felbukkant egy indadíszes faloszloplábazat is. Talán a legkülönlegesebb darab egy hatszirmú virágot ábrázoló kő, eredeti festéssel. Előkerült több összeillő párkányelem, valamint talán a kolostor egy nagyobb kapujának egy íves töredéke, és egy kisebb kapu szárának a részlete.

Mindezek mellett több olyan értékes faragványt azonosítottak, amelyeket a felújítás során nem lehetett kiváltani, például az északnyugati torony pincéjében két, korabeli festést hordozó kőlapot.

A kiváltott kőfaragványok az aradi múzeumba kerültek. A kutatás résztvevői szeretnének a restaurált faragványokból egy több helyszínen bemutatható kamarakiállítást szervezni. A leletanyag végső kiállítási helye a tervek szerint a helyreállított borosjenői vár lehet - olvasható a közleményben. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Soros György egy új oktatási hálózatot vázolt fel a Davosi világgazdasági fórumon csütörtök este. A beszédében elmondta ezt „The Open Society University Network” (OSUN) programnak nevezték el és 1 milliárd dolláros tőkével indítják útnak, de még keres hozzá támogatokat, tudósít a hvg.hu. Az OSUN az oktatást és...
2020. JANUÁR 24.
[ 6:03 ]
Brazil és amerikai kutatók tárták fel a folyamatot, mely során eredményei szerint őssejtek sérülnek. Egereken végzett vizsgálatok során megfigyelték, hogy az őssejtek, melyek a bőr és a haj színét meghatározzák, intenzív stressz hatására sérülnek: a sötét szőrű egerek hetek alatt teljesen megőszültek - írja a...
2020. JANUÁR 24.
[ 5:53 ]
Az ausztrál őslakosok által több ezer éve épített csatornarendszer újabb részei tárultak fel Victoria államban, ahol a sűrű növényzet a bozóttüzek martalékává vált. A vulkanikus kőzetekbe vájt csatornák, töltések, gátak alkotta Budj Bim kultúrtáj az UNESCO szerint a világ egyik legrégebbi...
2020. JANUÁR 22.
[ 17:28 ]
Beolvasás folyamatban