Tudomány
Szombaton lesz a matematika világnapja, a nemzetközi pí-nap

Több mint harminc éve március 14-én tartják a nemzetközi pí-napot, amely idén először a matematika világnapja is.

"A matematika számos területen nagyon fontos az emberiség számára, akár a járványok megelőzésében is. Az ókori babiloniak az i.e. 3. évezredben már használták a trigonometriát, agyagtáblákra olyan összefüggéseket véstek, amelyek a mai sinusnak és cosinusnak felelnek meg. Mindez négyszáz évvel Mózes kőtáblái, a tízparancsolat előtt" - mondta Mosóczi András egyetemi matematika tanár az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Kitért arra, hogy a nemzetközi pí-nap 1988-ban félig heccként indult, amikor fizikusok pitét ettek, körbe-körbe jártak és a pí (3,14) számjegyeit mondták. A Nemzetközi Matematikai Unió és az UNESCO tavalyi döntése alapján először ünneplik március 14-én a matematika világnapját is.

Erre a napra időzítve jelent meg a napokban Mosóczi András A gondolkodás forradalma című könyve. A könyv elején egy tudománytörténeti áttekintés található, megtudhatja az olvasó például, hogy az ókori Mezopotámiában az írást a könyvelésre, árunyilvántartásra találták ki.

"A matematika egy absztrakt rendszer, általános, idealizált dolgokkal foglalkozik, csak a lényeget vizsgálja, ezáltal bizonyos kérdéseket sokkal könnyebben meg tud oldani, és ezt az élet rengeteg területén fel lehet használni a gyakorlati problémák megoldására" - mondta végül az egyetemi matematika tanár. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját, ami fontos a további hazai és nemzetközi kutatások elősegítésére - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szombaton az MTI-vel. Mint írták, a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjának (SzKK) Jakab Ferenc vezette virológiai és a Gyenesei Attila vezette...
2020. MÁRCIUS 21.
[ 11:25 ]
Hasmenés, étvágytalanság. Ezeknél a pácienseknél több idő telt el a panaszok jelentkezése és a kórházi fogadás között, mint a légzőszervi tünetekről beszámolóknál, és kisebb arányban is gyógyultak meg. Kimutatta egy tanulmány, hogy az új koronavírus okozta betegség (Covid-19) sokszor az emésztőrendszert érintő...
2020. MÁRCIUS 20.
[ 21:25 ]
Kínai kutatók esettanulmánya szerint úgy tűnik, hogy az új koronavírus nem terjed át a fertőzött várandós anyáról az újszülöttre. A Frontiers in Pediatrics című folyóiratban közzétett tanulmány kínai kutatók második olyan tanulmánya egy hónapon belül, amely megerősíti, hogy a Covid-19 betegség a...
2020. MÁRCIUS 17.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban