Tudomány
29 gén felelős az alkoholizmusért

Az alkoholproblémák 29 génváltozat számlájára írhatók egy nagyszabású genomvizsgálat eredményei szerint.

A Yale Egyetem orvostudományi karának kutatói több mint 435 ezer ember génkészletét elemezve azonosították az alkoholproblémákkal kapcsolatos 29 génváltozatot, tanulmányuk, amelyre a librarius.hu bukkant, a Nature Neuroscience című szaklap friss számában jelent meg.

Az új adatok alapján az eddig véltnél majdnem háromszor több olyan genetikai hely van, amely összefügg az alkoholproblémák kialakulásának kockázatával – mondta el Joel Gelernter pszichiáter, genetikus és neurológus, a több intézmény közreműködésével készült tanulmány vezető szerzője.

A tudósok európai eredetű emberek genomját elemezték, az adatok négy különböző biobankból és adatbázisból származtak.

Megvizsgálták azokat a génvariánsokat, amelyek közösek voltak az alkoholproblémákkal küzdők körében. Ezek a zavarok számos betegség hátterében állnak az egész világon.

Az elemzés megerősített tíz, korábban már feltárt genetikai kockázati tényezőt, valamint azonosított további 19-et.

A biobanki adatok metaanalízise számos pszichiátriai kórkép genetikai kockázati tényezőit is magában foglalta, így a tudósok az alkoholproblémák, valamint a depresszió, a szorongás és más pszichiátriai betegségek genetikai összefüggéseit is tanulmányozhatták.

“Az eredmények segítenek megérteni az alkoholproblémák egyéni kockázati szintjét”

– mondta Hang Zhou, a Yale kutatója az eurekalert.org portálnak.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az egészségügyi világszervezet szerint még mindig nem értük el a járvány tetőzését. "Elismerjük, hogy bizonyítékok merülnek fel erre vonatkozóan, így nyitottnak kell lennünk erre a lehetőségre, és megismerni a következményeit - jelentette ki virtuális genfi sajtótájékoztatóján Benedetta Allegranzi, a...
2020. JÚLIUS 8.
[ 6:08 ]
Soha nem volt még olyan sokáig műtüdőn koronavírusos beteg, mint az a dél-koreai nő, akin végül a kettős tüdőátültetés segített. Rekordideig, 112 napig tartottak életben testen kívüli műtüdővel egy dél-koreai Covid-19-beteget, akin végül kettős tüdőtranszplantációt hajtottak végre. A páciens a kilencedik a...
2020. JÚLIUS 8.
[ 6:03 ]
Egy nagyszabású spanyol kutatás szerint nagyon távoli lehet még a közösségi immunitás az új koronavírus ellen, több mint 60 ezer lakos közül csak mintegy öt százaléknál találtak ellenanyagot. Közösségi immunitásról akkor beszélhetünk, ha elegendő ember fertőződött meg ahhoz, hogy megállítsa a kórokozó...
2020. JÚLIUS 7.
[ 11:59 ]
Beolvasás folyamatban