Tudomány
Októberre tervezi Oroszország a tömeges koronavírus-oltás megkezdését
Betűméret:             

Moszkvában bejelentették, hogy októberre tervezik a koronavírus-járvány elleni tömeges oltási program első szakaszát.

A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter azt közölte, hogy

az első szakaszban a tanárokat és az orvosokat oltják be.

Meg nem erősített hírek szerint az orosz hatóságok arra számítanak, hogy már augusztusban jóváhagyhatják az első, hatékonynak minősített vakcinát.

Több szakértő attól tart, hogy Oroszország idő előtt, megfelelő tesztelés nélkül készül a tömeges oltás megkezdésére. Az USA fő járványügyi szakértője, Anthony Fauci például pénteken azt mondta, reméli, hogy a kínai és az orosz illetékesek a tömeges oltás megkezdése előtt tesztelni fogják a hatóanyagot. Fauci szerint az USA-ban az év végére készülhet el a biztonságos és hatékony oltóanyag. „Nem hiszem, hogy más országokban nálunk sokkal hamarabb lesz vakcina, és más államoktól fogunk függeni” – magyarázta a szakember.

A BBC szerint világszerte mintegy húsz olyan oltóanyagot tartanak számon, amellyel már kiterjedt klinikai vizsgálatokat is végeztek. (hvg.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban