Tudomány
A platánlevelű juharfa egy faja véd a legjobban a káros UV-sugárzás ellen

A korai juhar vagy más néven platánlevelű juhar (Acer platanoides) nyújtja a legnagyobb védelmet az emberek számára a Napból érkező ultraibolya sugárzás káros hatásaival szemben - állapították meg kanadai szakemberek, akik az Urban Forestry & Urban Greening című folyóiratban publikálták eredményeiket.

A Torontói Egyetem kutatói 16 olyan fafaj 64 példányát tanulmányozták, amelyek a torontói iskolaudvarokon és közparkokban leggyakrabban előforduló fajok közé tartoznak - írja a BBC hírportálja.

A szakemberek két nyáron át vizsgálták, hogy mekkora különbség van az UV-sugárzás bőrpírt vagy napégést okozó ereje között a különböző fák koronája és a szabad ég alatt állva.

A tanulmány egyik társszerzője, Sivajanani Sivarajah szerint az északi féltekén még soha ezelőtt és világviszonylatban is csupán Ausztráliában, valamint Új-Zélandon végeztek eddig ilyen kutatást.

"A globális éghajlatváltozással kapcsolatos előrejelzések szerint forróbb és hosszabb nyaraknak nézünk elébe itt északon" - mondta a szakember. Hozzátette: "úgy vélem, hogy fel kellene készülnünk ezekre a globális környezeti változásokra és egészséges, élhető városok tervezésében kell gondolkodnunk".

"A városi környezetben a Napból érkező ultraibolya sugárzás visszaverődik az épített szerkezetekről és kemény talajfelületekről. Az egyik módja annak, hogy csökkentsük az UV-visszaverődés hatásait, a lombkoronafedettség növelése, és ez különösen fontos az olyan városi területeken, ahol a beton és egyéb kemény felületek miatt az emberek ki vannak téve a fokozott UV-sugárzás kockázatainak" - húzták alá a kutatók tanulmányukban.

A szakemberek szerint a korai juhar után a kétszínű tölgy, az ostorfa és az európai bükk nyújtja a legnagyobb védelmet - ezeknek a fáknak az árnyékában háromszor annyi ideig maradhat az ember a szabadban, mintha védelem nélkül menne ki a napfényre -, míg a legalacsonyabb védelmet a vörös juhar (Acer rubrum) és a páfrányfenyő (Ginkgo biloba) nyújtja a vizsgált fajok közül.

A kutatók azt is megállapították, hogy a sűrűbb és kiterjedtebb lombkoronájú fák, valamint az árnyékot jobban toleráló fajok nagyobb védelmet biztosítanak. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A fejüknél összenőtt, tavaly augusztusban szétválasztott sziámi ikerpár egyik tagjának, Rabeyának nyár óta halasztott koponyarekonstrukciós műtétére utaznak ki Bangladesbe a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai. Az alapítvány pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a műtétet a...
2020. OKTÓBER 16.
[ 9:13 ]
A nullás vércsoportúak kisebb eséllyel fertőződnek meg a koronavírussal, ha mégis, akkor kisebb eséllyel válik súlyossá a betegségük – írta meg a CNN. A Blood Advances nevű szaklapban megjelent eredmények újabb jelei annak a felismerésnek, hogy keveset tudunk a vércsoportok szerepéről az emberi szervezetben. A már...
2020. OKTÓBER 15.
[ 9:04 ]
Ahogy az emberek esetében, úgy a kutyáknál is változik a személyiség a korral, de ezek a változások nem egyenletesen, hanem szakaszosan történnek - állapítják meg az ELTE Etológia Tanszék és a Bécsi Állatorvosi Egyetemen működő Clever Dog Lab munkatársai legújabb tanulmányukban. A kutatásban az etológusok 217...
2020. OKTÓBER 14.
[ 11:13 ]
Beolvasás folyamatban