Tudomány
Meghalt Michael Collins, az Apollo-11 űrhajósa
Betűméret:             

Michael Collins, az 1969-es Apollo-11 első, emberes Hold-missziójának három legénységi tagjának egyike, 90 éves korában meghalt - közölte családja.

Collins szerdán halt meg a rákkal vívott hősies küzdelem után. Utolsó napjait békésen, családjával az oldalán töltötte - közölték.

Michael Collins 1930. október 31-én született Rómában, ahol édesapja az Egyesült Államok katonai attaséjként szolgált. 1952-től az amerikai légierő vadászpilótája és berepülő pilóta volt. A 1965-től a Gemini-program űrhajóscsoport tagja volt és a Gemini 10 fedélzetén a tizenhetedik amerikaiként repülhetett az űrbe.

Collins a holdraszállást végrehajtó háromfős legénység tagja volt. Ő volt, aki Hold körüli pályán maradt, miközben társai, Neil Armstrong és Buzz Aldrin a Holdon jártak. A küldetés egyetlen élő tagja immár a 91 éves Buzz Aldrin.

Űrahjós karrierje végeztével az Egyesült Államok külügyminisztériumának sajtófőnökeként, később a Nemzeti Légügyi és Űrmúzeum igazgatójaként tevékenykedett. 1974 és 1990 között négy könyve jelent meg.

Nevét őrzi egy kráter a Hold felszínén, és cseh csillagászok javaslatára egy 1983-ban felfedezett 3 kilométer átmérőjű kisbolygó, a 6471 Collins. (index.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban