Tudomány
Magukkal végeznek a rákos sejtek az mRNS-kezelés hatására
Betűméret:             

A tudósok a Covid–19-vakcinában már bevált mechanizmussal olyan anyagok termelésére tudták átállítani a rákos sejteket, amelyek mérgezők a számukra.

A sejtek belsejében a működéshez szükséges fehérjék riboszómának nevezett apró gyárakban jön létre – az itt előállított termék, vagyis a fehérjék tervrajzait az mRNS-molekulák szállítják ide a DNS-ről, vagyis a szervezet adatait tartalmazó örökítőanyagról. Ezt a folyamatot hackelte meg Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weismann – fejlesztésük segítségével például maga a szervezet termelheti meg az immunizációhoz szükséges anyagot. Ez tette lehetővé, hogy a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcináit rekordidő alatt fejlesszék, gyártsák, és hogy az emberiség ilyen vagy ennél is gyorsabb ütemben reagálhasson egy következő járványra.

A koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztését követően a tudományos közösség azonnal a rákot vette célba. Olyan módszerekkel próbálkoztak, ami a daganatra jellemző fehérje ellen fordítja az immunrendszert.

A Tel-aviv-i Egyetem munkatársai által kifejlesztett terápia más utat követ: a tumorba fecskendezett, lipidburokba rejtett mRNS a sejtbe jutva toxinok termelését váltja ki. A rákos sejtek így magukat pusztítják el, aminek nagy előnye, hogy biztonságosabb, mint az egészséges sejteket is elpusztító kemoterápia.

A tumorba adott egyszerű injekcióval arra késztetjük a rákos sejteket, hogy öngyilkosságot kövessenek el, anélkül, hogy egészséges sejteket károsítanának

– magyarázta Dan Peer professzor, a módszert bemutató tanulmány egyik szerzője, az egyetem Nanogyógyszerészeti Laboratóriumának kutatója, aki rámutatott, hogy a baktériumok többsége toxinokat termel, ilyen például a botoxinjekciókban használt botulin.

Az izraeli kutatók a Pseudomonas baktériumnemzetség egyik toxinját kódolták az mRNS által hordozott üzenetbe és az üzenetet vevő lipidburkot antitestekkel címezték a megfelelő célponthoz.

Az egereken végzett kísérletek során egyetlen injekció a melanóma 44-60 százalékát elpusztította. Az állatok túlélése drasztikusan javult, mellékhatások nélkül.

A kemoterápiával szemben nagy előny, hogy a rákos sejtek nem válhatnak a technikánkkal szemben ellenállóvá, mert bármikor válthatunk egy másik természetes toxinra

– emelte ki Peer professzor. (index.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Vajda Mihály filozófus - illusztráció
2023. NOVEMBER 28.
[ 10:52 ]
Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás "mágneskígyókat" talált a Nap mágneses terében - közölte az ELTE az MTI-vel szerdán. A felfedezés közelebb viheti a kutatókat a Nap egyik legmakacsabb rejtélyének megértéséhez, a kígyószerű...
2023. NOVEMBER 8.
[ 17:15 ]
A Groknak hozzáférése lesz a felhasználói hozzászólásokhoz az X-en, és előszeretettel válaszol majd szarkasztikusan. Elon Musk mesterséges intelligencia startupja, az xAI által megalkotott Grok beépül az X (eredeti nevén Twitter) közösségimédia-platformjába, de önálló alkalmazásként is elérhető lesz – jelentette be...
2023. NOVEMBER 6.
[ 7:50 ]
Az Alzheimer-kór és a cukoranyagcsere zavarainak összefüggéseit vizsgálják szegedi kutatók, az idegsejtpusztuláshoz vezető molekuláris okok feltérképezése mellett céljuk innovatív, diabetikus élelmiszeripari termékek fejlesztése is - tájékoztatta a konzorciumot vezető Pharmacoidea Kft. az MTI-t. A közlemény szerint a...
2023. NOVEMBER 5.
[ 12:47 ]
Beolvasás folyamatban