Az év egyik legjelentősebb csillagászati eseménye lesz szombaton, amikor a részleges holdfogyatkozás jelenségét több mint egy órán át lehet szabad szemmel észlelni.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a holdfogyatkozások során a Hold a Föld árnyékkúpjába kerül, bolygónk kitakarja a Holdra érkező napfényt. A pályáját járó telihold ilyenkor először a Föld félárnyékába lép be, majd az árnyékkúp kerek, kissé homályos széle látszólag beleharap a holdkorongba.
Ha a fogyatkozás során csak a Hold egy részét takarja ki a földárnyék, részleges holdfogyatkozásról beszélünk, ha a Hold teljesen elmerül az árnyékkúpban, akkor pedig teljes holdfogyatkozásról van szó
– írják, hozzátéve, hogy még a teljes holdfogyatkozáskor sem tűnik el a Hold az égről, mindössze nagyon elsötétedik, és többnyire a vörös különböző árnyalataiban pompázik.
Szombaton 21 óra 34 perckor a délkeleti égbolton, 40 fokos magasságban lesz látható a Hold, amelybe a Föld árnyéka beleharap a déli pólus közelében. Ezt követően, 22 óra 15 perckor lesz a legnagyobb a fogyatkozás, de ekkor is csak a Hold átmérőjének 12 százalékát takarja ki a földárnyék. Ekkor a fényes, sugársávos Tycho kráter mint egy koronaként trónol a földárnyék pereme fölött.
Ezután a Hold megkezdi kilépését, így egyre kisebb területre vetül az íves árnyék, és egyre inkább elsodródik nyugat felé. Egészen 22 óra 52 percig lesz megtekinthető a szabad szemmel is látható csillagászati jelenség – írják.
A közlemény szerint
binokulárral észlelve a vékony földárnyék színe is jobban megfigyelhető lesz, egy kisebb amatőr távcső segítségével pedig a holdi alakzatok részletei is felbukkannak az árnyék határán.
Az időjárás-előrejelzések alapján estére derült idő várható, de a jelenség még vonuló felhők mellett is megcsodálható lesz. (MTI)



Nincs hozzászólás. Legyen az első!