Tudomány
Elhunyt Vajda Mihály filozófus
Betűméret:             

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területei közé elsősorban a fenomenológia, a huszadik századi német filozófia, Edmund Husserl és Max Scheler munkássága tartozott, később a társadalomtudományok felé fordult – írja a Szombat.

Vajda 1935 februárjában született Budapesten, a Lenin Intézetben kezdte meg felsőfokú tanulmányait, 1957-től 1960-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának filozófia-német szakára járt, itt szerzett diplomát. Lukács György filozófus tanítványa volt, a Budapesti iskola köréhez tartozott. Az egyetemet követően iskolai tanár lett, 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa lett. 1967-ben védte meg a filozófiai tudományok kandidátusi értekezését. Azt követően, hogy 1973-ban a Budapesti iskolában betöltött szerepe miatt politikai alkalmatlanság címén elbocsátották, szabadúszóvá vált: nyelvtanárként és fordítóként is dolgozott, külföldön tanított, 1977 és 1980 között Brémában, a nyolcvanas években New Yorkban volt vendégprofesszor. A kilencvenes években a németországi Siegenben és Kasselban is tanított.

1989-ben rehabilitálták, 1990-ben a mai Debreceni Egyetem (akkor Kossuth Lajos Tudományegyetem) filozófia tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. Akadémiai doktori értekezését 1992-ben védte meg. 2001-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-ben pedig annak rendes tagjává. 2005-ben emeritálták, még ugyanebben az évben kinevezték az MTA Filozófiai Filozófiai Kutatóintézet igazgatójává, amelyet 2009-ig vezetett.

Pályája során közel nyolcvan publikációja jelent meg, többek közt a Szombatban is jelentek meg írásai. Élete utolsó két évtizedében érdeklődésének fókuszába került a zsidóság, az antiszemitizmus, a vészkorszak, a zsidó mint az előítéletek újra és újra megtalált célpontja, esszéíróként és publicistaként gyakran írt erről – írja a lap, ahogy azt is, hogy az utóbbi időben a Hamasz-Izrael háború kapcsán Vajda rámutatott a „nyugati Izrael-ellenesség köntösében feltámadt zsidóellenességre”, ám az ezzel kapcsolatban a számára kiküldött körkérdésre már nem tudott válaszolni.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

46 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Jakab Ferenc virológus – közölte a Virológia Pécs Facebook-oldal és a Pécsi Tudományegyetem. Jakab egyetemi tanár volt, a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője. Jakab Ferenc professzort a Pécsi Tudományegyetem saját...
2024. FEBRUÁR 16.
[ 11:17 ]
Elejét vehetik a globális éhínség kialakulásának. A tengeri algák szaporítása és emberi táplálkozásra történő hasznosítása évtizedek óta foglalkoztatja a tudósokat. Ezek, a fehérjéket, ásványi anyagokat, vitaminokat és kedvező étrendi hatású zsírsavakat magas arányban tartalmazó vízi növények ma is sok...
2024. FEBRUÁR 16.
[ 9:11 ]
Január 21-én, a hajnali órákban egy 1 méter átmérőjű meteorit robbant fel Berlin közelében. Most sikerült megtalálni és azonosítani a darabjait. A meteoritdarabkákat a berlini Nemzeti Természettudományi Múzeum és a Német Űrkutatási Központ, valamint a Berlini Szabadegyetem munkatársai találták meg Berlintől 50...
2024. FEBRUÁR 13.
[ 22:20 ]
Beolvasás folyamatban