Tudomány
Paprikakoszorúval emlékeztek Szent-Györgyi Albertre a Szegedi Tudományegyetemen
Betűméret:             

A hagyományokhoz hűen a C-vitaminra utaló paprikakoszorúval emlékezett meg az Szegedi Tudományegyetem közössége Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósról 131. születésnapján.

A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatala előtt tartottak megemlékezést a Nobel-díjas tudósról az egyetem vezetőinek jelenlétében. A sajtónyilvános koszorúzás az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (korábban Ságvári) gyermekkórusának előadásában elhangzó Bárdos Lajos: Köszöntő című művével kezdődött. Ezt követően Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora mondott ünnepi beszédet, amelyben emlékeztetett arra is – az előadó diákok iskolájának új névadójára célozva -, hogy Báthorynak köszönhető, hogy Magyarország megmaradt a történelmi viharokban.

„Akárcsak Báthory István, úgy Szent-Györgyi Albert is példakép. Születésének 131. évfordulója azért különleges, mert most már nem egy, hanem két Nobel-díjasa van a Szegedi Tudományegyetemnek. Ez pedig nem véletlen. Szent-Györgyi Albert alapozta meg azt a szellemi műhelyt, amiből Karikó Katalin is a Nobel-díjig jutott” – mondta a rektor, aki szerint a Szegedi Tudományegyetem „nagyon erős egyetem”.

A rektor szerint nem véletlenül szerepelnek a legjobbak között a nemzetközi rangsorokban, jelenleg is az egyik legfontosabb rangsor alapján mondhatják, hogy Magyarország legjobb egyeteme. „Ez pontosan annak a folyamatnak a gravitációs erejének köszönhető, amellyel bevonzottuk ezeket az embereket, projekteket, tudósokat, akik a kiválóságot a legmagasabb szinten prezentálták. Ennek nagyon fontos része volt Szent-Györgyi Albert munkássága, hiszen nélküle lehet, hogy nem tartanánk itt.”

A beszéd után Rovó László és Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja paprikakoszorút helyezett el Szent-Györgyi Albert egészalakos szobránál. Az ünnepség végén a Palusek Emese által felkészített gyermekkórus Kodály Zoltán: Nagyszalontai köszöntőjét adta elő, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar hallgatóinak fúvós kíséretével, írja a hodpress.hu.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A világegyetem várhatóan tíz a hetvennyolcadik hatványon év múlva pusztul el, sokkal hamarabb, mint azt korábban gondolták, amikor az univerzum végét tíz az ezeregyszázadik hatványon év múlvára jósolták - közölte a Phsy.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Heino Falcke asztrofizikus, Michael Wondrak kvantumfizikus...
2025. MÁJUS 13.
[ 15:12 ]
Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Karikó Katalin a Gazda-Patogén Interakció Központ ünnepélyes megnyitóján felidézte, hogy több olyan tudományos...
2025. MÁJUS 12.
[ 17:45 ]
A NASA Kepler nevű űrtávcsövének köszönhetően fedezték fel a tudósok a Kepler-10 bolygórendszert, amelynek az is lehet, hogy nem kettő, hanem három tagja van. A NASA Kepler űrtávcsövének egyik első felfedezése a Kepler-10 nevű bolygórendszer volt. A Földtől mintegy 560 fényévre található rendszerben kering a...
2025. MÁJUS 11.
[ 18:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó