Tükör
Háborús bűnösök, akik visszaszivárognak a politikai közéletbe
Betűméret:             

A Szerbiai Szocialista Párt, az ország második legerősebb pártja, a minap a legfontosabb döntéshozó szervébe, a párt elnökségébe választotta Nikola Šainovićot, Slobodan Milošević egykori közeli munkatársát, akit a hágai törvényszék 18 éves börtönbüntetésre ítélt háborús bűnök elkövetéséért. Erről és az akkori bűnökről azonban megválasztásakor nem esett szó.

Egyes politikai elemzők Šainović előhúzását a naftalinból úgy értékelik, mint a hágai törvényszék döntéseinek tagadását.

Hágából a párt főbizottságába

“Azt hisszük, megérdemli ezt a tisztséget ő, aki méltósággal védte Szerbiát Hágában”, mondta Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke, Szerbia aktuális külügyminisztere. Šainović “méltóságát” Dačić leginkább abban látja, hogy 12 évig élvezte a törvényszék börtönének vendégszeretetét.

Šainović 2003-ban önként adta fel magát, 2015-ben szabadon engedték, miután letöltötte büntetésének kétharmadát, amelyet azért kapott, mert a bíróság az egyik kulcsszereplőként őt nevezte meg a koszovói albánok tízezreinek erőszakos elűzésében.

Slavica Đukić-Dejanović, aki ugyancsak a párt magasrangú tisztségviselője, a szerb kormányban pedig a népességpolitikával van megbízva, azt nyilatkozta: Šainović fegyelmezetten letöltötte a büntetését, amelyre Hága ítélte, aminek utána “olyan állampolgár, akit minden jog megillett és diszkrimináció lenne nem engedni számára, hogy politikával foglalkozzon”.

“Ő (Šainović) a politikai élet kiváló elemzője, s olyan ember, aki megérdemli azt, hogy megoszthassa tapasztalatait a politikai élet módszereiről”, mondta újságíróknak Slavica Đukić-Dejanović, arra a kérdésre válaszolva, hogy mivel érdemelte ki az SPS elnökségi tagjának tisztségét egy elítélt háborús bűnös.

Egyes elemzők ugyanakkor úgy vélik, az, hogy Šainović lassan visszaszivárog az SPS csúcsvezetésébe, voltaképpen visszatérés a múlt század kilencvenes éveibe, s az az üzenete, hogy ezek semmit sem tanultak a 20. század utolsó évtizedéből.

A társadalmi visszailleszkedés joga mindenkit megillet, ezt senkitől nem lehet elvitatni, de azokban a társadalmakban, ahol tagadják a bűntények megtörténtét – vélik a szakértők – a háborús bűnösök újbóli bevonása a közéletbe, mélyen erkölcsi kérdés.

Választási fogás

“Ezekről a háborús bűnökről, amelyeket a hágai elítéltek elkövettek, soha nem is beszéltünk adekvát módon, ezért mindig az az ember benyomása, hogy itt olyan személyekről van szó, akiket el sem ítéltek, sőt, olyanokról, akik csupa jó cselekedetet vittek végbe, vagy pedig – és ez a legújabb – a hősöknek abba az új kategóriájába esnek, akiknek gyártása az utóbbi években gőzerővel folyik”, mondta az Al-Dzsazírának nyilatkozva Milan Antonijević, az emberi jogokkal foglalkozó jogászokat tömörítő bizottság tagja.

A politikai elemzők számára az SPS minapi döntése jól megfontolt választási fogás. Dačić, akire mindenki pragmatikus politikusként tekint, megértette, hogy vissza kell hódítania a választóknak azon részét, akik faképnél hagyták, midőn a Demokrata Párttal kokettált.

“Megérezte, hogy most szavazatokat hozhat, ha rájátszik egy kicsit a ‘régi érzésekre’, a 90-es évek patriotizmusának valamiféle enyhébb revíziójára és Šainović tapasztalatára”, véli Zoran Panović belgrádi újságíró.

Šljivančanin, a vukovári mészáros újra csúcsjáraton

Nikola Šainović nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak arról, miért tér vissza a politikai életbe. “Röviden csak annyit mondott, hogy a párt elnökségébe csak pro forma került és nem áll szándékában újra belépni a politikai ringbe”, mondta Đorđe Kostić, az Al-Dzsazíra belgrádi tudósítója.

Persze, nem Šainović az egyetlen elítélt, aki visszatér a politikába, olykor a kiskapun.

Veselin Šljivančanint a Vukováron elkövetett háborús bűnök miatt ítélték el Hágában. Szabadulása után csatlakozott a hatalmon lévő Szerb Haladó Párthoz (SNS) és nagyon gyorsan felverekedte magát a legerősebb szerbiai párt főbizottságába.

Emlékeztetőül: Šainović 1993-ban a hiperinfláció idején volt Szerbia kormányfője, akkor, amikor a pénzromlás az év végére 316 millió százalékos volt, miközben a polgárok többsége fizetés gyanánt alig néhány márkának megfelelő dinármilliárdokat vihetett haza havonta, amiből aztán semmire nem futotta. Az ilyen személy tapasztalatára valóban nagy szükség lehet. A kérdés csak az, kinek?

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban