Tükör
Serwer: Hosszú idő után a Balkán ismét problémává vált
Betűméret:             

Daniel Serwer amerikai Balkán-szakértő szerint több év után ez az első eset, hogy a stabilitást illetően a Balkán ismét problémaként jelent meg egy amerikai nem kormányzati szervezet kiadványában. Serwer kiemelte azonban, hogy vannak olyan országok - mint amilyen Szerbia és Montenegró -, amelyek megpróbálnak előrelépni.

„Az erőfeszítések ellenére fennáll a kockázat veszélye. Az oroszoknak nem tetszik, amit a montenegróiak csinálnak, ellenállásba ütköztünk ezen a téren. De nincs semmi újdonság, amit a balkáni polgároknak mondhatunk”, nyilatkozta Serwer az N1-nek arra a kiadványra reagálva, amelyet az amerikai Külkapcsolatok Tanácsa jelentetett meg az USA-val szembeni, jövő évre vonatkozó lehetséges fenyegetésekről.

„Sokan aggódnak az instabilitás miatt, és úgy gondolom, hogy az embereknek a Balkánon megvan az erejük ahhoz, hogy megakadályozzanak dolgokat, és hogy visszatérjenek a stabil európai útra, mert vannak olyan országok, amelyek továbblépnének, mint Szerbia és Montenegró”, mondta a szakértő a tanjug híre szerint.

A kiadványban a régiókat három fokozatba sorolták be a biztonsági kockázat szerint, amely alapján a Nyugat-Balkán régió a hármas fokozatot kapta.

„Semmi olyan nincs ebben a jelentésben, amit a Balkánon élő emberek ne tudnának. Volt néhány összetűzés, például a macedón parlamentben is. Ez mind kiterjedhet nagyobb területre is, és ronthat a meglévő helyzeten. Bosznia-Hercegovinában olyan szélsőséges iszlamisták vannak, akik külföldről érkeztek. Emellett vannak nemzeti szélsőségesek is, akik szeretik a fegyvereket és az összecsapásokat. Azt hiszem, észre kell vennünk, hogy a Balkán több év után ismét problémává vált”, mondta Serwer.

Az, hogy a Balkánt a harmadik kategóriába sorolták azt jelenti, hogy az USA-nak nagyobb gondjai is vannak ettől, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Külkapcsolatok Tanácsa ismét megemlítette a Balkánt, figyelmeztet a szakértő.

„Az emberek aggódnak, nem csak ebben a régióban, hanem Európa keleti részén is. Nézzék meg Lengyelországot és azt, hogy az oroszok destabilizálják a balti államokat. Ez globális probléma. A Balkán csak egy a régiók közül. Az oroszok részben sikert értek el, de nem túlzottan”, magyarázta Serwer.

Wolfgang Petritsch diplomata kijelentésére reagálva, mely szerint Bosznia-Hercegovina a Balkán leggyengébb láncszeme, Serwer elmondta, hogy Petritschnek technikailag igaza van.

„A koszovói megbékélési folyamat gyorsabb ütemben halad, mint a boszniai. Bosznia-Hercegovina továbbra is az amerikaiak által meghatározott Alkotmány miatt szenvednek, és úgy gondolom, hogy nehéz egy ilyen helyzetben vezetni az államot, mert kétharmados többségre van szükség a parlamentben. Bosznia-Hercegovina valóban veszélyeztetett, főleg mert Dodik Oroszország támogatását kéri”, véli Serwer.

A Ratko Mladić, Jadranko Prlić és mások elleni per utáni helyzetet kommentálva a szakértő elmondta, hogy a hágai törvényszék nem járult hozzá a megbékéléshez, és a bíróság inkább fokozta a feszültséget, a törvényszékkel nem ez volt a cél.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban