Tükör
Nagy Károly álma

(Budapesti tudósítónktól)

Emmanuel Macron nemrég átvette a Nagy Károlyról elnevezett díjat a németországi Aachenben. A francia elnök hallatlan aktivitással alakítja az ötödik köztársaságot, mivel nem köti őt a hagyományos pártokra jellemző urambátyám-rendszer, s túl fiatal ahhoz, hogy velejéig korrupt legyen. Az viszont bizonyos, hogy nem bánik kesztyűs kézzel senkivel, a fejében egy új Európa körvonalazódik, amelyben meg van mindenkinek a helye, közepén pedig Franciaország irányít. De ezen nem érdemes megsértődni, hiszen a jelenlegi Európai Unió is valami ilyesmi, német-francia központú, a nagyok érdekeit kiszolgáló, de a kisebbeket is valamilyen szinten támogató rendszer. Csakhogy ami jó volt a kilencvenes években, az 2018-ra már jócskán megromlott, a nagyon megcsontosodott struktúrát pedig szinte lehetetlen komolyabb fájdalmak nélkül átalakítani. Macron hajlandó lenne reformokra, de ehhez ő egyedül kevés, ide minden tagállam közös akarata és együttműködése szükséges, márpedig Európában nincs túl sok olyan kérdés, amelyben konszenzust lehet kialakítani.

Macron a Károly-díj átvételekor a nagy előd, Nagy Károly tevékenységét méltatta, s összekapcsolta a napi politikával. Kárhoztatta a populista és nacionalista gondolkodásmódot, így a brexit folyamatát, amelynek hatására Nagy-Britannia elhagyja az EU-t, valamint a magyar, az olasz és a lengyel választások eredményére is felhívta a figyelmet, mondván nem megoldás a nacionalizmus, a nemzeti keretek közé való behúzódás. Nem is kérdés, Franciaország és a vízióiban szereplő reform-EU számára valóban káros az a folyamat, amely a szemünk előtt bontakozik ki, de ez mindig így volt, a franciák számára a világ a hatszögű határokon jócskán túlnyúlik, kulturális hatásuk sokkal markánsabb, mint a lesajnált magyaroké és lengyeleké, és sokkal több védelmi vonaluk van, mint nekünk. Valóban nincs is számukra tökéletesebb felállás, mint mikor a kis országok liberálisak és befogadóak, legyen szó cégekről, emberekről és kultúrákról, valamint politikai döntésekről, amelyeket nem ők hoznak. Mindeközben védik Európa keleti felét, azaz önmagukat, így valójában Franciaországot is. A francia elnök szerint már Nagy Károly is ilyen terveket forgatott a fejében, a Karoling-dinasztia álma is az volt, hogy a különböző népek békében élhessenek egy nagy közösségben. Ez pedig nagyon bátor kijelentés, belehelyezni a hétszázas évek végének Európáját a mai viszonyokba, Nagy Károly gondolkodásmódját európai alapvetésnek tekinteni. Nagy Károly idején nem volt Európa, csak háromszáz éve omlott össze a Római Birodalom, Franciaország és Németország se volt. Még központosított monarchia is csak épphogy, de Nagy Károly ugyanúgy szétosztotta fiai között birodalmát, mint elődei mindannyian, nem rajta múlt, hogy két fia is meghalt még az életében, és végül csak egy maradt, akire rá tudta hagyományozni birodalmát. Voltak-e olyan ambíciói, hogy ő egy soknemzetiségű, mindenki számára előnyöket nyújtó közösséget épít fel? Erre történészek se tudnak választ adni, de igencsak romantikus elképzelése ez a történelemnek, főleg a frissen kereszténnyé vált Karolingok birodalmát tekintve, akiket a dán hordák fenyegettek, és harcoltak a mórokkal a mai Spanyolországban. A hatalom megszilárdítása és a birodalom felépítése nem azonos az európai szellemiséggel, a hétszázas évek végén kevésbé volt humánus a társadalom, az emberélet is roppant olcsó volt, sőt, még a manapság sokat kárhoztatott nemzetek se léteztek, legalábbis nem abban a formában, mint manapság. Nagyjából annyira idealisztikus Nagy Károly birodalmát az Európai Unió előképének tekinteni, mintha az Eurovíziós dalfesztivál dán fellépőjének dalából tanulnánk történelmet. A vikingnek maszkírozott énekesek a különböző törzsek közötti együttműködés, kompromisszum és béke vágyáról daloltak, amely állítólag létezett, épp akkor, amikor Nagy Károly küzdött a Karoling dinasztia sikeréért. Fájó vagy nem fájó, de nem szökkent szárba az elképzelés a közjóról, a viking harcosok nem kötöttek megegyezést, egyszerűen azért, mert ha megteszik, akkor a béke mosolyával ajkukon ők éhen halnak. Persze 1200 évvel később már csak annyit látunk, hogy akkoriban mindenki mészárolta a szomszédját, és értelmetlen háborúkat vívott, de egy kis tisztelettel kezelve a történelmet látható, hogy a háborúk jó részét egyáltalán nem értelmetlen célokért vívták.

Macron se értelmetlenül vívja saját háborúját. De tegyük hozzá, Magyarország se azért határozza meg saját céljait, mert gonosz vagy esetleg bolond. Még akkor sem, ha Macron háborús stratégiája ezt mondja.

Sitkei Levente

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Bndeguz
2018. MÁJUS 19. [ 9:00 ]

Nagy Károly álma, a szárma.


dora
2018. MÁJUS 16. [ 23:18 ]

Milyen érdekes, nagyapa elzavarja az arabokat (Martell K.), az unoka pedig éppen az ellenkezőjét valósítaná meg - egy vegyes keverékállamot? Ez a nyugati politika nevetséges. :D Csak az a baj, hogy a történelem megint ismétli majd önmagát és sokat kell majd várni egy nyugottabb, békésebb világra - khm. már ha van olyan :D


Korszakos gondolkodók - illusztráció
2018. AUGUSZTUS 16.
[ 13:08 ]
Mégis kinek a pártja? - Az amerikai republikánusok a félidős választások előtt - illusztráció
2018. AUGUSZTUS 15.
[ 19:32 ]
Nagyboldogasszony napja - illusztráció
2018. AUGUSZTUS 15.
[ 9:12 ]
A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje kedden elvetette a 2004-ben, az akkori kormány által elfogadott, az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló dokumentumot és új bizottság felállítását kérte az igazság teljes kiderítése érdekében - közölte a helyi sajtó. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke a...
2018. AUGUSZTUS 14.
[ 20:38 ]
Az elmúlt hetekben több mint 500 indítvány érkezett a munkaügyi minisztériumhoz a szociális védelmi törvény módosítására és kiegészítésére vonatkozó törvénytervezet miatt.Ebből 115 észrevétel a civil szektorból érkezett, amelyek felszólították az európai intézményeket, hogy támogassák javaslataikat és...
2018. AUGUSZTUS 13.
[ 10:56 ]
Koszovó helyzetének rendezése kapcsán egyre többször merül fel a területcsere lehetősége Szerbia és Koszovó között - írta a KoSSev című koszovói hírportál. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az országhatárok módosítása újabb problémákhoz vezetne. Koszovó felosztásának ötlete, avagy egy lehetséges...
2018. AUGUSZTUS 9.
[ 12:28 ]
Beolvasás folyamatban