Tükör
SANU: Szerbia a szilvafák országából az elhagyatott házak országává vált
Betűméret:             

A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) falufejlesztési bizottságának javaslata szerint azokat a fiatal párokat, akik falun kezdenek vállalkozásba, pénzeszközökkel, 50 ezer euró értékig, vagy pedig 50 hektárig terjedő állami földterület használati jogával kellene támogatnia az államnak.

Szerbia már nem a szilvafák, hanem az elhagyatott házak országa, mondta Dragan Škorić akadémikus, a SANU falufejlesztési bizottságának elnöke, lévén, hogy elmondása szerint szerte az országban több mint 50 ezer elhagyatott ház van, írja az Agrosmart portál.

Az újvidéki nemzetközi mezőgazdasági vásáron a mezőgazdasággal foglalkozó újságírókat tömörítő Agropress egyesület szervezett összejövetelt annak témájára, hogyan ösztönözni a fiatalokat, hogy visszatérjenek falura és ott kezdjenek vállalkozásba.

“A SANU bizottsága hetedik éve foglalkozik a témával és évente legalább 2-4 olyan problémával foglalkozik behatóan, amelyek a fiatalok falun maradását befolyásolják. Mi megoldásokat is kínálunk ezekre a problémákra. Először is infrastrukturális fejlesztésekbe kell fogni, hiszen 500 faluba még aszfaltozott út se vezet, azután fel kell újítani az iskolákat, az orvosi rendelőket. Ezt követően pedig, mint teszik ezt a szomszédos Romániában, a falun boldogulni szándékozó fiatal pároknak anyagi támogatást kell adni, hogy elindítsák a vállalkozásukat, beindítsák a gazdaságukat”, véli Dragan Škorić.

A szerbiai falvak állapotáról sokat elárul az a demográfiai adat, hogy a faluhelyen élő 1,4 millió lakosból, a 40 évnél fiatalabbak között 200 ezer nőtlen fiatalember és 100 ezer hajadon van.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Valamivel több mint egy éve kezdődött el a nyugdíjaskártyák igénylése Szerbiában és majdnem fél éve használni is lehet. Sokan viszont azt kérdezik: de minek? A nyugdíjasoknak, de egyesületeiknek sem világos, mire fel volt a nagy hűhó, semmiért. Február végéig valamivel több mint 1,1 millió nyugdíjas igényelte és...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:37 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Beolvasás folyamatban