Tükör
Elhízás világnapja: Az európaiak több mint fele kövér
Betűméret:             

Az elhízás idei világnapja ismét a gyermekkori elhízás növekvő trendjére hívja fel a figyelmet.

Amennyiben a trend folytatódik, több mint 2,6 millió iskoláskorú gyermek lesz túlsúlyos vagy elhízott világszerte. Globálisan 19%-a a fiataloknak nem mozog. A gyermekek 80%-a nem kap buzdítást megfelelő sport aktivitásra. 33%-kal több édesített üdítőitalt fogyasztunk, mint 10 évvel ezelőtt. 11%-a a fiatal nőknek elhízott már az első terhesség előtt. Ezért a legfontosabb üzenetek között szerepel, hogy a terhes gondozásban a megfelelő testsúlyvezetésre és az anyatejes táplálás jelentőségére figyelmet kell fordítani. A gyermekek táplálkozásában a túlzott édesség és rejtett zsír fogyasztását alapvetően csökkenteni kell. Helyi közösségek szintjén támogató óvodai és iskolai közösségek bevonásával szükséges megfelelő aktivitást kifejteni az elhízás megelőzésére.

A legfrissebb felmérések szerint az európai tizenévesek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott, tízből hat érintett pedig felnőttként is súlytöbblettel küzd. A gyermekkori elhízás ráadásul súlyos egészségügyi kockázatokkal jár: esetükben 30 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri megbetegedés, mint azoknál, akik csak felnőttkorban küzdenek plusz kilókkal. Az elhízásra való hajlamot nemcsak a génjeink határozzák meg: az élet első 1000 napjának környezeti hatásai, azon belül is a táplálás kulcsszerepet játszik a probléma kialakulásában és megelőzésében.

Az első 1000 nap soha vissza nem térő lehetőséget jelent a szülők számára, hogy megalapozzák gyermekük egészségét: a fogantatástól 2 éves korig tartó időszak megfelelő táplálásával olyan felnőttkori népbetegségek előzhetők meg, mint az elhízás, a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések, de hatással van a szellemi és nyelvi képességek, valamint az immunrendszer fejlődésére is.

Az európai népesség több mint fele elhízott

Ha a túlsúly vagy az elhízás kerül szóba, sok szülő hajlamos kizárólag a génekben keresni a megoldást, pedig az állapot kialakulásában az örökölt tulajdonságoknál nagyobb szerepet játszik a korai táplálás.

A negatív tendencia ráadásul egyre meghatározóbb világszerte: a gyermekek körében az elmúlt 20 évben csaknem megduplázódott az érintettek száma.

„Mára az európai népesség több mint fele túlsúlyos vagy elhízott, és ez az arány a jelenlegi tendencia szerint tovább fog növekedni. Sokan közülük már gyermekként súlyproblémákkal küzdenek, életvitelükön azonban korai felnőtt éveikben sem változtatnak.

A felnőttek naponta legalább 5 órát töltenek ülő helyzetben annak ellenére, hogy a mozgásszegény életmód számos krónikus betegség ismert kockázati tényezője – hívta fel a figyelmet az Európai Elhízás Elleni Nap alkalmából Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, az Első 1000 Nap Program szakértője. „Az élet első 1000 napjának megfelelő táplálása nem csak a kisgyermekkori egészség miatt fontos, de az ekkor rögzült szokások is végigkísérik felnőttkorunkat.” – tette hozzá.

Gyermekkorban veszélyesebbek a plusz kilók, mint felnőttként

A mozgásszegény életmód nemcsak a felnőttek körében jelent problémát, a legfrissebb felmérések szerint sajnos a gyerekek sem mozognak eleget. Európában a serdülőkorúak kétharmada egyáltalán nem él aktív életet, amely kiemelt szerepet játszik abban, hogy a 13 évesek csaknem harmada és a 11 éves gyerekek 33 százaléka túlsúlyos vagy elhízott – közülük tízből hatan felnőttként is túlsúlyosak maradnak.

A felmérés a 15 év feletti korosztályban is aggasztó eredményeket közölt: a kamaszok 60 százaléka ritkán vagy sohasem sportol, a megkérdezettek több mint fele pedig soha vagy csak ritkán végez bármilyen más típusú fizikai aktivitást, például kerékpározik vagy táncol.

A közelmúltban végzett vizsgálatok szoros összefüggést tártak fel az elhízás és olyan felnőttkori népbetegségek kialakulása között, mint a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy a stroke. A gyermekkori elhízás ráadásul sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint ha felnőttként küzdünk plusz kilókkal: az érintett gyermekeknél közel 30 százalékkal nagyobb az elhízáshoz köthető betegségek kialakulásának esélye, és ugyanennyivel nő a korai halálozás kockázata is.

Ma Európában csaknem 60 millió ember szenved 2-es típusú cukorbetegségben, az elkövetkező években pedig további 32 millió embert érinthet a megbetegedés. A statisztikák alakulásában az elhízás központi szerepet játszik: a cukorbetegséggel diagnosztizált európai esetek 65-80 százalékáért felelős.

Az elhízás már magzati korban megelőzhető

A kisgyermekkori elhízás legfőbb oka, hogy a szülők jelentős része nem megfelelő időben kezdi a hozzátáplálást, és nem a megfelelő ételeket kínálja a babának: minden harmadik családban egyéves kor felett ugyanazt eszik a babák, mint a család többi tagja, így jóval több szénhidrátot, fehérjét, sót és cukrot visznek a szervezetükbe, mint amire szükségük lenne. Rendkívül fontos, hogy a babát nem szabad “mini felnőttként” táplálni, hiszen tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-igénye jelentősen eltér a felnőttekétől.

„A felnőttkori elhízás megelőzésében a magzatkori táplálásnak is szerepe van, ezért fontos, hogy már várandósként odafigyeljünk a megfelelő tápanyag- és vitaminbevitelre. A minőségi táplálék biztosításáról a baba születése után sem feledkezhetünk meg, hiszen az anyatejes táplálás és a hozzátáplálás kiemelt szerepet játszik a gyermek későbbi egészséges fejlődésében. Nem győzzük hangsúlyozni: a kisgyermekkori elhízás egyik leggyakoribb oka nem a genetika, hanem a helytelen korai táplálás” – hangsúlyozta Kubányi Jolán.

Már a kismamán is múlik, hogy elhízott lesz-e a gyereke

Már a kismama táplálkozási szokásai is befolyásolhatják, hogy a születendő baba felnőttként túlsúlyos lesz-e. A csecsemőkorban anyatejjel vagy alacsony fehérjetartalmú tápszerrel táplált babák fiatal- és felnőttkorban kisebb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak. A legújabb felmérések arra is rámutattak, hogy a kisgyermekkori elhízás, a gyermekkori alvászavarok, a korai kamaszodás további rizikófaktorok a felnőttkori túlsúly kialakulásában.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
istván
2018. OKTÓBER 14. [ 11:30 ]

A Nordik Walking gyaloglást idős korban is ajánlott elkezdeni függetlenül attól, hogy túlsúlyosak-e, de a túlsúllyal küzdők számára kortól függetlenül megoldást jelenthet. https://www.nordicwalkingsport.hu/nordiwalkingrol


A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban