Tükör
A bécsi út

(Budapesti tudósítónktól)

A CEU vitathatatlanul Magyarország legismertebb egyeteme. Aki olvassa a nemzetközi politikai sajtót, az kizárólag erről az egyről hall, hiszen a hírek róla szólnak, amolyan ostromlott bástyaként az autoriter Magyarországon. S kitart, amíg még bírja, majd mikor már ellehetetlenülnek a működése feltételei, akkor veszi a kalapját, és átköltözik Bécsbe, mert ott – feltételezhetően – tiszteletben tartják függetlenségét. Erről szólt a sajtótájékoztató, és azóta is meglehetősen sok olyan személyiség adott nyilatkozatot ebben az ügyben, aki a CEU-t világító fáklyaként értelmezi a sötét Magyarországon.

Egyetlen olyan egyetem van Magyarországon, amelynek konkrétan meghatározható politikai irányultsága van. A CEU egy épületben van a Nyílt Társadalom Intézetével, Soros György alapítványával, amely a rendszerváltozást követően kezdett működni, s fejtette ki tevékenységét. Akkoriban az SZDSZ volt az a párt, amely összefonódott ezzel a szervezettel, majd teltek-múltak az évek, változott a világ, felemelkedett és megbukott ez meg az a párt, a CEU pedig nem változtatott semmit. Számos fiatal végzett képzésein, akik minden bizonnyal magas szintű oktatásban részesültek, de egyáltalán nem zárható ki, hogy ideológiailag is erősen befolyásoltak. Hogy valaki magáévá teszi-e a hallottakat, az mindig egyénfüggő. Az soha nem volt titok, hogy a Nyílt Társadalom Intézetek világszerte azért működnek, hogy az alapító-támogató Soros György által elképzelt vízió megvalósítását elősegítsék. Az elképzelt cél egy autonóm közösségeken alapuló társadalom, amelyet nem kötnek a nemzeti sajátosságok, az egyén saját döntéseit és képességeit helyezik a középpontba, s az ő filozófiájuk szerint ez vezet el a modern és felelős emberi berendezkedéshez. A Balkánon rendkívül sikeres a folyamat, ott a politikai élet számos területén vannak olyan politikusok, akik valaha a helyi CEU-n végeztek, egyetemi évfolyamtársak vezetnek kormányokat, határokon átívelő együttműködéseket valósítanak meg. Csak a Balkán maradt ugyanolyan puskaporos hordó, mint mindig volt, a nagy eszme pedig nem működik. Persze csak abban az esetben áll ez így, ha az elképzelés az célozza, hogy boldogok legyenek tőle az emberek, s nem azt, hogy az aktuális elit saját hatalmát bebetonozza. Mert a kicsi, autonóm közösségek bármennyire autonómok, mégiscsak kicsik, következésképp sokkal kevésbé tudják megvédeni saját érdekeiket. Az eszme csak úgy működik jól, ha elvonatkoztatunk attól, hogy emberek vagyunk.

A CEU évek óta revolverezi a magyar kormányt, azt lebegtetve, hogy elhagyja az országot, ez pedig súlyos következményekkel jár Magyarországra nézve. A bizonyos kár főleg imázs terén jelentkezik, a CEU ugyanis sikeresen tudta magáról elhitetni, hogy független intézmény, amely kutatással és tudományos eredményekkel igazolja saját tevékenységét, ráadásul nagyon jó kapcsolatai vannak a liberális és baloldali európai médiában. Ezek a bizonyos kapcsolatok a magyar kormánynak hiányoznak, nem is véletlen, hogy a CEU ügye kapcsán a független nyugati sajtó mindig pontosan ugyanazokat a magukat függetlennek nevező embereket szólaltatja meg, akik elmondják, hogy Magyarországon rendszerszintű bajok vannak, és a CEU elköltözése konkrétan a diktatúra jele.

Ezek a félelmek pedig mindig alaptalanok, mert egy régi reflexet hoznak elő, a barna veszedelem szörnyű emlékét, a csizmák csattogását a pesti utcán, a légópincék és a légiriadók világát. Egy olyan emléket, amely nem a mai nemzedéké, hanem azok nagyszüleié, mi magunk csak filmeken láttuk, dramatizálva, vagy szemcsésen, fekete-fehérben. Ez egy nagyon szilaj és nagy tétre menő csata, ahol minden szereplő lehet báránybőrbe bújtatott farkas, vagy egyszerű bárány, de mivel 2018-at írunk, senki se fogja tudni megállapítani, hogy az a fekete ott a farkas mancsa, vagy csak elrontották a CGI-t. Az elméletek mindig nagyon szépen csengenek, főleg akkor, ha az elmélet előadója meggyőzően tud érvelni, a megvalósítás és az évek szokták bebizonyítani, hogy itt valami óriási gazemberség folyik, vagy valóban jobbá teszi-e az életünket a reform.

A CEU hiánya vagy jelenléte nem teszi Budapestet vagy Magyarországot más hellyé. Egy posztgraduális képzéseket adó egyetemről van szó, amelynél messze fontosabb azon iskolák működése, amelyek fiatalok tízezreit készítik fel a munkára minden évben. Se az ELTE, se a Műegyetem nem megy sehová, mert nem igaz, hogy az egyik város olyan, mint a másik. A CEU ilyen szempontból pontosan olyan, mint az egyszeri angol, aki úgy utazik Sydneybe Londonból, mint mi Budapestről Egerbe – csak egy kicsit kevesebb lelkesedéssel.

Sitkei Levente

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Gaudenyi Tivadar
2018. DECEMBER 4. [ 18:55 ]

Sajnos azert szorakoznak a CEU-val mert problematikus. Csak gradualis USA-i akreditacioval rendelkezett es postgradualis USA-i diplomakat is adott ki (az orszagban nem letezo titulusokkal). A hallgatok 80% kulfoldi (zome kelet europai) es legerosebben jelen van a politikai hatas amely a magyaroszegai oktatasi intezmenyben tiltott. Mas reszt az magyarorszagi akkreditalt kepzesek maradnak es olcso trukkent adjak el a beszedet, hogy el lettek uzve. Ha nincs az autod regisztralva nem hajhatod...


A félelem politikái - illusztráció
2019. FEBRUÁR 17.
[ 13:42 ]
Mit jelent az Egyesült Államokban a rendkívüli állapot? - illusztráció
2019. FEBRUÁR 15.
[ 19:52 ]
A Bálint-napról - illusztráció
2019. FEBRUÁR 14.
[ 18:10 ]
A nemzet ereje - illusztráció
2019. FEBRUÁR 12.
[ 13:45 ]
Száz éve, 1919. február 10-én született Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, a magyar színművészet óriása. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja: Egy ötgyermekes, elszegényedett hódmezővásárhelyi kereskedőcsalád legidősebb fia volt. Anyja varrásból tartotta el gyermekeit, a ruhákat...
2019. FEBRUÁR 11.
[ 7:06 ]
Szerbia kivitelében jelentős változások történtek. A legtöbben úgy gondolják, az ország a legnagyobb kivitelt a mezőgazdaság terén valósítja meg. Volt idő, amikor ez valóban így volt, de nem sok kellett, hogy az IT-technológiák exportja megelőzze a mezőgazdaságot, annak ellenére, hogy az itt élők szeretik Európa...
2019. FEBRUÁR 9.
[ 19:42 ]
Valamelyest javultak a népesedési mutatók Erdélyben a halálozások számának csökkenése miatt, a magyarlakta régiókban azonban gyorsult a népességfogyás – közölte az Erdélystat erdélyi statisztikai szolgálat, amely népmozgalmi adatokat összesített 2018 első tizenegy hónapjában. Bár javultak valamelyest tavaly az év...
2019. FEBRUÁR 8.
[ 19:37 ]
Beolvasás folyamatban