Tükör
Húsvét ünnepéről

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe" (sollemnitas sollemnitatum). Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 21-én és 22-én ünneplik a nyugati keresztény egyházak.

A keresztény egyházak tanítása szerint a húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. Időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap (azaz március 22. és április 25. közé eshet), ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe.

A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény tanítás szerinti beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életbe. Jézust a zsidó húsvét előtt ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.

Az ünnepet negyvennapos, hamvazószerdától nagyszombatig tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája (vigilia paschalis). Ekkor ünneplik a világosság győzelmét a sötétség, az élet győzelmét a bűn és halál fölött, amiben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadott Üdvözítőt a világ világosságaként jelképezi. Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak. A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri ünnepi misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását.

A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartásnak része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. A szentelés után a hívők siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették vele a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.

Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a 16. századtól adatolható.

A húsvéthétfőt régebben - a locsolkodás szokására utalva - vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt, szabadban töltött szórakozással, az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Diplomáciai áttörés - illusztráció
2019. MÁJUS 14.
[ 19:44 ]
Az Európai Unióban (EU) élő gazdagok és szegények közötti szakadék egyre szélesebbé vált az utóbbi évtizedekben, de az egyenlőtlenségek ellen kifejtett uniós küzdelemnek köszönhetően még mindig kisebb mint a világ más régióiban - írta a vagyoni egyenlőtlenségeket elemző francia intézet (WID) friss jelentésében. ...
2019. MÁJUS 12.
[ 16:20 ]
A szülő, aki halad a korral, mindent megtesz gyermekeiért. Helikopterként, fűnyíróként, hóekeként, sőt buldózerként egyengeti gyerekei sorsát. A versengő módszerek metaforái sokat elárulnak a nevelés kultúrájának állapotáról. „Az állandóan a gyerekei fölött köröző, és minden lépésüket figyelő...
2019. MÁJUS 10.
[ 17:35 ]
A szerbiai munkaadók hiányolják a jó kőműveseket, ácsokat, hidegburkoló és asztalosokat. Ezt támasztják alá a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat idei évre vonatkozó adatai is, amelyek szerint több mint 9.000 munkahely betöltésére keresnek szakmunkásokat. Ugyanakkor mintegy 95 ezer szakmunkást tartanak számon...
2019. MÁJUS 8.
[ 15:34 ]
Beolvasás folyamatban