Tükör
Helikopter, hóeke és bulldózer – a modern nevelés metaforái

A szülő, aki halad a korral, mindent megtesz gyermekeiért. Helikopterként, fűnyíróként, hóekeként, sőt buldózerként egyengeti gyerekei sorsát. A versengő módszerek metaforái sokat elárulnak a nevelés kultúrájának állapotáról.

„Az állandóan a gyerekei fölött köröző, és minden lépésüket figyelő helikopter-szülő ma már régimódinak számít. A tehetős anyukák és apukák inkább a hóekéhez hasonlítanak: eltolnak minden akadályt a sikerhez vezető útról, hogy megóvják gyermekeiket a kudarctól, a frusztrációtól és a lehetőségek elszalasztásától” – olvassuk a New York Times életmód rovatában.

A fejlett világban, különösen Amerikában egyre több a helikopter-szülő. A túlzásba vitt féltés és gondoskodás azonban súlyos mellékhatásokkal jár. Az unatkozni hagyott gyerekek kreatívabbak, a helikopter-szülők porontyai viszont nem válnak önállóvá, és egyes magyarázatok szerint felcseperedve hajlamosabbak a depresszióra, narcisztikusabbak, önállótlanabbak, kevésbé kreatívok és empatikus készségük is gyengébb. Kutatások szerint a túlféltés különösen a fiúk esetében káros. Egyes elméletek szerint legalábbis részben ez az oka annak, hogy a fiatalok visszahúzódóbbak és ritkábban élnek nemi életet. Sőt, akad, aki a tekintélyelvűség megerősödését is az eltúlzott szülői gondoskodással magyarázza.

A New York Times szerint azonban már mindez a múlté, legalábbis a korral haladni óhajtó szülők esetében. Ők ugyanis már nem érik be annyival, hogy gyermekeiket a széltől is óvják, hanem igyekeznek minden akadályt eltávolítani az életükből. A hóeke-szülők (más elnevezések szerint fűnyíró- vagy buldózer-szülők) akár a leckét is megcsinálják a gyerek helyett, vagy harcba szállnak a tanárokkal, ha úgy érzik, hogy a gyerek érdeke ezt kívánja. Mindent megadnak a gyereknek, hogy minél jobban teljesítsen az iskolában, és előbbre juthasson az életben. A végső cél a biztos karriert és jó fizetést garantáló elitegyetemi felvételi, amit akár jogtalan, de legalábbis erkölcsi szempontból aggályos módon is igyekeznek elősegíteni.

Az eredmény: önállótlan gyerek, aki még egyetemistaként sem képes az alapvető problémák kezelésére. A hóeke-szülők burokban nevelt gyerekei nem tanulják meg, hogyan kell önállóan leküzdeni az akadályokat – hiszen egészen felnőttkorukig nem is találkoznak ilyenekkel. Felmérések szerint a 18 és 28 év közötti fiatal felnőttek háromnegyedének még mindig a szülei intézik a fodrászt, a fogorvost, vagy tartják számon az iskolai határidőket. A megkérdezettek 11 százaléka úgy nyilatkozott, hogy akár a gyerek munkaadójával is kapcsolatba lépne, ha úgy ítélné, hogy ezzel segíthet gyermekének. A szülők 16 százaléka rendszeresen telefonon ébreszti gyerekét, vagy emlékezteti őt valamilyen fontos határidőre. A szülők 8 százaléka személyesen konzultált már a gyerek professzorával valamilyen probléma miatt. A New York Times beszámolójából kiderül, hogy sokan önálló életük elején – az elitegyetemeken – sem boldogulnak. Van, aki a koszt miatt, mások a túl sok tanulnivaló miatt hagyják félbe tanulmányaikat.

A New York Times szerzői elismerik, hogy a helyzet reménytelen. Gyakran még a mindenféle divatos nehézgép-szülőséget elutasítók, és az önállóságra nevelés elvét vallók is hóekévé válnak, ha saját gyerekük érdeke úgy kívánja.

Nem is véletlenül. A szülői "helikopterkedés" és "buldózerkedés" kimutathatóan hatékony az iskolai teljesítmény javításában. Pamela Druckerman, a New York Times publicistája Matthias Doepke és Fabrizio Zilibotti közgazdászok monográfiáját ismerteti. A könyvben bemutatott kutatás arra világít rá, hogy az intenzív szülői gondoskodás kimutathatóan javítja a tanulmányi eredményeket. Különösen a tekintélyelvű szülők esetében működik a módszer. Az ő gyerekeik nemcsak jobban teljesítenek, de egyúttal kevésbé valószínű, hogy dohányozni fognak, avagy alkoholt és kábítószert fogyasztanak. Igaz viszont, hogy alighanem boldogtalanabbak lesznek. (metazin.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Lesz-e vajdasági magyar párbeszéd? - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 21.
[ 15:41 ]
Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. Az egyik legrégibb magyar ünnep a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Szent István uralkodása idején még augusztus 15-ét,...
2019. AUGUSZTUS 20.
[ 6:11 ]
Harminc éve, 1989. augusztus 19-én rendezték meg a Fertő-tó mellett az úgynevezett páneurópai pikniket, az ebből az alkalomból ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába. A magyarországi rendszerváltás egyik fontos eseményeként 1989. május 2-án a magyar-osztrák...
2019. AUGUSZTUS 19.
[ 9:44 ]
Augusztus 15. Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napja, a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, Magyarország patrónájának ünnepe. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga: Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevétele (Assumptio beatae Mariae Virginis) legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio...
2019. AUGUSZTUS 15.
[ 9:44 ]
Beolvasás folyamatban