Tükör
EP-választás: Még a szavazás napján is leadható a levélszavazat a főkonzulátuson
Aki postán küldi vissza szavazatát, annak igyekeznie kell mielőbb feladni a borítékot

Érkeznek a szavazási levélcsomagok azokhoz a magyar állampolgársággal is rendelkező vajdasági szavazókhoz, akik kérték felvételüket a magyar választói névjegyzékre.

A nagy formátumú borítékban megtalálható a szavazólap, a választópolgár azonosító lapja, amit ki kell tölteni, továbbá két boríték és egy tájékoztató arról, hogy hogyan zajlik levélben a szavazás.

A szavazólapon a Szerbiában megszokottól eltérően nem karikázni kell, hanem a listát állító pártok neve előtti körbe kell rajzolni egy „X” jelet. A szavazólapot ezután a kisebb borítékba kell tenni és leragasztani. Ezen a borítékon a következő felirat szerepel: „Ebbe a borítékba tegye a szavazólapot, és a borítékot zárja le.” Fontos, hogy ne hagyjuk nyitva a borítékot, mert a leragasztása is garantálja a szavazás titkosságát.

Az azonosító nyilatkozat kitöltésére is ügyelni kell, hisz a szavazatunk csak akkor lesz érvényes, ha pontosan úgy írjuk rá az adatainkat, ahogyan azok a személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványon szerepelnek. Ezt a kártyát mindenki az eskütételkor kapta meg. Innen másoljuk át a kért adatokat: a nevünket, születési nevünket (leánykori név), születési helyünket, annak idejét, valamint a személyi azonosító számot. A keltezésnél fel kell tüntetni a település nevét, ahol élünk, illetve dátumot, amikor a szavazólapot kitöltjük. Ezután alá kell írnunk a lapot, mert ezzel válik érvényessé. Egyébként a lap pontos kitöltéséhez található egy útmutató, amely megkönnyíti a munkánkat.

Ezután a szavazólapot tartalmazó leragasztott borítékot, illetve a kitöltött személyi azonosító lapot együtt bele kell rakni a már előre megcímzetten kézhez kapott válaszborítékba, s ezzel készen is vagyunk a szavazással.

Ha valaki úgy érzi, hogy mégis segítségre van szüksége, várja meg a VMSZ aktivistáit, akik mindenkit felkeresnek és szükség esetén a polgárok rendelkezésére állnak.

Hogy a levélszavazatot hogyan tudjuk eljuttatni Budapestre a Nemzeti Választási Irodához, arról dr. Babity János szabadkai magyar főkonzult kérdeztük.

- A boríték készhez vételét követően két módon lehetséges a szavazatot érvényesen leadni. A levélcsomagot fel lehet adni a szerbiai postán. A Nemzeti Választási Iroda megcímzett borítékja díjmentesített, tehát nem kell érte semmit fizetni. Fel szeretném hívni ugyanakkor a kedves választópolgárok figyelmét, hogy kevés idő áll rendelkezésre, ahhoz hogy érvényes időben visszaérkezzék a levélszavazat, mindenkit arra kérnék, hogy amint kézhez kapta ezt a levélcsomagot, és a döntött a választása felől, akkor lehetőleg gyorsan adja postára.

Babity János arra is felhívja a polgárok figyelmét, hogy van egy másik módja is a szavazatok visszajuttatásának a Nemzeti Választási Irodához.

- A Főkonzulátusra el lehet juttatni a szavazási levélcsomagot, és ott reggel 6 óra és 22 óra között a következő két hétben, minden munkanap, és most kivételesen szombaton is fogadjuk a szavazási levélcsomagokat, és a konzulátuson elhelyezett urnákban el lehet helyezni a szavazási levélcsomagokat.

- Mikor lesz az utolsó nap, amikor át lehet adni a borítékokat?

- Az idén a szavazási szabályok már olyan tekintetben módosultak a megváltozott választási törvény alapján, hogy május 26-án, vasárnap, a szavazás napján még fel is lehet venni szavazási levélcsomagot azoknak, akik a Főkonzulátusra kérték a levélcsomagot, és le is lehet adni. Tehát május 26-áig lehetséges lesz a szavazási levélcsomagokat leadni.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Minisziget - illusztráció
2019. MÁJUS 23.
[ 15:55 ]
A 2019-es európai parlamenti választásoknak két okból is nagy a tétje: egyfelől azért, mert eddig nem is volt neki, másfelől, mert most valóban meghatározható egy jól látható törésvonal, melynek mentén az ellentétes erők felsorakoznak. A két tábor között nincs középút – aki ott tartózkodik, idővel szükségszerűen...
2019. MÁJUS 21.
[ 10:01 ]
Húsz évvel ezelőtt, 1999. március 24-én a NATO bombázni kezdte Szerbiát. A háborús hangulat fellobbantása érdekében a nyugati kormányok hamis hírekkel manipulálták a közvéleményt. A szerbek „levágott fejekkel futballoznak, hullákat darabolnak fel, kivágják halott anyjukból a meg nem született csecsemőket, és...
2019. MÁJUS 20.
[ 14:39 ]
A politika manapság sokkal inkább érzelmeket gerjeszt, mintsem, hogy gondolatoknak adna teret. A Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) felmérésében megpróbált a végére járni annak, mit is éreznek valójában az európaiak a választások előtt néhány héttel. Az eredmény legalább annyira lelkesítő, mint lehangoló. A...
2019. MÁJUS 17.
[ 19:32 ]
Beolvasás folyamatban