Tükör
Árak és bérek
Szerbiában az élelmiszer csupán 20 százalékkal olcsóbb, mint az EU-ban, a bérek viszont háromszor alacsonyabbak

Június végén az Eurostat, vagyis az Európai Unió statisztikai ügynöksége megjelentetett néhány, a háztartások fogyasztásáról szóló elemzést, amely felöleli a balkáni régiót is. A felmérés eredményei ismét megerősítésül szolgálnak arra, hogy alacsony a szerbiai életszínvonal, de a környező országokban sem jobb a helyzet.

A Danas szerint Szerbiában a háztartások teljes fogyasztásának szintje csupán 48 százaléka az EU-s átlagnak. E szerint a mutató szerint Szerbia mögött van a sorban Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia és Albánia is. Aggasztó az a tény is, hogy Szerbia polgárai még az ilyen alacsony életszínvonal mellett is többet fogyasztanak, mint amennyit megtermelnek.

Az élelmiszerek ára Szerbiában az európai uniós átlag 78 százalékát teszik ki. Annak ellenére, hogy a közvélemény szerint az élelmiszerek olcsóbbak Németországban, mint Szerbiában, ez nem így van, Németországban ugyanis 24 százalékkal drágább az étel.

Az árak sokkal alacsonyabbak Macedóniában (az EU-s átlag 62 százaléka). Szerbiában leginkább a tej, a tejtermékek és a tojás ára áll a legközelebb az uniós átlaghoz, vagyis 87 százaléka az európai áraknak, míg a dohánytermékek csupán a 42 százaléka.

Az élelmiszerek áráról szóló információk magukban nem jelentenek sokat, ha nem rendelkezünk az európai és szerbiai bérekről szóló adatokkal. Reinis Fischer gazdasági elemző szerint, aki évekre visszamenőleg jelenteti meg ezeket az adatokat, az unióban 2018-ban a nettó átlagbér 1.543 euró volt. Szerbiában tavaly decemberben pedig a nettó átlagbér 443 euró volt, vagyis az uniós átlag csupán 29 százaléka.

Ebből a szempontból a legrosszabb helyzetben Albánia és Bosznia-Hercegovina áll, ahol az átlagbér az EU-s átlag egynegyede. Horvátországban az élelmiszerekért az uniós átlag 97 százalékát fizetik, míg a 800 eurós bérekkel az EU-s átlag 52 százalékát érik el.

A szerbiai helyzetet csak tovább tetézi, hogy az élelmiszerek és az alkoholmentes italok a háztartások költségeinek 34 százalékát teszik ki, írja a Danas, miközben az EU-ban ez 12,2 százalék. Az élelmiszerek aránya a háztartások költségvetésében Romániában a legnagyobb, 27,8 százalék az EU-s átlaghoz viszonyítva.

„Az európai és a szerbiai árak közötti különbség kisebb az élelmiszeripari termékeknél. Az EU-ban a szolgáltatások sokkal drágábbak, mint nálunk. Ez főként a lakhatásra igaz és az olyan személyes szolgáltatásokra, mint a szerelők, fodrászok, orvosok, ügyvédek nyújtotta szolgáltatások. Az EU-ban mindenhol, ahol magas a munkaerő aránya, magasak az árak is”, magyarázta Milojko Arsić, a belgrádi Közgazdasági Kar professzora.

Arsić hozzátette: az érem másik oldala, hogy mi fejletlenek vagyunk, ezért sokat költünk az élelmiszerekre.

„Ha megemelkednek a bérek, az élelmiszerekre fordított költségek nem fognak ugyanolyan arányban növekedni. Az elfogyasztott élelmiszer mennyisége ugyanakkora marad, csupán jobb minőségű ételt fogunk fogyasztani. Szabályszerű, hogy az életszínvonal növekedésével arányosan csökken a háztartások élelmiszerre fordított költsége”, magyarázta a közgazdász. (Danas)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Béla
2019. JÚLIUS 3. [ 16:27 ]

Aranykor....


Igazságügyi botrány fenyegeti Észak-Macedóniát - illusztráció
2019. JÚLIUS 17.
[ 12:20 ]
A kampány vége - illusztráció
2019. JÚLIUS 14.
[ 22:19 ]
Nyaralási szezonban érdemes különös figyelmet fordítani számítógépes eszközeink és alkalmazásaink védelmére és biztonságtudatos magatartásra. Utazás előtt és közben feltétlenül gondoskodj az alábbiakról: 1. „Find my Phone”. Kapcsoljuk be a „Telefon keresése” funkciót, hogy annak eltűnése esetén...
2019. JÚLIUS 14.
[ 13:46 ]
Vlagyimir Putyin alaposan megbotránkoztatta a fősodorhoz tartozó nyugati médiát a Financial Timesnak a G20-ak legutóbbi értekezletén adott interjújával. Oroszország elnöke a büszke kultúrharcos köpönyegét öltötte magára és „túlhaladottnak” minősítette a nyugati társadalmunkban uralkodó ideológiát. A nyugati...
2019. JÚLIUS 13.
[ 11:00 ]
Kétszázharminc éve, 1789. július 14-én a párizsi nép elfoglalta és lerombolta az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille erődjét, ezzel kezdődött a nagy francia forradalom. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga: A 18. század elején még Európa leghatalmasabb államának számító Francia Királyság a század végére...
2019. JÚLIUS 12.
[ 9:59 ]
Beolvasás folyamatban