Tükör
Igazságügyi botrány fenyegeti Észak-Macedóniát

Igazságügyi botrány és ebből következő belpolitikai válság fenyegeti Észak-Macedóniát, ha kiderül, hogy van összefüggés Katica Janeva különleges ügyész lemondása és egy szkopjei tévés személyiség letartóztatása között.

A szkopjei sajtó beszámolói szerint hétfőn elfogták a Boki 13 néven ismertté vált Bojan Jovanovszki egykori valóság show-sztárt, az egyik szkopjei televízió tulajdonosának a fiát, mert a gyanú szerint védelmi pénzt követelt olyan neves emberektől, akik a törvénnyel való összeütközés gyanújába keveredtek. Cserébe azt ígérte, elintézi, hogy az igazságszolgáltatás elé kerülve enyhébb bánásmódban részesülnek. Egy üzletembertől például nyolcmillió eurót kért azért, hogy az ellene folyó eljárást lezárják - ezt már hivatalosan is megerősítette Vilma Ruszkoszka, a szervezett bűnözés ügyeivel foglalkozó ügyész.

Ezzel szinte egy időben - két hónappal megbízatási idejének lejárta előtt - lemondott Katica Janeva különleges ügyész, mert - mint mondta - nem tűrheti, hogy a nevét "alibiként használják a különleges ügyészség jövőjének ellehetetlenítésére, illetve az ország európai integrációjának megakasztására".

A szkopjei sajtó szerint a két eset nem független egymástól, főleg annak fényében, hogy a rendőrség házkutatást tartott az ügyésznél, és elkobozta a telefonját. A sajtóban megjelent találgatások szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy éppen Katica Janeva volt Bojan Jovanovszki igazságügyi kapcsolata, akin keresztül el tudta intézni, hogy bizonyos emberek büntetése a várhatónál enyhébb legyen.

A különleges ügyészséget 2015-ben azért állították fel, hogy kivizsgálja a Nikola Gruevszki miniszterelnöksége idején, 2014-ben történt lehallgatások ügyét. A testületet a legnagyobb pártok az Európai Unió és az Egyesült Államok támogatásával hozták létre négyéves mandátummal, azzal a feltétellel, hogy a megbízatási idejének lejárta után törvényben szabályozzák az igazságügyi rendszerbe történő integrálását.

Az ügyészség élére a politikai pártok konszenzusát követően Katica Janevát nevezték ki, de azóta a jobboldali ellenzék többször is elfogultsággal vádolta meg őt, és emiatt megkérdőjeleződött, illetve ellehetetlenült a különleges ügyészség munkája, a törvény tervezete pedig késlekedik, mert a pártok eddig nem tudtak megegyezni a testület hatásköreiről és feladatairól.

A 2014-es választások után a Zoran Zaev jelenlegi kormányfő vezette, akkori ellenzéki balközép Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) választási csalással vádolta meg Gruevszkit és a mögötte álló jobboldali koalíciót.

Ezt követően Gruevszki államcsínnyel gyanúsította meg Zaevet, aki válaszlépésként közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) az utóbbi években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját.

Elemzők szerint az utóbbi négy évben a különleges ügyészség a rendszerváltozás jelképévé vált, hiszen a VMRO-DPMNE szinte teljes vezetése ellen vádat emelt a lehallgatások miatt, és a különleges ügyészség vádjai alapján ítélték el Gruevszkit is, aki emiatt külföldre szökött.

Szakértők szerint ha bebizonyosodik, hogy az ügyészséget vezető Katica Janeva kompromittálódott, úgy a Gruevszki elleni vádakat illetően is kérdések merülhetnek fel.

Zoran Zaev kormányfő azt kérte a szkopjei ügyészségtől: hozza nyilvánosságra, van-e köze Katica Janevának a Jovanovszki-ügyhöz, és ezáltal egyértelműen kiderüljön, volt-e hivatali visszaélés. Erre még nem került sor.

A különleges ügyészségről szóló törvényt az ősszel kellene elfogadni, jelentőségét pedig az is jól mutatja, hogy Zaev már megkezdte az egyeztetéseket a parlamenti pártokkal.

Markovics Annamária (MTI)
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Lesz-e vajdasági magyar párbeszéd? - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 21.
[ 15:41 ]
Harminc éve volt a páneurópai piknik - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 19.
[ 9:44 ]
Nagyboldogasszony napja - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 15.
[ 9:44 ]
(Budapesti tudósítónktól) Napok alatt több külföldi lap is foglalkozott Magyarországgal, keresve a „titkot”, azt, hogy élnek itt az emberek. Magyarországnak egyértelműen van egy bizonyos imázsa, nem feltétlenül jó, de nagyon körülhatárolt. Alapvetően bűbájosnak tartják az országot, ahol nagyon jókat lehet enni,...
2019. AUGUSZTUS 14.
[ 18:57 ]
1961. augusztus 13-án hajnalban húzta fel az NDK hadserege a Kelet- és Nyugat-Berlint elválasztó szögesdrótot, melyet néhány napon belül áthatolhatatlan fal váltott fel, és majdnem három évtizedre kettészakította a német fővárost. Miután a Harmadik Birodalom 1945 tavaszán kapitulált a szövetségesek előtt, a Jaltában...
2019. AUGUSZTUS 13.
[ 9:19 ]
A július második felében egész Európát sújtó rendkívüli hőhullám idején a hőmérő higanyszála - most először - 39,9 Celsius-fok fölé emelkedett Belgiumban. Hollandiában 40 Celsius-fokot mértek, Luxemburg délnyugati részén pedig egy tornádó okozott komoly károkat, többen meg is sérültek. Belgium története...
2019. AUGUSZTUS 12.
[ 17:07 ]
Beolvasás folyamatban