Tükör
Az atombomba létrehozásához vezető levelet 80 éve írta alá Albert Einstein

Nyolcvan éve, 1939. augusztus 2-án írta alá Albert Einstein azt az Amerikában dolgozó magyar fizikusokkal, Wigner Jenővel, Teller Edével és Szilárd Leóval közösen megfogalmazott levelet, amely arra hívta fel Franklin D. Roosevelt amerikai elnök figyelmét: a náci Németország hamarosan képes lehet a nukleáris fegyver előállítására. A levél vezetett el az atombomba kifejlesztéséhez, gyökeresen átalakítva a világot.

A két világháború közti időszak az atomfizika fejlődésének korszaka volt, Európában és Észak-Amerikában is tucatnyi tudós próbálta megfejteni az atommaghasadás titkát. Szilárd Leó már 1934-ben felvetette a láncreakció lehetőségét (a neutronnal besugárzott atommag széthasad, az így felszabaduló 2-3 neutron újabb maghasadásokat vált ki, a folyamat során a magreakciók száma exponenciálisan nő). Elméletét szabadalmaztatta is, de mivel felismerte, hogy ez végső soron egy új típusú fegyver létrehozását is lehetővé tenné, kérelmét titokban tartotta, és a brit Admiralitásra ruházta.

Amikor három német tudós, Otto Hahn, Lise Meitner és Fritz Strassman 1939 januárjában bejelentette, hogy 92-es atomtömegű urán neutronokkal történő bombázása során sikerült végrehajtaniuk az első atomrombolást, Szilárd pontosan tudta, hogy karnyújtásnyi közelségbe került egy minden addiginál pusztítóbb erejű bomba előállítása. Attól félve, hogy az atomfegyver a Harmadik Birodalom kezébe kerül, azt javasolta tudóstársainak: ne publikálják kutatási eredményeiket, nehogy bármely közlemény segítséget nyújtson a németeknek. (Az csak a második világháború végén derült ki, hogy a németek a versenyfutásban messze lemaradtak, mert az antiszemitizmust állami rangra emelő Harmadik Birodalomból kiváló tudósok százait üldözték ki, akik nagy része Amerikában talált új otthonra.)

Szilárd az amerikai kormány figyelmét is fel akarta hívni a veszélyre, s szószólónak Albert Einsteint akarta felkérni, akinek neve minden kaput megnyitott. Első alkalommal július 12-én régi barátja, Wigner Jenő társaságában kereste fel a tengerparton pihenő német tudóst, és ismertette vele a láncreakció működését és atombombában való felhasználásának lehetőségét. Einstein így válaszolt: "Daran habe ich gar nicht gedacht" (erre nem is gondoltam). Ott helyben megszövegeztek egy német nyelvű levelet az amerikai belga nagykövetnek (Belgium ugyanis hatalmas uránkészlettel rendelkezett Kongóban), de ezt Einstein végül mégsem küldte el.

Ehelyett úgy döntöttek, közvetlenül Roosevelt elnökhöz fordulnak, így Szilárd augusztus 2-án újra felkereste Einsteint. Ez alkalommal, mert vezetni nem tudott, és Wigner nem ért rá, Teller Edét kérte fel sofőrnek. Einstein németül fogalmazta meg a Roosevelt elnöknek szóló levelet, amelyet Szilárd még aznap angolra fordított, és az általa készített tudományos memorandummal együtt az elnökhöz szabad bejárással rendelkező közgazdász-bankár Alexander Sachs gondjaira bízott. Az 1939. augusztus 2-i keltezésű levélben felhívták az elnök figyelmét az uránban rejlő katonai lehetőségekre, valamint arra a tényre, hogy a németek valószínűleg már dolgoznak az atombombán. Ugyanakkor arra is kérték, hogy jelentős anyagbázis megteremtésével és nagyobb mennyiségű uránérc behozatalával, a feldolgozásához szükséges berendezések beszerzésével segítse az atomkutatók közötti szoros együttműködés megteremtését.

A levél a második világháború kitörése miatt csak két hónap múlva, október 11-én került az elnök kezébe, és Roosevelt azonnal jóváhagyta az Uránium Bizottság létrehozását, a testület pedig hatezer dollárt szavazott meg az atomenergia-program elindítására. Sokak szerint Einstein (és Szilárd Leó) levele volt a kiindulópontja az atomfegyver kifejlesztésére 1942-ben létrehozott Manhattan-tervnek. A tévhitekkel ellentétben azonban Einstein maga soha nem volt részese sem a Manhattan-tervnek, sem az atombomba kifejlesztésének. Sőt, később "élete legnagyobb hibájának" nevezte a levél aláírását és a német kapituláció után Szilárd Leóval együtt már az atombomba bevetésének szükségtelenségére figyelmeztette az amerikai kormányt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Index-sirató - illusztráció
2020. JÚLIUS 28.
[ 11:44 ]
Orbán Viktor úgy ment ki Brüsszelbe, az uniós büdzséről tartott tárgyalássorozatra, hogy tudta, ezen a vitán nagyon sok múlik. Ezen dől el, ki mennyi pénzt fog szerezni a közös kasszából, az előttünk álló hét éves költségvetés sarokszámait meghatározzák, később ezeken változtatni nem lehet, hiszen a kompromisszum...
2020. JÚLIUS 23.
[ 12:47 ]
Amióta kötelezővé tették a maszk viselését Szerbiában, a legkelendőbb árucikkek egyikévé vált. Maszkvarró kisüzemek létesültek, ahol a legkülönfélébb mintájú anyagokból varrják a maszkokat. De nem csak az anyagok mintája változó a cicástól a hangjegyesen keresztül a virág- vagy éppen téglamintásig, az árak is...
2020. JÚLIUS 22.
[ 9:06 ]
A pszichológusok szerint már most vannak olyan vészjósló jelek, amelyek arra engednek következtetni, hogy az ősz beköszöntével mély depresszióba esik a Föld lakossága, és szerintük olyannyira a béka feneke alá kerülünk, hogy onnan bizony bajos lesz a kijutás. A magyarázat szerint ugyanis, ha ebben az időszakban nem megyünk...
2020. JÚLIUS 21.
[ 13:11 ]
Beolvasás folyamatban