Tükör
Videó

(Budapesti tudósítónktól)

Betűméret:             

Az utolsó hétre fordul Magyarországon az önkormányzati kampány, ennek pedig valószínűleg mindenki örül. Az is, aki ebben részt vesz, és az is, aki csak elszenvedője a kampánynak. Mert ez valóban szenvedés, mondom olyan emberként, akinek az a munkája, hogy elemezze az eseményeket.

Dacára a közkeletű megállapításnak, hogy Magyarországon igen mélyen van a politikai kultúra, viszonylag tisztességes színvonalú az adok-kapok, ha összehasonlítjuk a külföldi példákkal. A briteknél külön asztalt tettek a parlamentbe, amely arra szolgál, hogy a képviselők csapkodhassák, ha lelkesedésüket nem tudják másként levezetni, és a folyamatos személyeskedések miatt tilos kimondani egy másik képviselő nevét, helyette választókörzetükkel tudják azonosítani a közvetítést figyelők az inkriminált személyt. Persze, Ukrajnában és Tajvanon meg verekszenek, de ezek különleges példák. Magyarországon a trágárkodásnak sincs hagyománya a T. Házban, az önkormányzatok persze kicsit távolabb vannak a figyelem középpontjától, de maradjunk annyiban, nem súlyos a helyzet.

Az utolsó hétre azonban kicsit túllőttek a célon bizonyos szereplők. Legyen szó akár Borkai Zsolt vagy Wittinghoff Tamás szexvideójáról, akár Puzsér Róbert interjújáról az Indexen. Az önkormányzati kampány emberekről és kevésbé a pártokról szól, nyilván mivel politikai küzdelem, nem lehet elvonatkoztatni a pártlogótól, ha van valahol. De miközben Franciaországban az a furcsa politikus, akiről nem derül ki, hogy félrelépett, Magyarországon ez nem volt eddig téma. Rachida Dati francia igazságügy-miniszternek 2009-ben született gyermeke, a vizsgálatok szerint az előző évben legalább nyolc különböző szeretője volt. Francois Hollande elnökként járt ki szeretőjéhez az éj leple alatt kismotorral, Jacques Chirac legendásan sokszor félrelépett, Francois Mitterandnak gyereket is szült szeretője, aki 27 évvel fiatalabb volt nála, és akit rendszeresen látogatott, minthogy a feleségének is volt egy hosszú távú szeretője. Arrafelé így működik a politika, így működik a világ. Magyarországon nem. Ez bulvárszint, amely legfeljebb azt tudja bizonyítani, hogy az aktuális politikus erkölcstelenül viselkedett valamikor. De egyáltalán nem biztos, hogy a filmeken szereplő személy rossz ember, rossz vezető vagy visszaél hatalmával.

Épp ez az önkormányzati választásokon a nagy trükk, hogy a kampányban feddhetetlen személyeknek állítják be magukat az indulók, s az ellenfél azon igyekszik, hogy kiderítse, milyen erkölcstelenségeket tettek a múltban. Erre Amerikában konkrét iparág épült, felkeresik a potenciális jelölt egyetemi évfolyamtársait, régi barátait, akikkel évtizedek óta nem találkozott, de van egy sztorija arról, hogy Jack harmadévesen részegen az asztalon táncolt, és mintha azt mondta volna, néger. Ha pedig Jack jó helyzetben van a választási kampányban, elő lehet húzni ezt a táncolós-négerezős sztorit, amely jól fizet és még akár befolyásolhatja is a választókat. Sose lehet tudni. Egybehangzó állítások szerint Donald Trump jóval kevésbé kedves ember, mint elődje, Barack Obama, utóbbi a demokraták szívecsücske, ma is messze a legnépszerűbb amerikai politikus. De nem volt se jó amerikai elnök, se jó vezető. Csak egy vélhetően kedves fickó, aki nem rúgta ki a kocsma oldalát fiatalon se, s később se, ám ezt a személyes kedvességet cseppet se díjazza a politika. Trump a maga bumfordi, akaratos módján három év alatt többet tudott tenni, mint Obama nyolc év alatt. Nem kérdés, hogy Trump nem úgy fog bekerülni a történelemkönyvekbe, mint a szívek ura, de egyáltalán nem biztos, hogy az emlékezete negatív lesz. Mert ezek a kedves fickók csak egy közös vacsora alkalmával számítanak fontosnak, egy világbirodalom irányításához más kvalitások szükségeltetnek.

A választási kampányban így próbálják erodálni világszerte az ellenoldal jelöltjének erkölcsiségét, összekötve azzal, hogy aki félrelép, az rossz ember, azaz rossz vezető is lesz. Pedig innen nézve legfeljebb azt lehet mondani, akiről ilyen videó készül, az nem felkészült irányító, hiszen olyan helyzetbe hozta magát, hogy van támadási felület. Nem lehet felmenteni se Borkai Zsoltot, se Wittinghoff Tamást, de elítélni sem azért, mert erkölcsileg eléggé el nem ítélhető helyzetben voltak. A legjobb módszer a kivédésre az, hogy az ember választott politikusként elkerülni az ilyen helyzeteket. Ha nem megy, akkor pedig vállalja a következményeket. Mindenesetre rossz a programok és álláspontok helyett videókat nézni.

Sitkei Levente
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban