Tükör
Rossi szerint nem lesz döntetlen a holnapi walesi-magyar meccs

(Szerkesztőségi összefoglaló)

Marco Rossi szövetségi kapitány nem tudja elképzelni, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kedden döntetlent játsszon a walesi csapat vendégeként a sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

"Walesnek nyernie kell, nekünk is, nem tudom elképzelni, hogy döntetlen legyen. Tudom, hogy ez nem hangzik diplomatikusan, de nem akarunk esélyt adni Szlovákiának" - jelentette ki hétfőn a cardiffi sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető. Kifejtette: a játékosoknak most nincs szükségük extra motivációra, mert pénteken 65 ezer ember előtt játszhattak a Puskás Arénában, így átélhették, hogy életük egyik legnagyobb lehetősége vár rájuk, ha kedden győznek.

Rossi szerint az elmúlt időszakban több meccsen is rosszul kezdett a csapata. Ezt mindenképpen el kell kerülni Wales ellen - emelte ki -, azt is figyelembe véve, hogy Cardiffban hasonló lesz az atmoszféra, mint Splitben, ahol irányítása alatt egyedüliként nem játszott méltóképpen a magyar válogatott.

"Papíron a védelmünk sebezhető, amit kihasználhatnak a walesi támadók. Splitben a középpálya miatt aggódtunk, mert olyan játékosok léptek pályára, akik korábban még csak nem is edzettek együtt, de aztán nem azon ment el a meccs" - idézte fel. Rossi elmondta, hogy az összeállításban nem tervez meglepetést, azaz felforgatott védelme előtt a megszokott játékosoknak szavaz bizalmat a középpályán és a támadósorban is.

Rossi az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy a győzelmi kényszer miatt agresszív futballt vár a csapatától, de nem szabad teret adni az ellenfélnek, mert ez megbosszulhatja magát. Külön kiemelte a Manchester Unitedet erősítő Daniel James gyorsaságát, jelezve, hogy ha neki szabad tere lesz, az óriási veszélyt jelent majd. Nem lesz könnyű megtalálni az egyensúlyt - tette hozzá.

"Wales és Magyarország is önmagáért fog küzdeni. De ami különbséget jelent, hogy nálunk megváltozhat a játékosok és az edzők karrierje, mert nekünk nincsenek topjátékosaink vagy -edzőink" - mondta Rossi.

Nagy Ádám a csapat nevében azt hangsúlyozta, tudják, mekkora a felelősségük, tisztában vannak azzal, hogy milyen rég, 1985 óta nem jutottak ki egyenes ágon világeseményre, így már a múlt héten mindenkinek az járt a fejében, hogy kedden sikeres legyen a válogatott.

"Nem fogunk foglalkozni a másik meccsel. Egy a cél, megnyerni a meccset, mert akkor nem kell törődni semmivel" - fogalmazott a Bristol City középpályása, aki alig több mint egy hete klubcsapatával győzött Walesben, a Cardiff City ellen az angol másodosztályban. "Lehet megnyugvást jelent, hogy a pótselejtező biztos, de ez az, amire most nem is gondolunk, erről szó sem esik. Végre van egy lehetőségünk, ha nyerünk, akkor kint vagyunk, nem akarunk arra gondolni, hogy mi van akkor, ha ez mégsem sikerül".

Nagy Ádám saját magáról azt mondta, kellett a lelkének, hogy játsszon egy meccset a sérülése után, mielőtt hazajön a válogatotthoz. Klubtársával, a walesi Ashley Williamsszel sokat ugratták egymást - mesélte -, de reményei szerint keddtől erre már csak neki lesz oka.

A walesi-magyar összecsapás kedden 20.45-kor kezdődik, a győztes kijut a részben budapesti rendezésű Eb-re. Döntetlen esetén nevető harmadikként Szlovákia ugorhat az Eb-részvételt jelentő második helyre, ha otthon - a papírformának megfelelően - legyőzi a sereghajtó azeri együttest. Ha utóbbi pontot szerezne Nagyszombatban, akkor a magyarok számára a cardiffi pontosztozkodás is elegendő a második pozíció megtartásához.

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Baráth Botond, Lang Ádám, Nagy Zsolt - Pátkai Máté, Nagy Ádám - Dzsudzsák Balázs, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland - Szalai Ádám

Rossi nyilatkozata a reptéren

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a hozzáállás és az akarat dönt majd kedden a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőn - a győztes válogatott kijut a jövő évi kontinensviadalra, amelynek egyik helyszíne a budapesti Puskás Aréna lesz - mondta Marco Rossi az elutazást megelőző sajtótájékoztatón a repülőtéren. Kiemelte, a szakmai stáb minden apró részletre felkészült, ugyanakkor egy mérkőzésen vannak olyan helyzetek, amelyeket nem lehet befolyásolni, de bízik benne hogy a csapat ezekre is jól reagál majd.

A walesiek szombaton Azerbajdzsánban diadalmaskodtak, ezzel kapcsolatban az olasz szakember kiemelte, hogy azon a találkozón nem a legerősebb összeállításában lépett pályára a rivális, de ez nyilvánvalóan Cardiffban már nem így lesz.

Marco Rossi hangsúlyozta, a kezdő tizenegy már megvan, csak az a kérdés, hogy melyik az a három játékos a keretből, akik még a kispadra sem ülhetnek le Walesben.

Az biztos, hogy Nagy Zsolt, aki az Uruguay elleni pénteki stadionavatón bemutatkozott, ott lesz majd a pályán, a Puskás Akadémia védőjéről a kapitány azt mondta, a futballista teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot. Leszögezte, a walesi találkozón a hozzáállás és az akarat lesz a döntő.

A stadionavatóról - amelyen Uruguay 2-1-re nyert - Marco Rossi megjegyezte, az első húsz percet leszámítva a csapat megmutatta, hogy a világ egyik legjobb válogatottjával is képes nyílt sisakos mérkőzést játszani, így volt ez a horvátok elleni idegenbeli találkozót leszámítva a teljes Eb-selejtező sorozatban, és erre lesz szükség majd Walesben is. Kiemelte, különösképpen fontos az első húsz perc, mivel a házigazdák várhatóan nekirontanak majd a válogatottnak.

A játékosokat a walesi és a horvátok elleni hazai találkozót is eldöntő Pátkai Máté képviselte. A MOL Fehérvár FC középpályása a stadionavatón nem lépett pályára, Walesben azonban ott lesz a kezdőcsapatban. Mint elmondta, a riválisnak nagyon veszélyes támadói vannak, de a védelmük sebezhető. Hozzátette, a magyar válogatott sem a legjobb védelemmel áll fel, de ha a csapat el tudja hinni, hogy nyerhet - és ez lehet a kulcs -, akkor sikerülhet a bravúr.

Amennyiben a magyar válogatott győz Walesben, akkor kijut a jövő évi kontinensviadalra. Adott esetben ehhez a döntetlen is elég, akkor viszont arra van szükség, hogy a szlovákok ne nyerjenek otthon az azeriek ellen. Vereség esetén pótselejtező vár a magyar válogatottra.

Giggs: Be kell fejezni a munkát

Ryan Giggs, a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya "nagy meccsre" számít kedden a magyarok ellen az Európa-bajnoki selejtező utolsó fordulójában, melyben mindkét válogatott számára az Eb-részvétel a tét.

"Nagy kihívás és nehéz találkozó lesz, de jó formában és jó hangulatban várjuk. Kedden be kell fejezni a munkát" - jelentette ki a szakvezető, aki megjegyezte, a szombaton Azerbajdzsánban 2-0-ra megnyert mérkőzés után hosszú volt az út haza Bakuból, ezért a vasárnap pihenéssel telt, de mindenki egészséges, így minden játékosára számíthat a sorsdöntő összecsapáson.

Giggs szerint a fiatalok és a rutinosabbak megfelelő elegyet alkotnak a walesi gárdában, a játékosok egymást segítik, előbbiek az étvágyukkal, utóbbiak a tapasztalatukkal viszik előbbre a nemzeti együttest.

"Ez nem rólam szól, hanem az egész országról. Jó lenne újra átélni a 2016-os élményeket, ettől jelenleg egyetlen meccs választ el minket. Nagyon kemény lesz, de muszáj megnyernünk" - válaszolt a Manchester United korábbi legendás játékosa arra a kérdésre, hogy edzőként pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érné el, ha kivezetné a három éve elődöntős válogatottat a 2020-as Eb-re.

Giggs kitért a két csapat júniusi összecsapására is, melyet nagy csalódásként élt meg. Hozzátette, akkor mások voltak a körülmények, a szezon végén játszották azt a találkozót, ráadásul az volt a második idegenbeli mérkőzésük három napon belül, mert közvetlenül előtte a vb-ezüstérmes horvátok vendégei voltak.

"Hinnünk kell magunkban. Minőség és bátorság, ezek a kulcsszavak. Hiszek a játékosaimban, de jobban kell futballoznunk, mint Bakuban" - adta meg a siker receptjét Giggs, aki köszönetet mondott a "fantasztikus horvátoknak", hogy Szlovákia felett aratott szombati győzelmükkel elérték: Wales sorsa a saját kezében van.

Gareth Bale arról beszélt, készen áll a keddi összecsapásra, és nagyon fontos volt számára, hogy négy hét kihagyás után hatvan percet játszott a bakui selejtezőmérkőzésen. Szerinte meríteni kell a 2016-os Eb sikeréből és a 2018-as vb-selejtezők kudarcából is.

"Ilyen sorsdöntő meccs előtt mindenképpen beszélek majd a fiatalokkal, mert ez sokat segíthet nekik, ahogy a telt ház is rengeteget jelent majd" - utalt a Real Madrid szélsője arra, hogy minden jegy elkelt a Cardiff City 33 ezer férőhelyes stadionjába.

Bale úgy vélte, júniusban a budapesti meccs, melyen 1-0-s vereséget szenvedett a walesi csapat, egy elvesztegetett lehetőség volt, de már el is felejtette, mert kizárólag a keddi találkozóra koncentrál. Hozzátette, jobb az elején döcögősen kezdeni egy sorozatot, mert abból fel lehet támadni, ahogy azt tették is, mivel a magyarországi vereség óta nem kaptak ki.

A walesi-magyar összecsapás kedden 20.45-kor kezdődik, a győztes kijut a részben budapesti rendezésű Eb-re.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kvízprofesszor - illusztráció
2019. DECEMBER 6.
[ 9:57 ]
Mikulás - illusztráció
2019. DECEMBER 5.
[ 10:22 ]
Ma van advent első vasárnapja, a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-ig tartó advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyra előkészület ideje. A...
2019. DECEMBER 1.
[ 8:15 ]
Ezt elég jól ismeri mindenki, aki keresztény. Az arc másik felét, amelyet oda kell nyújtani, ha az első félre már megkapta Krisztus követője a pofont. Amolyan automatizmus ez, mert Jézus mondta, és ezt épp ismertsége miatt mindenki alapvetőnek tartja, szinte elvárja a második pofont az első után. Mert minket szokás és lehet...
2019. NOVEMBER 29.
[ 14:37 ]
Súlyos incidens történt nemrégiben a rakovicai (Belgrád) Szerecsendió (Oraščić) óvodában, amikor az egyik kisgyermek édesapja pofon vágta az óvónénit, amiért később a rendőrség elő is állította a garázda férfit „Bántalmazott a munkahelyemen az egyik szülő, mert gyermekét nem fogadták el egész napra, csupán hat...
2019. NOVEMBER 27.
[ 15:10 ]
Beolvasás folyamatban