Tükör
Felmérés: A megkérdezettek kétharmada nem tervezi elhagyni Szerbiát

A megkérdezett polgárok kétharmada, vagyis 71 százaléka nem tervezi, hogy elmegy Szerbiából, derült ki abból a felmérésből, amelyet sorrendben ötödik éve készített az Európai Ügyek Intézete a Ninamedia közvélemény-kutató intézettel.

A megkérdezettek 12 százaléka azt válaszolta, hogy nem tudja, míg 17 százalékuk tervei között szerepel az ország elhagyása, a legnépszerűbb célpontok pedig az Európai Unió tagállamai. Legnagyobb mértékben férfiak, középfokú és felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, 45 év alattiak, valamint Belgrád és egyéb városi területek lakosai.

A felmérés eredményei szerint a szerbiai polgárok többsége négyesre értékeli a Szerbia és Oroszország közötti viszonyt, egyharmaduk adott ötöst, közel egynegyedük hármast, míg 4,2 százalékuk kettest, egyest pedig a megkérdezettek másfél százaléka, vagyis ők nagyon rossznak ítélik a két ország kapcsolatát. Ha ezeket az eredményeket összehasonlítjuk a korábbi évek felméréseivel, enyhe csökkenés figyelhető meg a szerb-orosz kapcsolatok értékelésében.

A válaszadók több mint fele (57,4 százalék) véli úgy, hogy Aleksandar Vučić államfő tesz legtöbbet az Oroszországgal való jó viszony érdekében, 11,9 százalékuk szerint Ivica Dačić külügyminiszter, a megkérdezettek közel egynegyede pedig nem tudott válaszolni erre a kérdésre, míg a többi válasz aránya nem éri el a négy százalékot.

A polgároknak mindössze 11 százaléka járt Oroszországban, ők főleg férfiak, felsőfokú végzettséggel rendelkező megkérdezettek, Belgrádban vagy egyéb városi közegben élnek, míg 89 százalékuk soha nem volt Oroszországban.

A szerbiai polgárok negyven százaléka látja Kínát a legnagyobb adományozónak, 17,6 százalékuk az Európai Uniót említette, 14,6 százalékuk Oroszországot, a többi válasz aránya pedig öt százalék alatt maradt.

Az előző felméréshez képest most 20 százalékkal többen vélik úgy, hogy Kína a legnagyobb adományozó, mintegy tíz százalékkal kevesebben említették Oroszországot és nyolc százalékkal kevesebben az EU-t.

A felmérést idén március 6-a és 12-e között végezték, 1203 megkérdezett bevonásával. (RTS, Blic)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Június 4. - illusztráció
2020. JÚNIUS 4.
[ 0:03 ]
Pünkösd ünnepe - illusztráció
2020. MÁJUS 31.
[ 9:07 ]
Ma van éppen tíz esztendeje, hogy az újonnan alakult magyar Országgyűlés 2010. május 26-án elsöprő többséggel, 98%-os támogatással elfogadta az állampolgársági törvény módosítását, ami lehetővé tette a külhoni magyarság számára, hogy közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé váljon. Ez volt az a történelmi...
2020. MÁJUS 26.
[ 13:50 ]
Másfél évvel az előző után, a szerbiai nyugdíjasoknak ismét köszönőlevelet hoz a posta Aleksandar Vučićtól, amely levelet a Szerb Haladó Párt elnökeként írt alá és a levél a Szerb Haladó Párt borítékjában érkezik. Az adatvédelmi biztos irodája az Insdajder megkeresésére reagálva közölte, az esetről...
2020. MÁJUS 26.
[ 11:27 ]
Június negyedikén, Trianon 100. évfordulóján az összes szomszéd államban egyszerűen csütörtök lesz, harmadika és ötödike között. Romániában ugyan idéntől már ünnepelnek az emberek, de az ottani ünnep még provokációnak is rossz, annyira semmi háttere nincs a románság körében a trianoni szerződés-aláírásnak....
2020. MÁJUS 25.
[ 18:38 ]
Beolvasás folyamatban