Minden újságíróval megesik, hogy azt gondolja, ő forgatja a világot, nélküle nem működik semmi, ha ő nem írja le az aznapi cikket, akkor az ország tétován téblábol, várva az útmutatást. Ez hatványozottan igaz az Indexre, amely évek szívós munkájával hitette el magával, hogy megkerülhetetlen és nagyon profi információforrás, sőt, politikaformáló erő.

Ebben egyébként nem rossz az Index, hiszen valóban felépítettek egy olyan újságírói kultúrát, amelyben a munkatársak saját magukat a valóságosnál sokkal magasabb polcra helyezhették. Ennek talán leglátványosabb példája a Momentum olimpiaellenes kampányának látványos támogatása volt, s joggal érezhette úgy minden olvasó, ha az Index így beszámol a lila mozgalom – akkor még nem párt – lépéseiről, akkor az egy komoly szervezet, s figyelni kell erre a törekvésre. Ez viszont mégis a hatalom bódulata, és borzasztó rossz útra vezet. Mert az újságíró valójában csak eszköz, és soha nem lesz a hatalom birtokosa, bárhogyan is érezze ezt. Aki újságíró, az valószínűleg érzi ezt a furcsa jelenséget. Minket beengednek azokba a szobákba, ahol a fontos dolgok történnek, mi látjuk kinyomtatva a saját nevünket, mi az események alakítóinak érezhetjük magunkat, nagyjából ugyanolyan szinten, mint a valódi döntéshozók. De ahogy a média hatalma is csak egy illúzió, úgy ez az érzés is csak egy hatalmas hazugság. Hiszen nem mi döntünk, csak leírjuk, hogy mások hogy döntöttek.

Az Index bedőlésének-bedöntésének története annyira szövevényes és olyan kezdeti stádiumban van, hogy arról nehéz konkrét megállapításokat tenni. Tény, hogy a szerkesztőség nagy része beadta a felmondását és a közösségi médiában kampányol saját maga mellett. A vég kezdete onnan datálódik, amikor az Index elkezdett az Indexszel foglalkozni. Ez egy nagyon súlyos jelzés, egyértelműen mutatja a szereptévesztést. A média nem foglalkozhat saját magával, legfeljebb mellékes, apró technikai üzenetekben, mint például az újság vagy holnap struktúrájának átalakítását bemutatandó, vagy felhívva a figyelmet valamire, amit ő fontosnak tart. De ha cikkek sora születik a szerkesztőség belső rendjének változásáról, alakulásáról, az újságírók ügyes-bajos dolgairól, félelmeiről és terveiről, az mindig azt mutatja, hogy nagy baj van a fejekben. Ezek a lapok szoktak a remekül felépített és kivitelezett választásfigyelő kampány után rácsodálkozni, hogy a fenébe nyerhetett az a párt, amelyet mi naponta nevetségessé tettünk és hiteltelenítettünk? A megoldás pedig mindig az, hogy a nép teljesen megtévesztett, buta és birka. A túl magas polcra felülő újságíró ezzel elvágja magát az olvasótól, elitista lesz, cinikus és önmagának írja a cikkeket, saját vállát lapogatva, azzal a feltevéssel, hogy a bunkó választó egyszerűen nem érti meg a zseniális gondolatait.

Az Index is úgy gondol magára, hogy nála fantasztikus zsenik dolgoznak, a felmondott kollégák is érzik a zsarolási potenciált lépésükben. Szó se róla, nehéz hirtelen összegyűjteni egy szerkesztőségnyi dolgozni képes újságírót és szerkesztőt. De ez nem a zseniális színvonal miatt van, hanem azért, mert a megfelelően dolgozni képes médiamunkások szinte mind állásban vannak, a fiatalok pedig híján vannak a tapasztalatnak, és sok esetben a lelkesedés és az alázat is kevés. Az Index sztorija mögött húzódó erővonalakról egyelőre csak sejtéseink lehetnek, a főszerkesztő motivációi vagy a kiadó vezetőségének döntéseit megalapozó adatok is hiányoznak, rejtve maradnak, csak azt tudjuk, amit ők mondanak, és nyilván minden érintett azt próbálja bizonygatni, hogy ez egy egyszerű ügy, s ő tökéletesen jóhiszeműen és tisztességesen járt el. A közösségi médiában pedig dúl a szekértáborok harca. Az Index szerzőit a Momentum kísérte fel a Karmelita kolostor épületéhez, mert ugyan semmiféle kormányzati lépés nem történt, mégis automatikusan a kormányzatot teszik felelőssé a saját bajukért. A Momentum mellett a Jobbik jelent meg zászlókkal a tüntetésen, még ma is bizarr látni ezt a két alakulatot egymás mellett, főleg annak fényében, hogy a nyugati sajtó utóbbi pártot ma is szélsőjobboldalinak tartja, az összefoglalóikban, mikor a szélsőjobboldal térnyerését akarják igazolni, mindig a Jobbik frakciójára hivatkoznak Magyarországon. A felvonuláson ugyanakkor nem volt ott se az MSZP, se a DK, sőt magát az Index-ügyet se kezelték sehogy.

Mert ez az egész sokkal bonyolultabb és büdösebb ügy annál, hogy rámondhassuk, szegény független portál nem bírt a kormányzati nyomással, és a tisztességes újságírók ezt nem tűrték. De mivel a lap szerzői alapvetően lenézik a birka népet, a kommunikációjuk mégis erről szól.