Ez pedig nem csak jót jelent, főleg akkor nem, ha az említett képviselő politikai céllal teljesen mást mond, mint amit a szíve mélyén érez. Mert a pártfegyelem fontos dolog, együtt kell dolgozni, ha sikert akarunk elérni, és a jó alaposan átgondolt stratégiát tartani kell, még ha egyes személyek másként is éreznek.

Az ilyen politikusoktól el kell venni az okostelefont, mert egyesek vannak olyan képzetlenek, esetleg buták, hogy egy pillanat alatt kibukik belőlük az ember. Az pedig még nagyobb baj, ha ez az ember éppenséggel a párt elnöke, tehát ő az, aki kiadja a követendő út leírását. Fekete-Győr András ez a fajta politikus-ember, aki szinte naponta hazudtolja meg önmagát. Nem meglepő persze a Momentum esetében ez a viselkedés, hiszen ez az a fiatalosnak tűnő párt, amely azzal lépett színre, hogy a legpopulistább módon azzal buktatta meg a budapesti olimpiai pályázatot, hogy az oktatásra és az egészségügyre akarta fordítani a világ első számú sporteseményének megrendezési költségét. A törekvés sikeres volt, Budapest nem pályázott, a Momentum pedig azonnal a szürke tömegek kedvencévé vált, akik szerint minek focizni, mert úgyis kikapunk, s attól nem lesz könnyebb az élet, hogy valaki nagyot tud ugrani vagy a leggyorsabban evez végig egy folyó holtágán. Ez a Momentum hivatalos álláspontja azóta is, és a sporttámogatást úgy általában a kidobott pénz szinonimájának tekintik. Fekete-Győr András szerint a válság idején az olyan vállalkozások, mint a Ferencváros futballcsapata igenis adja oda a saját pénze egy részét a ferencvárosi önkormányzatnak, s abból tud majd a Baranyi Krisztina vezette kerület segíteni a rászorulóknak. Ez már vaskosan kommunista gondolat, hogy egy sportklub, amely azért dolgozik, hogy jó játékosai legyenek, győzzenek a fontos mérkőzéseken és eladhassák a tehetséges fiatalokat szórják bele a pénzt az önkormányzat kasszájába, mert úgy majd több jut más célra.

Ezzel nem is volna probléma, ha a Momentum vörös csillagokkal kampányolna, s a király megölését követelné, meg a múltat végképp el akarná törölni. De Fekete-Győr András láthatóan szereti a focit, és feltehetően ő is a Juventus-Fradi meccset nézte tegnap este. Nem is átallotta kiírni instagram-oldalára, hogy milyen csalódott volt, hogy a Juve a hajrában csak behúzta a meccset, pedig tényleg csak két perc volt a bravúrdöntetlenig. Ha a Fradi odaadta volna a pénzét Baranyiéknak, akkor egyik játékos se játszana ott zöld-fehérben, mennének más csapatokhoz, a Fradi fiatalokkal állna fel, és természetesen nem jutna el a Bajnokok Ligájának csoportkörébe. Akkor nem nézné a fél ország megfeszült figyelemmel, amint Dibusz Dénes visszanyúl és elpöcköli Cristiano Ronaldo elől a gólba tartó labdát, vagy nem ugrálna, ahogy Tokmac forintos passzt ad Uzuninak, s ő kilövi a hosszú sarkot, megdöbbentve ezzel a nagy nevű ellenfél teljes stábját és sokmilliós szurkolótáborát. Nem, ő se lenne akkor a tévé előtt, ahogy nem lenne a válogatott meccsek idején se szurkoló, hiszen akkor a válogatott se építkezhetne a magyarországi játékosokra. Akkor olyan volna a fociélet, mint a hivatalos álláspontjuk szerint akarnak: semmilyen, érdektelen, unalmas. Nem lennének stadionok, kupák, nem akarna egy gyerek se focista lenni, mindenféle szurkolás kiveszne.

Ha viszont ezt szeretné a Momentum, meg az ellenzéki képviselők színe-java, akkor magánemberként miért lelkesednek a Fradi és a válogatott sikerei idején? Ugyanezt Karácsony Gergely is megjátszotta, aki látványosan gyűlöli a Puskás Ferenc stadiont, oldalán Horváth Csabával, a létesítménynek otthont adó kerület polgármesterével. Miért nem veszi észre az ellenzéki élcsapat azt, hogy nem szabad kiállni, és nyílt színen pocskondiázni a sporttámogatási rendszert, a létesítményeket, a játékosokat, a szurkolókat, majd hazatérni, és otthon szurkolni a győzelemért, majd utána ezt az ország tudtára hozni? Ez a porhintés iskolapéldája. Azt árulja el ugyanis, hogy a Momentum tagjai, de legalábbis Fekete-Győr András igenis borzasztóan szeretne meccsre menni és ott kiabálni, akár még azt is kiáltaná, hogy Ria-Ria-Hungária, és összeölelkezne a szomszéd ismeretlennel, amikor gólt szerez a csapat. Ez pedig így nem megy. Vagy egyik, vagy másik az igaz. Jobb, ha ilyenkor a politikus nem ember, hanem tudatosan építkező stratéga. Vagy talán még jobb, ha ember tud maradni politikusként, és nem hazudozik összevissza azon, mit is gondol valójában.