Tükör
A pandémia éve (2.)
Betűméret:             

2020. július 1. - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag fogadta el első egészségüggyel kapcsolatos határozatát a koronavírus-járvány kapcsán.

2020. július 1. - Az Európai Unió soros elnöki tisztségét Németország vette át féléves időtartamra.

2020. július 1. - Hatályba lépett az Egyesült Államokat, Kanadát és Mexikót tömörítő új kereskedelmi megállapodás (USMCA), amely az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) váltotta fel.

2020. július 3. - Lemondott az Edouard Philippe vezette francia kormány, Emmanuel Macron államfő a technokrata Jean Castex-t nevezte ki miniszterelnöknek. Castex július 17-én közölte, hogy a járvány okozta válság miatt elhalasztják a nyugdíjrendszer és az álláskeresési járadék rendszerének átalakítását. (Macron a járvány kezdete után többször kijelentette, hogy meg akarja újítani politikáját, és beismerte, hogy túl gyorsan akart haladni a reformokkal.)

2020. július 3. - Törökországban - a vádlottak távollétében - megkezdődött a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásával gyanúsított húsz szaúdi állampolgár ügyének tárgyalása, a vádlottak között van Szaúd al-Kahtáni, Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös bizalmasa is. (Hasogdzsit 2018. október 2-án egy halálbrigád gyilkolta meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Az ügyben Szaúd-Arábiában szeptember 7-én nyolc embert ítéltek hosszabb börtönbüntetésre, ott Kahtáni ellen nem emeltek vádat.)

2020. július 5. - Horvátországban az előre hozott parlamenti választásokat a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg, az Andrej Plenkovic vezette koalíciós kormányt július 23-án iktatták be hivatalába.

2020. július 9. - Az Európai Parlament elfogadta a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új mobilitási csomagot. Ennek bizonyos rendelkezéseivel szemben több tagállam, köztük Magyarország keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz, amely december 1-jén úgy döntött, hogy az irányelv a határon átnyúló szállításra is vonatkozik.

2020. július 9. - Paschal Donohoe ír pénzügyminisztert választották az eurócsoport új elnökévé.

2020. július 10. - Horvátország és Bulgária belépett az "euróövezet előszobájának" tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba, ahol devizájuknak legalább két évet kell nagyobb árfolyam-ingadozás nélkül eltölteniük, mielőtt megkezdhetnék az előkészületeket az euró bevezetésére.

2020. július 10. - Jogerősen 20 év börtönre ítélték Pak Gun Hje volt dél-koreai elnököt hatalommal való visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt. (Az ország első női elnökét impeachment eljárással távolították el hivatalából.)

2020. július 10. - Recep Tayyip Erdogan török elnök rendeletére mecsetté alakították az 1934 óta múzeumként működő isztambuli Hagia Sophiát. (Az UNESCO világörökségi listáján szereplő épület a Bizánci Birodalom idején ortodox székesegyháznak épült, Bizánc 1453-as oszmán bevétele után mecsetként használták.)

2020. július 11. - Lemondásra szólította fel a jobboldali populista Bojko Boriszov bolgár kormányfőt Rumen Radev államfő, miután az EU legszegényebb tagországában mindennapossá váltak az állami szintű korrupció, a bíróságok és ügyészségek állami befolyás alá kerülése, a sajtószabadság korlátozása ellen tiltakozó tüntetések.

2020. július 12. - Lengyelországban a szavazatok 51 százalékával a hivatalban lévő Andrzej Duda államfő nyerte meg az elnökválasztás második fordulóját.

2020. július 13. - Franciaországban a kormány és a szakszervezetek megállapodást írtak alá az egészségügyi dolgozóknak járó juttatások jelentős növeléséről.

2020. július 14. - A brit kormány megtiltotta, hogy brit távközlési vállalatok 2021-től a biztonsági kockázatnak minősített kínai Huawei technológiai óriáscégtől szerezzenek be berendezéseket az 5G mobilhálózat kiépítéséhez.

2020. július 14. - A román parlament alsóháza alkotmánymódosításban korlátozta a büntetett előéletű személyek választhatóságát, ezt még népszavazáson kell megerősíteni.

2020. július 15. - A román ügyészség vádemelés nélkül zárta le a román diaszpóra 2018 augusztusi bukaresti tüntetésének brutális szétverése miatt a csendőrség vezetői ellen indított eljárást.

2020. július 15. - Az Európai Bíróság hatályon kívül helyezte az Európai Bizottságnak az amerikai Apple technológiai óriásvállalat ellen ír adóügyekkel összefüggésben hozott határozatát, így a cégnek nem kell kifizetnie a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.

2020. július 16. - Az Európai Bíróság a Facebook közösségi portált érintő ítéletében érvénytelenítette az EU és az Egyesült Államok között személyes adatok átadásáról létrejött megállapodást.

2020. július 17-21. - Az Európai Tanács minden idők második leghosszabb, rendkívüli csúcstalálkozóján elfogadták a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, hosszú távú uniós költségvetést és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó Új Nemzedék EU pénzügyi csomagot. A hétéves költségvetés keretösszege 1074 milliárd euró, a 750 milliárd eurós helyreállítási csomagból - amelyet Európai Bizottság vesz fel hitelként - 390 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 360 milliárd kedvezményes kamatozású hitel. A jogállamiság védelmére tervezett mechanizmus nem került be a záródokumentumba, de bevezették a költségvetés és a helyreállítási alap védelmére vonatkozó "feltételrendszert", ennek keretében a lehetséges szankciókról az Európai Tanács minősített többséggel dönthet.

2020. július 19. - A damaszkuszi kormány által ellenőrzött szíriai területeken megtartott választásokon a kormányzó Baasz Párt aratott elsöprő győzelmet.

2020. július 20. - A japán Tanegasima űrközpontból fellőtték az első arab Mars-missziót, az Egyesült Arab Emírségek Mars-szondáját.

2020. július 20. - Az egyiptomi parlament felhatalmazást adott arra, hogy a hadsereget bevethessék a polgárháború sújtotta szomszédos Líbiában.

2020. július 21. - Az orosz parlament úgy döntött, hogy a választásokat és népszavazásokat három nap alatt bonyolíthatják le.

2020. július 21. - Szudánban megkezdődött a 2019 tavaszán megbuktatott Omár el-Besír volt elnök pere, akit 27 társával együtt az 1989-es hatalomátvételben játszott szerepükért állítottak bíróság elé, és halálos ítéletet is kiszabhatnak rájuk.

2020. július 21. - Vlagyimir Putyin orosz elnök rendeletében a koronavírus-járvány miatt hat évvel, 2030-ig átütemezte és visszafogta az orosz nemzeti célkitűzéseket. A duma ugyanaznap törvényt fogadott el, amelynek értelmében a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerveiről szóló anyagok nyílt közlése és terjesztése csak az FSZB engedélyével történhet.

2020. július 28. - Új lengyel-litván-ukrán együttműködési formátum létrehozását jelentette be a három ország külügyminisztere.

2020. július 29. - Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megvitatta a négy legnagyobb amerikai internetes óriásvállalat, az Amazon, az Apple, a Google és a Microsoft "uralkodó helyzetét", tisztességtelen versenypolitikáját, túl nagy hatalmát és befolyását. A bizottságnak nincs hatásköre intézkedésre, de javaslatot tehet a trösztellenes törvény megváltoztatására. Október 20-án az igazságügyi tárca és 11 szövetségi állam pert indított a Google ellen jogszerűtlen monopoltevékenység miatt.

2020. július 30. - A lengyel kormány kezdeményezte az Európa Tanács - Lengyelország által 2015-ben ratifikált, a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó - isztambuli egyezményének alkotmánybírósági vizsgálatát.

2020. július 31. - Romániában az ügyészség vádemelés nélkül zárta le a nyomozást a Hargita megyei úzvölgyi katonai temetőnél 2019. június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében. A bíróság december 10-én a vizsgálat folytatására utasította az ügyészséget. (A több ezres román tömeg a békésen tiltakozó székelyföldiek élőláncát áttörve erőszakosan nyomult be a katonatemetőbe, ahol felszentelték a törvénysértőn létesített román emlékművet és parcellát.)

2020. augusztus 1. - Életbe lépett az EU és Vietnam közötti kereskedelmi megállapodás.

2020. augusztus 3. - Elhagyta Spanyolországot a pénzügyi botrányba keveredett I. János Károly volt spanyol király, aki Abu Dzabiban telepedett le.

2020. augusztus 4. - Bejrútban, a kikötő körzetében felrobbant 2750 tonna illegálisan tárolt ammóniumnitrát, a földrengéskutató obszervatóriumokban is észlelt robbanásban 203 ember halt meg és 300 ezren vesztették el otthonukat. A katasztrófa után szükségállapotot hirdettek ki, zavargások kezdődtek, augusztus 10-én lemondott a Haszán Diáb vezette kormány, de új kabinetet nem sikerült választani. December 10-én vádat emeltek az ügyvezető miniszterelnök Haszán Diáb és három miniszter ellen a robbanás ügyében.

2020. augusztus 4. - Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá az amerikai munkahelyek védelméről, megakadályozandó, hogy hogy külföldi munkavállalókat amerikaiak helyére vegyenek fel.

2020. augusztus 4. - Liga Matteo Salvini miniszterelnök-jelöltért elnevezéssel alakult újjá Olaszországban az Északi Liga, a legnagyobb ellenzéki párt.

2020. augusztus 5. - Donald Trump elnök megtiltott minden ügyletet a TikTok videomegosztó és a WeChat üzenetküldő mobilalkalmazások kínai anyacégével amerikai állampolgárok és vállalatok számára, szeptember 20-án betiltották az alkalmazások letöltését az Egyesült Államokban. A korlátozások hatályba lépését azonban elhalasztották, mivel tárgyalások folynak amerikai vállalatokkal a TikTok eladásáról.

2020. augusztus 5. - Srí Lankán a választásokon kétharmados többséget szerzett Mahinda Radzsapaksza miniszterelnök pártja.

2020. augusztus 7. - Lapértesülések szerint izraeli ügynökök Teheránban végeztek az al-Kaida iszlamista terrorszervezet második számú vezetőjével.

2020. augusztus 9. - Fehéroroszországban az elnökválasztást a hivatalos adatok szerint az 1994 óta hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka államfő a szavazatok 80,1 százalékával nyerte meg, legfőbb ellenfele, Szvjatlana Cihanouszkaja 10,12 százalékot szerzett. Az ellenzék tömeges választási csalásokra hivatkozva nem ismerte el az eredményt, Fehéroroszország számos városában a rendszerváltás óta nem látott méretű, százezres tüntetések kezdődtek, amelyeket brutálisan vertek szét. Lukasenka szeptember 23-án előzetes bejelentés nélkül tette le a hivatali esküt, ez újabb lendületet adott a tiltakozó tüntetéseknek, amelyek a biztonsági erők erőszakos fellépése ellenére még az év végén is rendszeresen zajlottak, az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókat rendelt el a fehérorosz vezetéssel szemben.

2020. augusztus 10. - A kormánykoalícióban részt vevő Német Szociáldemokrata Párt (SPD) bejelentette, hogy Olaf Scholz lesz kancellárjelöltje a 2021-es parlamenti választásokon.

2020. augusztus 12. - Az emberi jogok helyzetével kapcsolatos aggályok miatt az EU felfüggesztette Kambodzsa vám- és kvótamentes hozzáférését az uniós piachoz.

2020. augusztus 13. - Amerikai közvetítéssel békemegállapodást kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, amely Jordánia és Egyiptom után harmadik arab államként létesített diplomáciai kapcsolatokat a zsidó állammal, amely felfüggesztette a ciszjordániai palesztin területek bekebelezését. Szeptember 11-én Bahrein is megállapodott Izraellel a teljes körű diplomáciai kapcsolatok létesítéséről, a két békemegállapodást szeptember 15-én Donald Trump amerikai elnök jelenlétében írták alá Washingtonban. December 10-én jelentették be, hogy Marokkó is normalizálja kapcsolatait Izraellel.

2020. augusztus 13. - Mike Pompeo személyében 23 év után tett ismét hivatalos látogatást Szlovéniában amerikai külügyminiszter.

2020. augusztus 17. - Az amerikai kormány engedélyezte a gáz- és olajkitermelést Alaszka északi-sarki területein, amely természetvédelmi terület és védett vadvilágnak ad otthont.

2020. augusztus 18. - Az amerikai Demokrata Párt konvenciója Joe Bident, Barack Obama elnök egykori alelnökét választotta meg a párt elnökjelöltjének, alelnökjelöltje Kamala Harris kaliforniai szenátornő lett.

2020. augusztus 20. - Csalás gyanúja miatt letartóztatták Donald Trump amerikai elnök egykori belpolitikai tanácsadóját, Steve Bannont.

2020. augusztus 20. - Eszméletlen állapotban vitték kórházba az orosz ellenzék legismertebb alakját, Alekszej Navalnijt. A politikust másnap Németországba szállították, ahol sikerült megmenteni életét. Szervezetében annak a Novicsok nevű orosz idegméregnek a nyomait mutatták ki, amellyel 2018-ban orosz ügynökök Angliában Szergej Szkripal egykori kettős ügynököt mérgezték meg.

2020. augusztus 21. - Több mint két évtizede először vámtarifák csökkentésében állapodott meg az EU és az Egyesült Államok.

2020. augusztus 24. - Az amerikai Republikánus Párt konvencióján a hivatalban lévő Donald Trump lett a párt elnökjelöltje, alelnökjelöltje Mike Pence alelnök maradt.

2020. augusztus 25. - Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa megkezdte a népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb hadseregparancsnok fellebbviteli perének tárgyalását.

2020. augusztus 25. - Mike Pompeo személyében 15 év után először látogatott amerikai külügyminiszter Szudánba. Október 23-án az Egyesült Államok levette Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról.

2020. augusztus 26. - A német szövetségi parlament (Bundestag) további létszámnövekedésének megakadályozását szolgáló választójogi reformról állapodtak meg a kormánypártok.

2020. augusztus 26. - Lemondott Phil Hogan ír uniós biztos, aki megsértette a koronavírus-járvány miatt bevezetett előírásokat, utóda október 12-én Mairead McGuinness lett.

2020. augusztus 27. - Új-Zélandon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a bűnösségét elismerő, szélsőjobboldali nézeteket valló ausztrál Brenton Tarrantot, aki 2019. március 15-én 51 embert mészárolt le Christchurch város két mecsetjében.

2020. augusztus 28. - Lemondott a 2012 óta hivatalban lévő Abe Sindzó japán miniszterelnök, utódjának és a kormányzó Liberális Demokrata Párt vezetőjének szeptember 16-án Szuga Josihidét választották meg.

2020. augusztus 30. - Montenegróban a parlamenti választáson elvesztette többségét a harminc éve kormányzó balközép Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS).

2020. szeptember 1. - Megszavazta a Hisem Mesisi vezette szakértői kormányt a tunéziai parlament, ezzel véget ért az észak-afrikai országot megbénító belpolitikai válság.

2020. szeptember 2. - Párizsban megkezdődött a 2015 januárjában a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztőségénél és a párizsi régióban elkövetett, 32 halálos áldozatot követelő dzsihadista támadásokkal összefüggésbe hozható 14 vádlott pere.

2020. szeptember 3. - Szlovákiában első fokon felmentették a 2018. februári újságírógyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozót. (A szlovák politikai elit és a szervezett bűnözés összefonódását vizsgáló Jan Kuciak és barátnőjének meggyilkolása elemi erejű felháborodást keltett, a tüntetéshullám miatt le kellett mondania Robert Fico kormányfőnek. Az ügyben külön eljárásban ítélték el a gyilkosság elkövetőjét, akinek büntetését december 2-án jogerősen súlyosbították.)

2020. szeptember 4. - Szerbia és Koszovó amerikai közvetítéssel a washingtoni Fehér Házban elvi megállapodást kötött gazdasági kapcsolataik rendezéséről.

2020. szeptember 8. - Polgári forgalomba került az augusztus 11-én bejegyzett első koronavírus-elleni orosz vakcina, a Szputnyik V. Oroszország november 19-én nyújtotta be az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) a Szputnyik V tanúsítási kérelmét. Vlagyimir Putyin orosz elnök december 2-án elrendelte a széleskörű védőoltás megkezdését az országban.

2020. szeptember 11-13. - Az oroszországi helyhatósági választások túlnyomó részét a Kreml által támogatott jelöltek nyerték, de a kormánypárt több helyen meggyengült, a szibériai Tomszkban többségét is elvesztette.

2020. szeptember 14. - Vlagyimir Putyin orosz elnök a koronavírus-járvány kitörése óta először Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt fogadta személyesen, Lukasenka is először hagyta el hazáját a tömegtüntetéseket kiváltó augusztus 9-i elnökválasztás óta.

2020. szeptember 17. - A bolgár parlament jóváhagyta a választójogi törvény módosítását, amely az ellenzék szerint számos visszaélésre ad lehetőséget. A jogszabályt 28-án megvétózta Rumen Radev elnök, de október 8-án felülbírálta a törvényhozás.

2020. szeptember 17. - A román hadsereg átvette az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer első elemét, amelynek beszerzéséről még 2017-ben született megállapodás.

2020. szeptember 17. - Stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá Vilniusban az első lengyel-litván közös kormányülésen.

2020. szeptember 19-20. - Olaszországban népszavazáson hagyták jóvá a parlament létszámának csökkentését.

2020. szeptember 20. - Az Egyesült Államok egyoldalúan meghosszabbította, illetve újra bevezette azokat az ENSZ-szankciókat Irán ellen, amelyek fokozatos feloldása szerepel a perzsa állammal 2015-ben megkötött hathatalmi atomalkuban. (Washington 2018-ban lépett ki a megállapodásból.)

2020. szeptember 22. - Az ENSZ 193 tagállama a világszervezet létrejöttének 75. évfordulója alkalmából egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban szorgalmazott globális összefogást a világot érintő kihívásokkal szemben.

2020. szeptember 27. - Háborúvá fajultak az összecsapások Örményország és Azerbajdzsán között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban. (A két ország között 1988 óta folyamatosa a konfliktus az Azerbajdzsánba ékelődött, többségében örmények lakta enklávé miatt.) A szemben álló felek november 10-én orosz közvetítéssel megállapodást írtak alá a fegyveres konfliktus lezárásáról. A terület politikai státusáról nem rendelkező egyezmény, amely szerint mindkét fél elfoglalt állásaiban marad, a tűzszünetet orosz békefenntartók ellenőrzik, Azerbajdzsán sikere, mert jelentős, az örmények által 1994-ben megszállt területeket szerzett vissza. A tűzszünet aláírása után Örményországban zavargások robbantak ki, Nikol Pasinján kormányfő több kormánytag menesztésére kényszerült.

2020. szeptember 27. - Romániában az önkormányzati választásokon a legtöbb voksot a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt kapta. Az RMDSZ a szavazatok 4,86 százalékával 92 megyei tanácsosi mandátumot szerzett, az EMNP-nek és az MPP-nek 7 megyei tanácsosa lett. Az RMDSZ 2360-ra növelte önkormányzati képviselői számát, az EMNP és MPP jelenléte 312 képviselőre csökkent.

2020. szeptember 27. - Svájcban népszavazáson utasították el az uniós állampolgárok letelepedését és munkavállalását korlátozó javaslatot.

2020. szeptember 28. - A spanyol legfelsőbb bíróság másfél évre eltiltotta közhivatal betöltésétől Quim Torra függetlenségpárti katalán elnököt, utóda ügyvezetőként Pere Aragones lett.

2020. szeptember 29. - A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint túllépte az egymilliót a koronavírus-járvány áldozatainak száma világszerte, ez a szám októbertől rohamosan gyorsulva december 12-én elérte a 70 milliót, a járvány halálos áldozatainak száma túllépte a másfél milliót.

2020. szeptember 31. - Az Európai Bizottság közzétette első jogállamisági jelentését.

2020. október 1. - Belgiumban másfél évvel a parlamenti választások után letette a hivatali esküt a flamand Alexander de Croo vezette hétpárti kormány.

2020. október 2. - Bejelentették, hogy pozitív lett Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump koronavírustesztje. Trump négy nappal később hagyta el a kórházat, betegsége miatt elmaradt a második elnökjelölti tévévita.

2020. október 3. - Békemegállapodást írt alá a lázadó csoportok vezetőivel a szudáni átmeneti kormány a 17 éve dúló fegyveres konfliktus lezárása érdekében.

2020. október 3. - Ferenc pápa Assisi városában írta alá harmadik, Mindannyian testvérek című enciklikáját, amelynek témája a testvériség és a társadalmi barátság.

2020. október 4. - A Csendes-óceán déli részén fekvő Új-Kaledónián 2018 után másodszor is népszavazáson mondtak nemet arra, hogy elszakadjanak Franciaországtól.

2020. október 4. - Kirgizisztánban a hivatalos adatok szerint a Szooronbaj Dzsejenbekov államfőt támogató pártok kétharmados többséget szeretek a parlamenti választásokon. Az ellenzék által el nem fogadott adatok közzététele után zavargások kezdődtek, a tüntetők kiszabadították a júniusban korrupció miatt 11 évi börtönbüntetésre ítélt Almazbek Atambajev volt elnököt. A választás eredményét 6-án érvénytelenítették, a kormányfői tisztséget az ellenzéki, nacionalista Szadir Zsaparov vette át, akit korábban túszejtés miatt ítéltek börtönre és ugyancsak a zavargások alatt szabadították ki. Október 15-én lemondott Szooronbaj Dzsejenbekov államfő, akinek teendőit szintén Zsaparov vette át. A január 10-i elnökválasztáson indulni szándékozó Zsaparov novemberi lemondását követően ügyvivő állam- és kormányfőt neveztek ki.

2020. október 5. - Csehországban szükségállapotot hirdettek a koronavírus-járvány terjedése miatt, a szigorú korlátozások egész az év végéig hatályban maradtak.

2020. október 5-12. - Az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az amerikai Harvey J. Alter és Charles M. Rice, valamint a brit Michael Houghton; a fizikait a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez; a kémiait a francia Emmanuelle Charpentier és az amerikai Jennifer Doudna (most először osztoztak kizárólag nők tudományos Nobel-díjon); az irodalmit az amerikai Louise Glück; a közgazdasági Nobel-emlékdíjat az amerikai Paul Robert Milgrom és Robert Butler Wilson; a Nobel-békedíjat az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP)kapta. A koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon a kitüntetéseket a díjazottak otthonában adták át december elején.

2020. október 6. - Az ellenzék által bojkottált albán parlament elfogadta a választási törvény reformját, így a politikai pártok nem köthetnek választási szövetséget és nem indíthatnak közös listát.

2020. október 6. - Romániában jogerős bírósági ítélet erősítette meg az úzvölgyi katonatemetőt a székelyföldi Csíkszentmárton közvagyonává nyilvánító önkormányzati határozatot.

2020. október 7. - Görögországban öt évig húzódó jogi eljárás végén bűnszövetkezetnek minősítették az Arany Hajnal nevű görög radikális jobboldali pártot, vezetőit súlyos börtönbüntetésre ítélték.

2020. október 8. - A francia Odile Renaud-Basót választották meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) új elnökének.

2020. október 11. - Tádzsikisztánban sorozatban ötödször választották meg a 28 éve hivatalban lévő Emomalii Rahmon államfőt.

2020. október 13. - A bolgár kormány bejelentette, hogy új reaktort építenek a kozloduji atomerőműben, ahol az EU-csatlakozás feltételeként be kellett zárni négy elavult szovjet VVER-440-es reaktorokat üzemeltető blokkot.

2020. október 16-17. - Az EU csúcstalálkozóján a tagállami vezetők a 2030-ra kitűzött 1990-es referenciaértékhez viszonyított 40 százalékosnál nagyobb kibocsátás-csökkentési célok mellett kötelezték el magukat.

2020. október 17. - Új-Zélandon a parlamenti választásokon az addig koalícióban kormányzó baloldali-liberális Munkáspárt abszolút többséget szerzett, a kormányt Jacinda Ardern november 2-án alakította meg. A voksolással egy időben tartott népszavazáson jóváhagyták az eutanázia legalizálását, a marihuána legalizását viszont véleménynyilvánító referendumon elutasították.

2020. október 18. - A csak Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban Ersin Tatar nyerte az elnökválasztást, aki a görög és török részre szakadt szigeten a kétállami megoldás híve.

2020. október 18. - Bolíviában a baloldali Luis Arce, a 2019-ben megbukott és külföldre távozott Evo Morales volt államfő Mozgalom a Szocializmusért (MAS) pártjának jelöltje nyerte meg az elnökválasztást, a parlament mindkét házában is a MAS szerzett többséget. Október 26-án visszavonták a Morales elleni elfogatóparancsot, aki november 9-én hazatért, de közölte, hogy nem kíván újra politizálni.

2020. október 19. - Száznyolcvannégy ország csatlakozott a WHO a koronavírus elleni védőoltásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítását célzó kezdeményezéséhez (COVAX).

2020. október 20. - Az Európai Bizottság kötelezettszegési eljárást indított Ciprus és Málta ellen az úgynevezett aranyútlevél, illetve vízumprogramok miatt.

2020. október 21. - Ferenc pápa szerint az azonos nemű párok számára lehetővé kell tenni a bejegyzett élettársi kapcsolatot jogaik biztosítása érdekében - hangzott el a katolikus egyházfőről készült dokumentumfilmben. A Vatikán szerint a pápa megjegyzéseit kiragadták szövegkörnyezetükből, az egyház álláspontja nem változott meg.

2020. október 21. - Megszületett a megállapodás az EU új Közös Agrárpolitikájáról a Miniszteri Tanácsban.

2020. október 22. - A fehéroroszországi demokratikus ellenzék kapta az Európai Parlament a gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért odaítélt Szaharov-díját.

2020. október 22. - A NATO új, védelmi és kommunikációs feladatokat szolgáló űrközpontot épít ki Németországban - jelentette be Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára.

2020. október 22. - Alkotmányellenesnek találta a lengyel alkotmánybíróság a beteg, akár több hónapos magzatok művi vetélését lehetővé tevő előírást (a nemi erőszak következtében fogant, és az anya életét veszélyeztető terhességre vonatkozó kivételek érvényben maradtak). A döntés ellen több tízezresre duzzadó tüntetések kezdődtek, amelyeken egyre több kormányellenes jelszót is hangoztattak.

2020. október 22. - Elsöprő győzelmet aratott a hivatalban lévő Alpha Condé elnök a guineai elnökválasztáson. Az eredmény bejelentése után zavargások kezdődtek, mert az ellenzék szerint Condé alkotmányellenesen, harmadszor indult a választásokon.

2020. október 23. - Donald Trump amerikai elnök jelentette be a szudáni-izraeli viszony normalizálását.

2020. október 23. - Hszi Csin-ping kínai elnök közölte, hogy Kína felgyorsítja katonai modernizációját, hogy világszínvonalra fejleszthesse hadseregét.

2020. október 23. - Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Japánnal a brit kormány, ez az első ilyen jellegű megállapodás, amelyről London a brit EU-tagság megszűnése óta önállóan egyezett meg egy világgazdasági szinten is nagy súlyú nem európai gazdasággal.

2020. október 24. - Bejelentették, hogy 90 nap múlva életbe lép a nukleáris fegyverek teljes tilalmáról szóló nemzetközi szerződés (TPNW), miután ötven állam ratifikálta a megállapodást. (Az ENSZ-Közgyűlés 2017-ben fogadta el a megállapodást, amelyet egyetlen atomhatalom sem szavazott meg.)

2020. október 24-december 8. - Egyiptomban a több szakaszban megrendezett parlamenti választásokon Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök támogatói szerezték meg a szavazatok többségét, a voksolás után a parlament ismét kétkamarás lesz.

2020. október 25. - A brit Lewis Hamilton a Portugál Nagydíj megnyerésével minden idők legeredményesebb F1-es pilótájává vált, túlszárnyalva a német Michael Schumacher 91 GP-sikerét. Hamilton november 15-én hetedik világbajnoki címét bebiztosítva e téren is beérte a legendás német versenyzőt.

2020. október 25. - A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a spanyol kormány ismét szükségállapotot és éjszakai kijárási tilalmat rendelt el.

2020. október 25. - Chilében népszavazáson hagyták jóvá az Augusto Pinochet tábornok diktatúrája alatt, 1980-ban elfogadott alkotmány módosítását, ezt a feladatot állampolgárokból álló alkotmányozó gyűlésre bízták. (Az új alaptörvényt elfogadásához újabb népszavazásra kell bocsátani.)

2020. október 25. - Litvániában az ellenzéki jobbközép Haza Szövetség nyerte meg a választásokat, a koalíciós kormányt november 24-én a pártoktól független Ingrida Simonyte alakította meg.

2020. október 25. - Olaszországban két hét alatt harmadszor jelentettek be korlátozásokat a koronavírus-járvány terjedésének korlátozása érdekében. A szigorító intézkedések, a gazdasági nehézségek és a társadalmi elégedetlenség miatt utcai zavargások robbantak ki, amelyeket a rendőrségnek kellett feloszlatnia.

2020. október 25. - Ukrajnában a helyhatósági választásokon a magyar kisebbségnek sikerült megőriznie pozícióit Kárpátalján.

2020. október 25. - Wavel Ramkalawan személyében több mint negyven év után először győzött ellenzéki jelölt a Seychelle-szigeteki elnökválasztáson.

2020. október 27. - Az amerikai szenátus megszavazta a Donald Trump elnök által jelölt Amy Coney Barrett konzervatív jogász kinevezését az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróságba, ezzel a testületben 6:3 arányú többségbe kerültek a konzervatív bírák.

2020. október 27. - Az iszlám világban felháborodást keltett, tüntetések és zavargások sorát váltotta ki, hogy Franciaországban ismét publikálták a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat. Erre azután került sor, hogy október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében megölt és lefejezett egy tanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján bemutatta a képeket a diákjainak. Október 29-én a franciaországi, nizzai Notre Dame bazilikában egy iszlamista tunéziai férfi késsel megölt három embert, egyiküket félig le is fejezte, mielőtt a rendőrök lelőtték.

2020. október 27. - India és az Egyesült Államok Kína elleni közös fellépéséről egyezett meg az Indiai- és Csendes-óceán térségében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Újdelhiben folytatott tárgyalásain.

2020. október 28. - Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő.

2020. október 29. - Az Európai Tanács videókonferencia keretében tartott nem hivatalos ülését az egyre romló koronavírus-helyzetnek szentelték, és a majdan elérhetővé váló biztonságos oltóanyag igazságos elosztásában állapodtak meg.

2020. október 30. - Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezte az alkotmánybíróság menesztését a korrupcióellenes ügynökség jogköreinek megnyirbálása miatt.

2020. október 31. - Georgiában a parlamenti választásokon a Georgiai Álom nevű kormánypárt nyert. Az ellenzék csalásokra hivatkozva bojkottálta a november 21-i második fordulót és közölte: nem vesz részt az új törvényhozás munkájában.

2020. október 31-november 1. - Szlovákiában országos koronavírus-tesztelést szerveztek.

2020. november 1. - Algériában kétharmados többséggel hagyták jóvá azt az alkotmánymódosítást, amely két ciklusra korlátozza az államfő hivatali idejét, de megnöveli hatásköreit.

2020. október 31. - Ellenzéki bojkott mellett a hivatalban lévő Alassane Ouattara nyerte meg az elnökválasztást Elefántcsontparton.

2020. november 2. - A koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú korlátozásokat rendeltek el Németországban, csaknem teljesen felfüggesztették a vendéglátóipar és a kulturális szektor működését, a közoktatást és a napközbeni gyermekellátás rendszerét viszont nem állították le. December 16-tól ismét teljes zárlatot vezettek be, legalább január 10-ig.

2020. november 2. - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megállapodott a parlamenti választásokon való együttműködésről.

2020. november 2. - Bécs belvárosában egy albán származású, de már Ausztriában született fiatal iszlamista terrorista hat helyen kezdett lövöldözni és négy embert megölt, 23-at megsebesített, mielőtt a rendőrök végeztek vele.

2020. november 3. - Kiújult az etnikai hátterű konfliktus az etiópiai Tigré tartományban, ahol a központi kormány által el nem ismert Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) szeptemberben választásokat tartva próbálta legitimálni hatalmát. A tartományba bevonuló etióp hadsereg november 28-án elfoglalta a tartomány fővárosát, de a TPLF folytatta a gerillaháborút.

2020. november 3. - Üzembe helyezték Asztravec városában az első fehérorosz atomerőművet. Az orosz építésű atomerőmű öt nappal később műszaki hiba miatt leállt, és csak 18-án tudták újraindítani.

2020. november 3. - Joe Biden, a Demokrata Párt jelöltje nyerte meg az amerikai elnökválasztást, így ő lesz az Egyesült Államok 46. elnöke. A nagyszámú levélszavazat miatt napokig elhúzódó szavazatszámlálás után vált csak biztossá, hogy Biden 306 elektori szavazatot szerzett az elnököt megválasztó, december 14-én összeülő 538 tagú elektori testületben, a hivatalban lévő republikánus elnök, Donald Trump 232 elektori voksra számíthat. A vereségét el nem ismerő Trump a szerinte tömeges választási csalások miatt jogi eljárások sorát indította meg, sikertelenül. A választási részvétel egy évszázada a legmagasabb volt, és mindkét jelölt rekordszámú szavazatot kapott. A szövetségi kongresszus alsóházában, a 435 tagú képviselőházban a demokraták megőrizték többségüket, a 100 tagú felsőházban a többség sorsát a 2021. január 5-én Georgia állam két szenátori székéért megrendezendő második forduló dönti el.

2020. november 4. - Hatályba lépett az Egyesült Államok egy évvel korábban bejelentett kilépése az ENSZ 2015-ös, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről kötött párizsi klímaegyezményéből.

2020. november 5. - A brit kormány szigorú korlátozó intézkedéseket rendelt el Angliában a járvány terjedése miatt, ezeket december 1-jén oldották fel és új készenléti rendszert vezettek be.

2020. november 5. - Az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutottak az unió költségvetéshez kötődő új politikai feltételrendszer létrehozásáról, ebben szerepel a jogállamisági feltételek teljesülésének szükségessége.

2020. november 5. - Irakban életbe lépett az új választási törvény, amely az egyik fő követelése volt a 2019 októberében kezdődött, 600-nál több halálos áldozatot követelő kormányellenes tüntetéseknek.

2020. november 8. - Mianmarban a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt elsöprő győzelmet aratott a parlamenti választásokon (az évtizedekig katonai junta által kormányzott ázsiai országban a törvényhozás mindkét házában a mandátumok negyede a hadsereget illeti meg).

2020. november 9. - Az Európai Unió bejelentette, hogy a Kereskedelmi Világszervezet októberi döntése alapján négymilliárd dollárnyi amerikai terméket sújt büntetővámmal a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott támogatások miatt.

2020. november 9. - Christopher C. Miller személyében új védelmi minisztert nevezett ki Donald Trump amerikai elnök a menesztett Mark Esper utódaként.

2020. november 9. - Egy szlovák különleges bíróság vizsgálati őrizetbe helyezte Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitányt a rendőrségen belüli korrupció gyanúja miatt. December 2-án korrupció és pénzmosás gyanújával őrizetbe vették az ország egyik leggazdagabb emberét, a Penta pénzügyi csoport tulajdonosát is.

2020. november 10. - A perui parlament alkotmányos vádeljárás keretében megszavazta a korrupcióval vádolt Martín Vizcarra elnök elmozdítását hivatalából (szeptemberben egy hasonló kezdeményezés kudarcot vallott). Az ezt követő, zavargásokba torkolló tüntetések miatt 15-én lemondott az öt napig hivatalban lévő ideiglenes elnök Manuel Merino, két nappal később új ideiglenes elnököt választottak Francisco Rafael Sagasti személyében.

2020. november 10. - Az Európai Bizottság eljárást indított az amerikai Amazon online értékesítési portál ellen versenyellenes magatartás vádjával.

2020. november 10. - Az Európai Bizottság közös uniós beszerzés keretében kötött le koronavírus elleni oltóanyagokat az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalattól. Az EU emellett az AstraZeneca, a Sanofi-GSK, a Moderna, a Janssen Pharmaceutical Companies és a CureVac gyógyszeripari vállalatokkal is hasonló megállapodást kötött. A június közepén elfogadott európai oltóanyag-stratégia lehetővé teszi, hogy valamennyi tagállam hozzájusson az oltóanyaghoz, amelyet az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok ingyen kaphatnak meg.

2020. november 10. - Jordániában a parlamenti választásokon a szavazatok többségét független jelöltek szerezték meg, a Muszlim Testvériség iszlamista mozgalom politikai szárnya, az Iszlám Akció Front jelentősen meggyengült.

2020. november 11. - Az Európai Bizottság az európai egészségügyi unió kiépítése felé vezető javaslatokat mutatott be.

2020. november 13. - Horvátországban nem jogerősen nyolc év börtönre ítélték Ivo Sanader volt kormányfőt pártfinanszírozással kapcsolatos korrupciós ügyben.

2020. november 15. - Az ASEAN-tagállamok és partnereik aláírták a világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodását, a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) a világ népességének egyharmadára, a globális GDP 30 százalékára terjed ki.

2020. november 15. - Moldovában az Európa-barát volt kormányfő, Maia Sandu nyerte meg az elnökválasztást a hivatalban lévő Igor Dodon oroszbarát elnökkel szemben.

2020. november 16. - Magyarország és Lengyelország állandó EU-képviselői megvétózták az unió hosszútávú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról szóló megállapodást. Az ülésen ugyanakkor minősített többséggel elfogadták a Budapest és Varsó által kifogásolt, a költségvetéshez és az alaphoz rendelt jogállamiságot értintő politikai feltételrendszerről szóló határozatot.

2020. november 17. - Az amerikai szankcióktól sújtott kínai Huawei cég a márka túlélése érdekében eladta Honor okostelefon üzletágát egy Sencsen város kormányzatának tulajdonában álló vállalat és viszonteladók által alakított konzorciumnak.

2020. november 17. - Japán és Ausztrália elvi megállapodást ért el egy átfogó katonai együttműködési egyezményről.

2020. november 17. - Donald Trump amerikai elnök csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból, az Egyesült Államok január 15-ig 2500-2500 főre csökkenti a két országban állomásozó katonái létszámát.

2020. november 18. - Az amerikai repülési hatóság feloldotta a Boeing 737 MAX újgenerációs repülőgépek 2019 márciusában sorozatos légiszerencsétlenségek után elrendelt repülési tilalmát. Boeing 737 MAX gép két év után először decemberben, Brazíliában szállt fel.

2020. november 18. - Thaiföldön súlyos zavargások robbantak ki, miután a parlament elutasította azokat az alkotmánymódosításokat, amelyeket a hónapok óta tartó békés tömegtüntetések hatására terjesztettek elő a monarchia reformjára.

2020. november 20. - A mexikói szenátus jóváhagyta a marihuána legalizálásáról szóló törvényt.

2020. november 21. - Országaik kapcsolatának javításáról állapodott meg Recep Tayyip Erdogan török elnök és Abdel Azíz bin Szalmán szaúd-arábiai király.

2020. november 22. - A világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő G20 csoport csúcsértekezletén ígéretet tettek arra, hogy finanszírozni fogják a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását a világ országai között.

2020. november 22. - Roch Marc Christian Kaboré hivatalban lévő államfő nyerte meg az elnökválasztást Burkina Fasóban.

2020. november 23. - Joe Biden megválasztott amerikai elnök megnevezte leendő kormánya kulcsfontosságú tagjait: Antony Blinkent külügyminiszternek, Avril Hainest hírszerzés csúcsigazgatónak, John Kerry volt külügyminisztert klímavédelmi különmegbízottnak, Jake Sullivant nemzetbiztonsági tanácsadónak, az afro-amerikai Lloyd Austin tábornokot védelmi miniszternek jelölte. Másnap hivatalosan is megkezdődött a hatalomátadás-átvétel folyamata.

2020. november 23. - Megkezdődött a befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval gyanúsított Nicolas Sarkozy volt francia elnök pere.

2020. november 24. - Bemutatták az Európai Bizottság a bevándorlók társadalmi integrációjáról és a befogadásáról szóló cselekvési tervét.

2020. november 25. - Elhunyt Diego Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája.

2020. november 27. - Meggyilkolták az iráni nukleáris fegyverprogram vezető tudósát Teherán közelében, Irán a merényletért Izraelt tette lehetővé.

2020. november 28. - Ferenc pápa 13 új bíborost kreálásával átalakította a bíborosi testület földrajzi összetételét, az új kardinálisok között van a katolikus egyház első afroamerikai bíborosa.

2020. november 28. - Romániában befejeződött a Bulgáriát Románián és Magyarországon át Ausztriával összekötő BRUA gázvezeték építésének első szakasza.

2020. december 1. - Leszállt a Holdra a Csang´o-5 kínai űrszonda, amely kőzetminták vétele után december 3-án indult vissza.

2020. december 2. - A világon először Nagy-Britanniában engedélyezték a Pfizer és a BioNTech vállalatok által kifejlesztett koronavírus elleni vakcina forgalmazását, a lakosság oltása december 8-án kezdődött meg.

2020. december 2. - Az amerikai képviselőház törvényt szavazott meg, amely kiszorítja az amerikai tőzsdékről azokat a kínai nagyvállalatokat, amelyek beszámolója nem felel meg az amerikai számviteli szabványoknak.

2020. december 2. - Haszan Róháni iráni elnök nem írta alá a parlament által előző nap elfogadott, az urándúsítás fokozását és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzéseinek felfüggesztését lehetővé tévő törvényt.

2020. december 3. - Az Európai Bizottság cselekvési tervet terjesztett elő az európai demokráciák erősítésére.

2020. december 5. - Egyéves szünet után újrakezdték a munkát a Oroszországot Németországgal összekötő, vitatott Északi Áramlat-2 gázvezetéken.

2020. december 4. - Megkezdődött Ausztriában a koronavírus-járvány miatt meghirdetett, december 13-ig tartó tömeges tesztelések.

2020. december 4. - Megszavazta a montenegrói parlament a Zdravko Krivokapic vezette jobbközép, szerbbarát koalíciós kormány kinevezését.

2020. december 5. - Donald Trump amerikai elnök elrendelte csaknem valamennyi Szomáliában állomásozó amerikai katona kivonását.

2020. december 5. - Kuvaitban a parlamenti választásokon független jelöltek kerültek be a törvényhozásba, elvesztette helyét az addigi egyetlen női képviselő.

2020. december 5. - Donald Trump amerikai elnök törvényt írt alá, amely büntetni rendeli a doppingszerekkel kereskedőket, a doppingolás rendszerében részt vevő orvosokat, edzőket, vezetőket, kormánytisztviselőket.

2020. december 5. - A gyerekként az Egyesült Államokba került illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő DACA-program működtetésére kötelezte az amerikai kormányt egy szövetségi bíró. (Donald Trump elnök 2017 óta próbálkozik a program megszüntetésével.)

2020. december 6. - Venezuelában az ellenzéki bojkott mellett tartott parlamenti választásokon a baloldali-populista Nicolás Maduro elnök Szocialista Pártja szerzett abszolút többséget. (A gazdasági-politikai válságba süllyedt dél-amerikai országban eddig a parlament volt az egyetlen ellenzéki által ellenőrzött testület.)

2020. december 6. - Romániában a példátlanul alacsony részvétel mellett tartott parlamenti választásokon az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) szerepelt a legjobban, kevéssel megelőzve a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Pártot (PNL). A parlamentbe még a rendszerkritikus USR-PLUS szövetség, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az újonnan alakult, szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt jutott be. December 7-én bejelentette lemondását Ludovic Orban miniszterelnök.

2020. december 7. - Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei általános érvényű szankciórendszert hoztak létre az emberi jogok megsértésének esetére.

2020. december 7. - Szlovákiában a koronavírus-járvány miatt októberben bevezetett vészhelyzet ismétlődő meghosszabbítását lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá a kormány.

2020. december 8. - Ferenc pápa bejelentette, hogy a katolikus egyház a 2021. december 8-ig tartó évet Szent Józsefnek szenteli, ezzel egy időben teljes búcsút hirdetett meg.

2020. december 8. - Oroszország megállapodást írt alá Szudánnal egy haditengerészeti bázis létrehozásáról legalább 25 évre az északkelet-afrikai ország területén.

2020. december 9. - Az amerikai képviselőház, majd 11-én a szenátus is megszavazta a 740 milliárd dolláros védelmi költségvetést, amely záradékában korlátozza Donald Trump elnök németországi és afganisztáni csapatkivonási terveit.

2020. december 9. - Román-amerikai kormányközi megállapodást írtak alá a cernavodai atomerő új blokkjainak megépítéséről.

2020. december 9. - Az Európai Bizottság új terrorizmusellenes cselekvési tervet fogadott el.

2020. december 9. - Az orosz parlament végső olvasatban is elfogadta azt a törvényt, amely megnehezíti a volt elnökök megfosztását mentelmi joguktól.

2020. december 9. - Az olasz parlament alsóháza megszavazta a Matteo Salvini volt belügyminiszter által 2019-ben bevezetett migrációs intézkedéscsomag enyhítését, ezt még a szenátusnak is jóvá kell hagynia.

2020. december 10. - A román legfelsőbb bíróság döntésének értelmében elölről kell kezdeni a nyomozást az 1990-es úgynevezett bukaresti bányászjárás ügyében.

2020. december 10-11. - Az EU brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadták az unió hétéves költségvetéséről és helyreállítási alapjáról szóló megállapodást. Az állam- és kormányfők jóváhagyták a jogállamisági feltételrendszer miatt vétót kilátásba helyező Magyarország és Lengyelország, valamint a soros német elnökség között született megállapodást, eszerint a rendelethez záradékot csatolnak, a mechanizmus nem lesz alkalmazható politikai célokra. Megállapodtak, hogy az EU 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, meghosszabbították az Oroszország elleni szankciókat és újabb szankciók bevezetésének lehetőségéről egyeztek meg Törökországgal szemben.

2020. december 11. - Az illetékes amerikai hatóság - a járvány az országban addig legtöbb áldozatot szedő napján - engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazását, ezután megkezdődhet a lakosság oltása.

2020. december 13. - Boris Johnson brit kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megállapodott, hogy a határidő lejárta után is folytatódnak a tárgyalások az EU és az Egyesült Királyság jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszeréről. Ha sikerülne megállapodást elérni, azt életbe lépéséhez január 1-jéig az Európai Parlamentnek és a brit törvényhozásnak is ratifikálnia kellene.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsvéti szent három nap - illusztráció
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:18 ]
A világ leggazdagabb emberei - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:44 ]
Eladták a Jugoszláviát - illusztráció
2024. MÁRCIUS 22.
[ 18:21 ]
Az oroszellenes szankciók kudarcot vallottak, és a nyugati pénzügyi elit Ukrajna vereségére számítva szívesen újítják fel a kereskedelmi kapcsolatokat Oroszországgal - írta Gabor Steingart újságíró a Focus magazinban megjelent cikkében. "Minden jel arra utal, hogy a Nyugat elveszettnek látja a konfliktust, és...
2024. MÁRCIUS 14.
[ 12:22 ]
Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos. Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma...
2024. MÁRCIUS 10.
[ 7:56 ]
Szerbiában is, ahogy a világ jó néhány országában, a nemzetközi nőnapot ünneplik. Vagy megemlékeznek róla. Mert van, aki azt állítja, nincs azon mit ünnepelni, hogy a nők még mindig sok tekintetben egyenlőtlen helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. Mások szerint ebben a formában, globálisan egyetlen napon megünnepelni...
2024. MÁRCIUS 8.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban