Tükör
Kilépni Merkel árnyékából

A CDU új pártelnökének boldogsága pontosan fél órát tartott. Merkel lebegteti távozását, így a német politikában továbbra is minden a kancellár körül forog.

Tizenhat év. Idén őszre Angela Merkel pont annyi ideig állt Németország élén, mint nagy elődje, Helmut Kohl. A szimbolikának nagy szerepe van a politikában, ezt Angela Merkel is pontosan tudja. Ő emelt fővel akar a színpadról távozni. A kancellár nemcsak primadonna, hanem (az utolsó percig) rendező is akar lenni.

Angela Merkel úgy jön, mintha menne. 2018 decemberében már leadta a pártelnöki tisztséget, igaz gondosan figyelt arra, hogy utódja ne tudjon az ő árnyékából kilépni. Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) mára történelem és leginkább intő példa az új pártelnöknek. Merkel most hétvégén is talányosan fogalmazott: “Előreláthatóan ez az utolsó választás előtti kongresszusom.” Merkel hátradőlhet, a legnagyobb problémák “kezelve vannak”.

Joe Biden megválasztásával a Németország számára legfontosabb transzatlanti viszony visszaáll a satus quo ante helyzetbe. A politikai és katonai vezetés az USA-nál van, Németország ennek szélárnyékában alakítja saját és az EU gazdaságpolitikáját. Az EU-n belül sikerült az új költségvetést és a gazdasági újjáépítés örve alatt az eurókötvényeket is elfogadtatni. Berlinben és Brüsszelben ettől a temérdek pénztől várják, hogy a sorban következő holland, francia és olasz választásokon az euroszkeptikus pártok ne jussanak kormányra, így az euró jövője és az adósságválság is kezelhető marad.

A CDU elnökválasztása egyben a szeptemberi parlamenti választáson követendő alternatívákról is szólt. Norbert Röttgen (55) a Bundestag külügyi bizottságának elnöke Marcus Söder bajor miniszterelnök és egyben CSU pártelnök vonalán van, és a Zöldekkel kötne koalíciót. A CDU/CSU 40 százaléka és a Zöldek 20 százaléka kényelmes többséget adna a Bundestagban.

A neoliberális Friedrich Merz (65) a CDU-t jobbra navigálta volna és a 6-8% közé mért Liberálisokkal kötött volna szövetséget. Merz elnöki kampánya abból állt, hogy a Merkel által balra tolt pártot visszahúzta volna a régi vágású kereszténydemokrácia irányába. Ez tetszett a tagságnak, de nem tetszett a hatalmi pozícióhoz ragaszkodó funkcionáriusoknak.

Maradt Armin Laschet (59), aki tartományában a Liberálisokkal kormányoz és számára Berlinben is ez lenne az első opció, ám — lévén legalább annyira pragmatikus, mint Merkel — más opcióktól sem zárkózik el. Elvégre Bécsben Kurz kancellár is egészen jól kormányoz a Zöldekkel, akiket junior partnerként a közös kormányzás jobban koptat, mint a jobboldali Néppártot.

A CDU elnökválasztási küzdelme lezárult, kezdődhet az uniópártok kancellárjelöltségért zajló viadala. Ehhez a járványkezelés adja a témát, és a tartományi miniszterelnökök és Merkel kancellár közös válságstábja adja a színpadot. Armin Laschet, Észak-Rajna Vesztfália miniszterelnöke differenciálna, és csak a legfertőzöttebb járásokat zárná le, míg Söder országosan egységes szigorú járványkezelést követel.

A járványkezelés a többi párt számára is kampánytémává vált: A kormányzó szocdemek kritikus kérdésekkel bombázzák a CDU-s egészségügyi minisztert, vagyis kormányról folytatnak ellenzéki kampányt. A Liberálisok pedig a kancellária válságstábja helyett a Bundestagba helyeznék át a járványkezelés központját, ami kihúzná a szőnyeget a tartományi miniszterelnökök alól. A Zöldek, az AfD és a Balpárt a járvány gyors lefolyásában és saját témáik erejében bíznak.

Az új pártelnöknek mihamarabb be kell(ene) mutatnia, hogy vezetése alatt ez “már nem” Merkel CDU-ja, és a kancellár mellett neki is van szava. Hamar helyre tették. Amikor Merz alig fél órával a választás után Twitter-üzenetben jelentkezett be a szövetségi gazdasági miniszteri posztra, Merkel szóvivője útján üzente meg, hogy “nem tervez kormányátalakítást”. Így nehéz lesz kilépni a Buddhaként a német politika felett lebegő kancellár árnyékából.

Kiszelly Zoltán politológus (mozgasterblog.hu)
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Purim, a zsidó örömünnep - illusztráció
2021. FEBRUÁR 25.
[ 18:10 ]
Vakcina-diplomácia - illusztráció
2021. FEBRUÁR 24.
[ 9:40 ]
Izgalmas űrkutatási projektek - illusztráció
2021. FEBRUÁR 20.
[ 16:19 ]
Hamvazószerda, a keresztény vallásban a húsvét előtti nagyböjt kezdete az idén február 17-ére esik. E napon az egyház az élet mulandóságára emlékezteti és bűnbánatra szólítja fel a híveket. A böjt - a tartózkodás az étkezéstől bizonyos napokon - már a korai időszakoktól jelen volt a kereszténységben. A...
2021. FEBRUÁR 17.
[ 9:29 ]
Jóllehet még előfordulnak sorok a bankok előtt, a pénzintézetek Szerbiában is mindinkább azon vannak, hogy az ügyeket lehetőleg elektronikusan intézzék ügyfeleikkel. Ezt a törekvést mind a polgárok, mind pedig a vállalatok, intézmények lelkesen üdvözlik. Az európai bankok olyan átalakításokat hajtanak végre a...
2021. FEBRUÁR 16.
[ 10:59 ]
Nem volt könnyű a tavalyi év az európaiak számára. Nem csupán a koronavírus-járvány és a migráció jelentettek komoly kihívást a kontinens számára, de a demográfiai mutatók is mélyrepülésbe kezdtek. Ennek pedig nem a Covid-19 pusztítása az egyedüli oka: a gyermekvállalási kedv is drámaian csökkent. Évek óta nincs...
2021. FEBRUÁR 13.
[ 17:05 ]
Beolvasás folyamatban