Tükör
Kétévenként emlékeztető oltás?
BioNTech-vezérigazgató: az oltás rendszeres megismétlése lehet majd a világjárvány utáni új normalitás

Jó viszonyban van az EU-val a BioNTech, az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyagok közül a közösségben elsőként engedélyezett szérum fejlesztője, mondta a német biotechnológiai társaság vezérigazgatója egy német lapinterjúban.

Ugur Sahin a Der Spiegel című hírmagazinban megjelent interjúban kiemelte, hogy nagy eredményeket értek el az Európai Bizottsággal, az Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA) és a német szövetségi kormánnyal. Példaként említette, hogy idén az EU-nak biztosítják világszerte a legtöbb oltóanyagot, félmilliárd adagot, és bővítették az EU-s gyártási kapacitást. Dolgoznak azon is, hogy egyszerűbb legyen az oltóanyag tárolása és beadása, és minél gyorsabban elvégezhessék az új mutációk miatt szükséges fejlesztéseket.

Mindezt "egyes megfigyelők kívülről nem látják", mondta Ugur Sahin azokkal az általa korábban cáfolt sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint kezdetben adagonként 54 euróért akarták értékesíteni a vakcinát, és ezért az EU hónapokig alkudozott a céggel.

A Németországba gyermekkorában családjával török bevándorlóként érkezett orvos (aki a német államfői hivatal pénteki közleménye szerint feleségével, a BioNTech-társalapító Özlem Türecivel együtt megkapja az egyik legmagasabb állami elismerést, a Nagy érdemkereszt csillaggal nevű kitüntetést) a többi között arról is szólt, hogy a Pfizer amerikai gyógyszeripari társasággal együttműködve kifejlesztett oltóanyag számára is meglepően nagy, mintegy 90 százalékos hatékonysággal akadályozza meg, hogy beoltott emberek terjesszék a vírust.

A SARS-Cov-2 új, fokozottan fertőzőképes mutációról elmondta: nincsenek arra utaló jelek, hogy készítményük nem hatékony az új vírusváltozatokkal szemben. Hozzátette, hogy hatékony oltóanyagokkal úrrá lehet lenni a világjárványon. "Ez csak idő és átoltottsági arány kérdése", mondta Ugur Sahin. Szerinte a nyár végére az eddiginél sokkal jobban ellenőrzés alá lehet vonni a járványt, ha elegen oltatják be magukat.

A járvány feletti ellenőrzés "nem azt jelenti, hogy nem történnek többé fertőződések, de azt igen, hogy normális életünk lehet", mondta a BioNTech vezérigazgatója. Ugyanakkor a hosszabb távú védettséghez a két adagból álló oltás után, elsőként valószínűleg jövőre, utána pedig nagyjából kétévente mindig kell majd egy emlékeztető oltás, amely véd az éppen terjedő vírusváltozatoktól. Így a Sars-Cov-2 elleni oltás rendszeres megismétlése lehet majd a világjárvány utáni "új normalitás". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megfelelő védettség - illusztráció
2021. ÁPRILIS 17.
[ 14:43 ]
Április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 2000-ben, az első Fidesz-kormány idején határozott az emléknap bevezetéséről az Országgyűlés. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg üldözött honfitársaink gettósítása, amelyet a deportálás követett. A magyar zsidóság tragédiája a deportálások előtt,...
2021. ÁPRILIS 16.
[ 18:21 ]
A szélsőbaloldali Heinrich Böll Alapítvány ösztöndíjasa Mohamed Amjahid rendszerszíntű rasszizmusról ír Németországban. 2021-ban, a müncheni Piper Verlag könyvkiadó gondozásában látott napvilágot a „Der weiße Fleck” című kötet, amely a németországi bevándorlókérdés és a rasszizmus, illetve antirasszista...
2021. ÁPRILIS 16.
[ 11:55 ]
Negatív koronavírusteszteket, különböző okmányokat, de még a Pfizer/BioNTech oltóanyagának a címkéjét is hamisította az a szerbiai bűnbanda, amelyet kedden fogott el a szerb rendőrség – közölte az N1 regionális hírtelevízió a szerda reggeli híradóban. A szervezett bűnözés elleni ügyészség tájékoztatása...
2021. ÁPRILIS 14.
[ 11:15 ]
Beolvasás folyamatban