Tükör
Európa-nap

Május 9. az Európa-nap, amikor az Európai Unió tagállamaiban az EU létrehozásához vezető, történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői, Magyarországon a 2005. évi XXII. törvény nyilvánította május 9-ét Európa napjává.

Robert Schuman francia külügyminiszter öt évvel a második világháború európai befejeződése után, 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását. "Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra" - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a kezdeményezésből "születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa".

Az integráció első lépcsőfokaként 1951. április 18-án írta alá Párizsban Franciaország, Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg a Montánunió-szerződést. Az első európai szintű megállapodást 1957. március 25-én az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) létrehozó Római Szerződés követte. Az EGK-ból, közkeletű nevén a Közös Piacból nőtt ki fokozatosan az Európai Közösségek, majd az Európai Unió.

Fennállásának több mint fél évszázada alatt az EU rendkívüli sikereket ért el: biztosította, hogy tagországai békében éljenek, két nemzedékkel ezelőtt még elképzelhetetlen mértékben emelte az életszínvonalat, határok nélküli egységes piacot és közös valutát teremtett, világméretekben is jelentős gazdasági hatalommá vált. Az EU-nak az utóbbi években ugyanakkor olyan jelentős pénzügyi, gazdasági és szociális kihívásokkal is szembe kell néznie, mint a menekültválság, a koronavírus-járvány vagy az ukrajnai háború.

Az Európai Unió 2012-ben megkapta a Nobel-békedíjat, az indoklás szerint hat évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Európa békés fejlődésében, "a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében" és 1989 után hozzájárult a kelet-európai államok stabilizálásához.

Magyarország kilenc másik ország társaságában 2004. május 1-jén lett tagja az EU-nak, amely Bulgária és Románia 2007-es, valamint Horvátország 2013-as csatlakozásával 28 tagúra bővült. 2007-ben Lisszabonban írták alá az Európai Unió reformszerződését, a két évvel később hatályba lépett dokumentum a mélyebb uniós együttműködéshez és a további bővítéshez egyaránt szükségesnek ítélt intézményi változtatásokat irányozza elő a sok elemében még hat országra szabott eredeti rendszeren. A Lisszaboni Szerződés mondja ki először, hogy a tagállamok kiléphetnek az unióból. Erre az EU történetében először két éve került sor - az Egyesült Királyság 47 évnyi és egy hónapnyi tagság után 2020. január 31-én éjfélkor távozott az így 27 tagúra csökkent EU-ból, és a 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacán és vámuniójában is megszűnt a brit tagság.

Európa napja - az európai himnusszal, zászlóval és a közös valutával együtt - az integráció legfontosabb jelképei közé tartozik, 2000 óta használatos az EU jelmondata is: "Egyesülve a sokféleségben". Az ünnep alkalmából az uniós intézmények idén májusban is több online és helyszíni eseményre invitálják az érdeklődőket az uniós tagállamokban, valamint a brüsszeli, luxembourgi és strasbourgi intézményekben. A tavalyi Európa-napon vette kezdetét hivatalosan is az Európa jövőjéről rendezett egyéves konferenciasorozat, amely 2022. május 9-én zárul. Az idei események az ifjúság 2022-es európai évéhez is kapcsolódnak, és kifejezik az Ukrajna melletti szolidaritást is.

Az ünnep alkalmából május 1. és 14. között 15 magyar városban lesznek rendezvények. Az Európa-napi fesztivált május 8-án rendezték meg Budapesten, a Szabadság téren, ismét a hagyományos formában - az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt a programok a virtuális térbe kényszerültek. Megtartják a szokásos futóversenyt is: a táv idén - Magyarország uniós csatlakozásának 18. évfordulója alkalmából - 18 kilométer, amelyet egyéniben és váltóban is teljesíthetnek a résztvevők. A programok között kulturális események, családi és gyermekműsorok, interaktív játékok is lesznek. (MTVA Sajtóarchívum)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
yoga11
2022. MÁJUS 13. [ 11:44 ]

Definiálná kedves Károly, hogy mik az ismérvei az "igaz magyarnak"? Feltétlenül szükséges így osztályozni, megosztani a nemzetet? Én pl, -de gondolom nem vagyok egyedül-, nem kívánok olyan "igaz magyar" lenni mint ön...🤨


Nagy Bata Károly
2022. MÁJUS 12. [ 21:40 ]

Nagyon érdekel, hogy az Érett(len) Ifjúban honnan ez a mérhetetlen gyűlölet a normalitást, a nemzetit, a keresztény Európát, és az igaz magyarokat képviselő magyar kormány iránt? . . . Egyébként, hadd jegyezzem meg, ez az EU NEM az az EU, amibe belépett Magyarország! A mostohám, Szerbia, pedig jól tenné, ha nem lépne be ebbe az elfajzott, félrekormányzott, tönkrezúzott, diktatórikusan működő valamibe!


Érett Ifjú
2022. MÁJUS 11. [ 21:54 ]

Ez az EU a Schuman nyilatkozatot váltja valóssággá. Igaz, van egy ország, amely folyamatosan "arra az asztalra sz.arik, ahonnan eszik" és csodálkozik, hogy nem tartják szalonképesnek.


Realista
2022. MÁJUS 11. [ 11:46 ]

Ennek ahhoz az Únióhoz már semmi köze...


Szimbolikussá és egyre véresebbé válik egy nagy szikláért folyó küzdelem a Duna-delta közelében. Az ukránok elkeseredetten igyekeznek visszafoglalni a Kígyó-szigetet, amely a brit hírszerzés szerint a Fekete-tenger északnyugati része feletti uralom kulcsa. Visszatérően az orosz-ukrán háború híreinek főcímei közé...
2022. MÁJUS 11.
[ 13:50 ]
Negyvenkét évvel az egykori Jugoszlávia örökös elnökének halála után a köztudatban, baráti beszélgetések során még mindig többször felmerül az, hogy “bezzeg Tito idejében milyen jó volt nekünk”. Valóban? A biznis.rs portál ezzel kapcsolatban szólaltatta meg Ljubomir Madžar kiváló közgazdászt, aki annak idején...
2022. MÁJUS 5.
[ 9:32 ]
John Joseph Mearsheimer amerikai politológus és nemzetközikapcsolatok-szakértő a Chicagói Egyetemen politikatudományt oktat. Mearsheimer honlapján a nemzetközi kapcsolatok teoretikusaként hivatkozik magára, úgy fogalmazva, „egészen pontosan realista vagyok, mert úgy gondolom, hogy a nagyhatalmak uralják a nemzetközi rendszert,...
2022. MÁJUS 3.
[ 10:50 ]
Beolvasás folyamatban