Csehország és Kína mellett Szerbia a harmadik ország, amely a legnagyobb ugrást könyvelhette el a jótékonysági tevékenységeket listázó nemzetközi összesítésben, jelentette a jótékonysági szervezeteket támogató alapítvány az ENSZ Közgyűlésén. Szerbia a tavalyi 48. helyről elmozdulva idén már a 27. pozíciót foglalja el a 119 országban elvégzett kutatás alapján. A Szerbiai Rádió és Televízió megjegyzi továbbá azt is, hogy alig öt éve az ország még ezen lista végén kullogott.

Az eredmény azért is megsüvegelendő, mert a 2019-es koronavírus-járvány kitörése óta a világ, így Szerbia is olyan gazdasági problémákkal küszködik, amelyek közvetlenül hatással vannak a lakosság mindennapjaira. Csak emlékeztetőül: a hivatalos adatok szerint 2021-ben a minimálbér alig több, mint 32.000 dinár volt, idén ez az összeg valamivel több, mint 35.000 dinár, januártól pedig mintegy 40.000 dinár lesz. Gazdasági elemzők szerint a világjárványtól függetlenül is számíthattunk egy kisebb gazdasági megtorpanásra, a pandémia miatt azonban hirtelen indult meg az infláció. (Azóta mindehhez még az orosz-ukrán háború is társult, de ezt az időszakot nem vizsgálta a kutatás.) A Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium számításai szerint 2021-ben egy háromtagú család esetében a minimális fogyasztói kosárban kb. 16.000 dinárt tett ki csak (!) az élelmiszer, s több független szakszervezet szerint sem elég a minimálbér ahhoz, hogy ezt a minimális fogyasztói kosarat fedezze. De akkor mégis miből, s legfőképpen mire jótékonykodik a szerbiai állampolgár?

A Gallup közvélemény-kutató intézet kutatása alapján hiába a kevés bevétel, a legtöbben mégis anyagiakkal segítenek a rászorulókon. Az összesített listán Szerbia a pénzbeli támogatások alapján a 11. helyet foglalta el, a 39. pozícióban zárt az ismeretlen embereknek való segítség kategóriájában, a leggyengébben (116.) pedig a jótékony célokért való önkénteskedés területén teljesített. Az adatok alapján feltételezhető, hogy az országban valamivel jobban kereső állampolgárok szolidárisak tudnak lenni a marginalizált társadalmi csoportokkal szemben:

a legtöbben az egészségügyi problémákban szenvedőknek adományoztak vagy közvetlenül vagy jótékonysági szervezeteken keresztül, de az oktatáshoz való könnyebb hozzáférésben és a szegénység csökkentésében is sokan segítettek.

Nem kell messzire mennünk, hogy tudjuk, ezek a jótékony tettek honnan erednek, hiszen az elmúlt években a vajdasági magyar közösség is többször – hála Istennek sikerrel! – összefogott: legyen szó akárcsak pár SMS elküldéséről, jótékonysági koncertekről, szórakoztató sportbeli meccsekről vagy piaci/vásári kezdeményezésekről, a vajdasági emberekre mindig lehetett számítani. A legfrissebb kimutatások egyik sarkalatos pontja azt mutatja, hogy ezekben az esetekben a jótékony tettek mintegy 60 százaléka az állampolgároktól származik, és csak 33 százalék az üzleti szektor részesedése.

A kevésből tehát sokat adunk. A végére pedig csak egy költői kérdés marad, miszerint valóban meglepő-e az, hogy egymást gyógyítjuk és egymásra támaszkodunk ott, ahol az állam kudarcot vall?