Tükör
Robert C. Castel: Oroszország jelezte, készen áll egy atomháborúra
A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta, nagyot romlott a világ helyzete az atomfegyverek gyors terjedése miatt
Betűméret:             

„Több mint egy negyedórával kerültünk közelebb a Végítélet óráján a világvégéhez az Ukrajnában zajló háborúval, mint ahol a hidegháború végén jártunk” – hívta fel a figyelmet Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő a Karc FM műsorában.

Az Amerikai Tudósok Szervezete nevű csoport kedden állította át az 1947-ben a Chicagoi Egyetem egyik épületének falára erősített szerkezetet éjfél (vagyis az apokalipszis pillanata) előtt 90 másodpercre – ismertette a szakérő, aki a beszélgetés során tisztázta, hogy itt természetesen szimbolikus időről van szó, „de a tendencia jelzi, hogy tapinthatóan nagyot romlott a világ biztonsági helyzete az atomfegyverek gyors terjedése és a technológia ugrásszerű fejlődése miatt” – húzta alá Castel.

Az oroszok készen állnak egy atomháborúra

A Neokohn főmunkatársa felidézte, az oroszok az utóbbi időszakban egyértelműen jelezték: készen állnak egy atomháborúra, és megvannak ehhez a fegyvereik.

Robert C. Castel mindehhez hozzáfűzte, „látványosan fejleszti az atomarzenálját Kína is, miközben a Nyugat az Egyesült Államok révén legfeljebb szinten tudott maradni ebben a tekintetben”.

Tudatosan gyengítette meg magát Európa

Majd kitért Európa helyzetére is. A biztonságpolitikai szakértő szerint a kontinens „elrettentő ereje nagyon csekély, mert a ’90-es évek elején, amikor »tavaszba fordult a világ«, mind Nagy-Britannia, mind Franciaország meghozta azokat a szavazatszerző, népszerű döntéseket, amelyekkel gyakorlatilag leépítették saját nukleáris képességeiket, vagyis tudatosan meggyengítették magukat”.

A szakember szerint egyebek között ezért is érzi magát Oroszország elég magabiztosnak ahhoz, hogy nukleáris fegyverekkel fenyegessen.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Valentin-nap - illusztráció
2024. FEBRUÁR 14.
[ 8:21 ]
A házasság világnapja - illusztráció
2024. FEBRUÁR 11.
[ 13:29 ]
A Carlson-bomba - illusztráció
2024. FEBRUÁR 8.
[ 10:57 ]
Húsz évvel ezelőtt még senki sem hitte, hogy minden idők legnagyobb közösségi oldalát hozzák majd létre – mégis az lett. A Facebook minden eddiginél sikeresebb, nemrégiben pedig átlépte a bűvös hárommilliárdos aktív felhasználói számot is, tehát a Föld lakosságának közel egyharmada elérhető a platformon. De mit...
2024. FEBRUÁR 4.
[ 17:50 ]
Szerbia a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását fontolgatja több mint egy évtizeddel annak megszüntetése után. A Financial Times szerint ez annak a jele, hogy a Nyugat-Balkán legnagyobb hadseregével rendelkező ország vissza akarja fordítani az erőinek évek óta tartó erózióját. Szerbia EU-tagjelölt...
2024. JANUÁR 31.
[ 18:06 ]
Egy friss közvélemény-kutatás szerint egyre növekszik azon ukrán civilek száma, akik szerint tárgyalásokat kellene kezdeményezni az oroszokkal, de még mindig nagy az ellenállás a béke érdekében tett területi engedményekkel szemben, írja a Asia Times, cikkét a hiradó.hu ismerteti. A 2022. február 24-i orosz invázió óta...
2024. JANUÁR 31.
[ 12:26 ]
Beolvasás folyamatban