Tükör
20 éves a Facebook, a világ legnagyobb közösségi hálózata
Betűméret:             

Húsz évvel ezelőtt még senki sem hitte, hogy minden idők legnagyobb közösségi oldalát hozzák majd létre – mégis az lett. A Facebook minden eddiginél sikeresebb, nemrégiben pedig átlépte a bűvös hárommilliárdos aktív felhasználói számot is, tehát a Föld lakosságának közel egyharmada elérhető a platformon. De mit hozhat a jövő? Többek között ennek is próbált utánajárni az Index a Facebook huszadik születésnapján.

2003-ban az alig 19 éves Mark Zuckerberg éppen a harvardi kollégiumi szobájában ült, és kódsorokat írt egy új platform létrehozásához, amelynek segítségével kinézetük alapján pontozhatóvá válnának az egyetemre járó diákok. A fejlesztés elkészült, és hatalmas sikert aratott, megkérdőjelezhető mivolta miatt azonban kénytelenek voltak leállítani – ennek ellenére az ötlet azonban megmaradt. A továbbfejlesztett verzióra már a Harvardra járó diákok nevükkel és képeikkel önszántukból regisztrálhattak, a platformnak köszönhetően pedig megnézhették, kinek kik az ismerősei az egyetemen belül.

Az akkor még Thefacebook néven ismert közösségi oldal

2004. február 4-én indult útjára, alig egy nap alatt több mint 1000 felhasználót szerzett, néhány héttel később pedig a Harvard szinte összes hallgatója jelen volt a platformon.

Az óriási sikerre sem Zuckerberg, sem a fejlesztésben segédkező szobatársai, Andrew McCollum, Dustin Moskowitz és Chris Hughes nem számítottak – az irány azonban egyértelmű volt: ki kell emelni a közösségi oldalt a Harvard korlátai alól. Azóta a Facebook pedig minden idők legnépszerűbb közösségi oldala lett, mondhatni, kikerülhetetlenné vált az online térben.

Sokáig nem tudták, hogyan legyenek sikeresek

A Facebook igazán a 2000-es évek második felében robbant be, ekkoriban már kétmilliárd dolláros felvásárlási ajánlatokat is kapott Zuckerberg, ezeket azonban mind visszautasította. Ennek ellenére nem állt jól a vállalat pénzügyi helyzete, így 2008-ban igazolták a korábban Google-nél dolgozó Sheryl Sandberget, hogy dolgozzon ki egy olyan pénzügyi stratégiát, amivel folyamatosan bevételt termelhetnek. A megoldás a hirdetések optimalizálása és a felhasználók adatainak hirdetők felé bocsátása lett, Sandberg ugyanis rájött, hogy a hirdetők sokkal több pénzt fizetnek, ha hirdetéseik olyan emberekhez jutnak el, akik valóban érdekeltek lehetnek az adott témában. A stratégia olyannyira sikeres lett, hogy az tulajdonképpen ma is a Facebook alappillérét képezi, bár a 2000-es évekhez képest rengeteget finomítottak rajta – elsősorban a felhasználók jogainak és személyes adatainak védelme érdekében.

Érdekesség, hogy Sandberg egészen idáig a vállalat csapatát erősítette, nemrég jelentette be, hogy 12 év után, idén májusban lemond a Facebook és az Instagram anyavállalatának igazgatótanácsában betöltött tagságáról.

A Facebook hatodik születésnapján, 2010. február 4-én már 400 millió aktív felhasználója volt platformnak, valamivel több mint két évvel később, 2012. október 1-jén pedig már elérte az egymilliárd aktív tagot. Az elmúlt években hullámokban ugyan, de

folyamatosan emelkedett a felhasználói szám, igaz, a regisztrált tagok életkora megváltozott. A fiatalok inkább a Meta más termékei, például az Instagram felé migráltak, míg a középkorúak és idősebbek megmaradtak a Facebooknál.

A platformot ma már több mint hárommilliárdan használják, amelynek köszönhetően ez lett minden idők legnagyobb és legnépszerűbb közösségi oldala, a kezdeti nehézségek ellenére pedig a Meta több bevételt termel, mint valaha. Az anyavállalat termékei emellett minden eddiginél meghatározóbb szerepet töltenek be az online kommunikációban és kapcsolattartásban, manapság jobban függünk a Meta szolgáltatásaitól, mint valaha. Remek példa erre a 2021. október 4-i szerverleállás, amelynek következtében közel hét órán keresztül teljesen elérhetetlenné vált a Facebook, az Instagram, a Messenger és a WhatsApp is, a felhasználók pedig olyen pánikba estek, mintha a világvége jött volna el.

Amikor majdnem mindennek vége lett

A vállalat szénája persze nem állt mindig ilyen jól, az elmúlt években botrányok sokasága feketítette be Zuckerberg nevét – ezek közül kettő olyan volt, amelyek a vállalat pénzügyi helyzetét is csúnyán megingatták. A 2016-os amerikai választások után például többen is annak tudták be Donald Trump győzelmét, hogy a republikánusok erőteljesebb hirdetési kampányt folytattak az olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook – amit akkoriban még nem kezelt annyira szigorúan a vállalat, mint manapság. Az ügy odáig fajult, hogy Mark Zuckerbergnek a kongresszus elé kellett állnia, ahol el kellett magyaráznia, pontosan hogyan is működik a Facebook. Vallomásából kiderült, hogy a közösségi oldala teljesen monopolhelyzetben van, nincs ugyanis még egy olyan platform, ami annyi emberhez elérne, mint ők.

A második nagyobb csapás 2022-ben érte a Facebookot, akkor, amikor az anyavállalatot átnevezték Metára, Zuckerberg pedig vizionálta, hogyan is képzeli el a jövőt a metaverzumon belül. A részvények értéke 2022. november 4-én 90,79 dollárra csökkent, amihez foghatót utoljára 2015-ben tapasztalt a piac, a Meta az idő múlásával azonban bebizonyította, hogy a névváltás ellenére is képes stabil maradni – mára pedig jövedelmezőbb, mint valaha.

És hogy mit hoz a jövő? Ezt megjósolni egyelőre lehetetlen, a Meta ugyanis az elmúlt évek során egy szerteágazó vállalat lett, amelynek köszönhetően számos területen tudnak újat mutatni. Némileg aggasztó, hogy a metaverzumról a bejelentés óta túl sokat nem hallani, a fejlesztések ugyanis közel sem haladnak jól, a Meta Quest headsetek azonban rendkívül kelendőek. Mindemellett a Facebook, az Instagram, a Messenger és a WhatsApp is köszöni szépen, jól vannak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a felületek az évek során folyamatosan adaptálódtak az aktuális trendekhez.

Amikor berobbant a Snapchat, megjelentek a 24 óra után eltűnő történetek, majd a TikTok fellángolása után a Reels videók, amelyek mostanra ugyancsak az összes Meta-appban megtalálhatók. A vállalat vélhetően ezt a stratégiát fogja a következő években is követni, míg egyszer csak be nem mutatják a metaverzum befejezett változatát, ezzel – legalábbis Zuckerberg tervei szerint – örökre megváltoztatva a közösségi oldalak világát.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A magyar költészet napja - illusztráció
2024. ÁPRILIS 11.
[ 19:05 ]
A mai nap (öröm)híre Szerbiában: jön a Louis Vuitton! Az egyik belgrádi bulvárportál egyenesen így címezte a remek hírt: Louis Vuitton Szerbiába jön! Vučić elnök minden hölgyet boldoggá tett. De tényleg. Mert azért ez valóban nem mindennapi hír lehet, ha már az ország elnöke azon melegében, még Párizsból, a...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 18:13 ]
Vezető ukrán tisztek szerint az F-16 vadászgépek késve és rendszertelenül fognak megérkezni, pedig már 2023-ban szükség volt rájuk. Megtörténhet, hogy idén már nem is lesz értelme a bevetésüknek. „Minden fegyvernek megvan a maga ideje. Az F-16-os vadászgépekre 2023-ban lett volna szükség” – mondja egy ukrán katonai...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 16:11 ]
Magyar Péter három hete jelentette be, hogy indulni szeretne a bő két hónap múlva esedékes európai parlamenti választáson. Amikor feltűnt a színen politikai aktorként, úgy tűnt, a konzervatív–jobbközép tábort vette célba; azt aprítaná, szalámizná lefelé az érdekeinek megfelelően. A közvélemény-kutatások szerint...
2024. ÁPRILIS 7.
[ 17:35 ]
Beolvasás folyamatban